2012.06.15
Szekszárdi Helyi Csoport

Madárbarát kertet adtak át Szekszárdon




Madárbaráttá alakították az MME Szekszárdi Helyi Csoport irodájának korábban elhanyagolt, de szép panorámájú hátsó kertjét. A csoport önkéntesei sok órás munkával alakították ki a területet, odúkat, etetőket, itatókat, madárismertető táblákat helyeztek el.

A kert ötletgazdája Tóth Sándor, a helyi csoport tagja volt, aki emellett a legtöbbet tette annak megújításáért.


Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Halmos Gergő,
az MME ügyvezető igazgatója


A programot Szekszárdi Klímakör pályázati keretéből a Zöldtárs Alapítvány, az Oktel Kft és Dr. Kis Ernő, a helyi csoport titkára támogatta.


A madárbarát zenét Kovács Gábor szolgáltatta


A jó hangulatú rendezvény végén a megjelent mintegy 30 vendéget halászlé partira látták vendégül a szekszárdi csoport önkéntesei, amit szekszárdi kadarkával öblítettek le.


Nem hiányzik a leggyakoribb kerti madárfajokat bemutató plakát sem
(fotók: Kiss Albert, Tolnai Népújság)


A szekszárdi madárbarát kert szombat délelőttönként szabadon látogatható, a helyi csoport irodájának fogadó órái keretében. Egyéb időpontokban is szívesen fogadnak érdeklődő civileket, iskolai és óvodai csoportokat, de ekkor telefonos bejelentkezés szükséges,Tóth Sándornál,a 06-20-917-2236-os telefonszámon!









Dr. Kiss Ernő, Szász Péter