
Az MME szóvivője kapta a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének Hiteles Tájékoztatásért Díját
Az idei báli szezon egyik legrangosabb hazai eseményeként rendezték meg Budapesten a XVI. Jótékonysági Szóvivő Bált, ahol a Magyarországi Szóvivők
Az idei báli szezon egyik legrangosabb hazai eseményeként rendezték meg Budapesten a XVI. Jótékonysági Szóvivő Bált, ahol a Magyarországi Szóvivők
Február második felében nemcsak a kertben nyíló, nemesített korai sáfrány fajtákban gyönyörködhetünk, hanem egyik vadon élő rokonuk, a tarka sáfrány
A felejthetetlen nevű Túzok és Reznek utca sarkára szerveztük február közepén már tradicionálisnak tekinthető madárgyűrűzési bemutatónkat. A 100
Egy népi időjárási megfigyelés szerint Zsuzsanna napján – február 19-én – szólal meg a mezők felett a pacsirta, jelezve a tavasz közeledtét. Ha ezen a
Miközben az elmúlt közel két évtizedben sajnos legalább megfeleződött (!) a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja az év madara kapcsán rendhagyó eseménnyel készült február 8-ra tagjainak és
A BTO (British Trust for Ornithology) és az általa kiadott havilap, a Britsh Birds együtt immár több évtizede megválasztja az év legjobb madártani
ELMARAD! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolai felső
Január utolsó szombat délutánján Bagoly-show volt a sukorói Vadmadárkórházban, ahol az év madarával is megismerkedhettek az MME Fejér megyei Helyi
ELMARAD! A „Kezdő madarász” képzés után itt a várva várt „Madárbarát kert” képzés. Az érdeklődők a két nap alatt megtanulhatják milyen eszközökkel
15 megfigyelő kutatott baglyok után Vas megyében az elmúlt hosszúhétvégén. Több, mint 60 helyszínt sikerült átnézni és 24 helyen 213 madarat sikerült
Az Ausztráliában pusztító tüzekről szeretnénk megosztani partnerszervezetünk, a BirdLife Australia összefoglalóját. Samantha Vine, a Fajmegőrzési
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) rajzpályázatot hirdet „Erdei fülesbagoly” címmel óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos
A február egy nehéz hónap, mert már mindenki türelmetlen, várja a tavaszt. Van néhány ötletünk, hogy hogyan telhetnek hasznosan a téli hétvégék
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja bagolylesre hívja az érdeklődőket. A rendezvény célja a figyelemfelkeltés az
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság, az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy a költési időszak
A ZÜMMizéria alapelvei közé tartozik az, hogy úgy szeretnének részt venni a negatív környezeti hatások háttérbe szorításában, hogy közben az emberek
Tél végén még korán sötétedik, így kirándulásaink során, az erdőből kifelé ballagva gyakran kint érhet bennünket a szürkület. Ilyenkor meglepő
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron 17. alkalommal
A 2020-as év első túráját idén is a Dunánál kezdtük. Hűvős, de napfényes időt fogtunk ki, madarak is akadtak szép számmal.