2010.04.09

Madarász műsorok a magyar médiában


 

Legyen szó internetes, televíziós vagy rádiós megjelenésről, már már több helyen is elérhetőek az MME hírei; az általános, madárvilággal kapcsolatos érdekességek és programajánlatok. Most három műsort szeretnénk figyelmükbe ajánlani!

Schmidt Egon egykori rádiós műsorát sokan ismerhetik. Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy a lehetőség megszűnt és sokáig nélkülöztük a madaras sétákat. Az ötlet új formát öltött és már a Duna TV csatornáján érhető el az ismeretterjesztő műsor, Oxigén néven.
A rádió is tartogat meglepetéseket az érdeklődők számára! Zsoldos Árpád az MR1 Kossuth Rádióban hallható, az onnan már jól ismert Hangvadászban. Ugyanitt indítja útnak műsorát Bajor Zoltán is.

"A vasárnap délután fél hérom után kezdődő természetvédelmi műsorunkban állandó rovata van Zsoldos Árpád, madárhanggyűjtőnek. Minden adásban 5-6 percben beszél madarakról, a hangjukról, szokásaikról, megfigyeléseiről. Mint egy nagypapa, aki vasárnap délután leül a füles fotelba, körlbeülik az unokái, ő pedig lefordítja nekik a madarak nyelvét.  (Ezt a rovatot egyébként akkor is meghallgatom, ha nem én vagyok a szerkesztő.) Előfordul, hogy hallgatóink ímélben jelzik, milyen madarakról hallgatnák szívesen a "Hangvadászt".(Leginkább a saját környezetükben élő madarkról érdeklődnek).


Schmidt Egon
(Fotó: Orbán Zoltán)


Ezen kívül rend szerint hírt adunk minden fontos esményről, ami a madárvilágban országszerte történik. Érdekes megfigyelésekről, a madárvonulásokról, védelmi programmokról, kutatásokról, önkéntes munkákról, és arról, hogy hallgatóink a saját életükben mit tehetnek a madárvédelemért.
 
Külön büszkék vagyunk arra, hogy nagyon sok hallgatónk megy el az MME madármegfigyelő/természetismereti programjaira (országszerte) azért, mert mi ajánlottuk (leginkább a kedd reggelenként, 180 perc c. műsorunkban elhangzó Zöld Programajánlóban).
 
Leginkább az MME budapesti helyi csoportjával vagyunk kapcsolatban, de időnként a vidéki csoportokkal is dolgozunk.
 
Szóval az MR1-Kossuth Rádió igazi madárbarát rádióadó." - mondta el Bánsági Éva, az MR1- Kossuth Rádió munkatársa.

A műsorokról bővebben a Duna TV és az MR1 - Kossuth Rádió oldalán olvashatnak!

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

Köszönjük!