Madarász ovi

Madarász ovi, madarász suli foglalkozásaink fő célja - az ismeretterjesztés mellett - a gyermekek természet iránti érzékenységének kialakítása, megszilárdítása, fejlesztése. Napjainkban egyre szélesebb körben elfogadott az a szemlélet, hogy civilizációnk fennmaradásához elengedhetetlen a természet hatékony védelme. Hatékonyan megvédeni pedig azt tudjuk, amit ismerünk, tisztelünk és szeretünk.

távcsövező kisfiú_CANVA_animált

Madarász oviról

A Madarász ovi foglalkozások célja a gyerekek madárismeretének bővítése mellett a természetvédelmi ismeretanyaguk gyarapítása, a terepi élmények megszerzése, és a madárvilágon keresztül élő kapcsolat kialakítása a természettel.

Az óvodás korosztály számára három sorozat áll rendelkezésre, hogy több éves együttműködés esetén mindig tanulhassunk együtt valami újat.
Foglalkozásaink megrendelhetők egyenként és nyolcalkalmas sorozatban is.

A foglalkozásokat a nevelési évhez igazítottuk – javasoltan havi egy alkalommal – csoportszobában és - kérés esetén - terepen. 
Foglalkozásainkat úgy dolgoztuk ki, hogy csoportszobai  körülmények között interaktív formában, játékokkal fűszerezve ismerkedhessenek meg a gyerekek a madárvilág és rajtuk keresztül a természet sokszínűségével.  
Igény esetén néhány foglalkozásunk terepi (városi park, udvar, stb) programra is ad lehetőséget. 

A foglalkozásokat az oktatási évhez igazítottuk – javasoltan havi egy alkalommal – csoportszobában és udvaron/terepen. 
Három kidolgozott sorozatunkból évente kettő aktív. 
A környezeti nevelőink a foglalkozásokat rugalmasan, az adott csoport  korosztályához és tudásához igazítják. 
A csoportszobai és a terepi foglalkozások játékkal fűszerezve, interaktívan zajlanak.

Megrendeléssel kapcsolatos információk

Madarász ovi programunk elsősorban Budapesten,  Debrecenben és 2024-2025- ös nevelési évtől a Börzsönyben érhető el.

A foglalkozások sorozatban vagy egyenként is megrendelhetők.

Az MME környezeti nevelői elvi okokból élő állattal nem dolgoznak a foglalkozásokon!

Kültéri és beltéri foglalkozásainkat is csak - a megrendelő részéről - felnőtt kísérő jelenlétében tudjuk vállalni. 

A terepi foglalkozások helyszínét – mindig - előzetes egyeztetéssel választjuk ki.

Tapasztalatunk szerint a pedagógusok aktív részvétele jelentősen megnöveli a tudásátadás hatékonyságát, a közös tudásanyag beépülését, a felnőtt pedagógus lelkesedése a gyerekek számára is követendő példa. Köszönjük, hogy ezzel is hozzájárul közös munkánk sikeréhez!

Kérjük, hogy a speciális nevelési igényű gyermekek szükségleteiről minden esetben előre tájékoztassák a foglalkozást tartó környezeti nevelőt, hogy a lehető legfelkészültebben tudja támogatni a gyermekek élményszerzését.

Amennyiben a gyermekek között bármilyen allergia (pl: mogyoró) lehetősége felmerül, kérjük mindenképp jelezze felénk a megrendelés során!
 

Áraink

Napi egynél több foglalkozás (csoport) megrendelése esetén: 14 500 Ft/ foglalkozástól*
Napi egy foglalkozás (csoport) esetén 29 000 Ft / foglalkozástól*

* ha felmerül kiszállási díj, azt a megrendelés során egyeztetjük.


Minőségbiztosítási okokból a maximális csoportlétszám 24 fő.
A foglalkozások időtartama 45 perc
 

Kedvezmények

Early bird kedvezmény

A nevelési év elején, szeptember 13-ig megrendelt teljes sorozatokra foglalkozásonként 1000 Ft kedvezményt adunk, amennyiben a megrendelt foglalkozások időpontjai a nevelési évre előre ütemezésre kerülnek. 


Madárbarát kert program/ Intézményi tagság

További együttműködésre és kedvezményre ad lehetőséget az MME Madárbarát kert programja, illetve az MME intézményi tagság.
További információt a jelölt linkeken talál.
A "Madárbarát óvoda" címmel rendelkező intézményeknek és/vagy MME intézményi tagoknak a foglalkozás árai az alábbiak:


Napi egynél több foglalkozás (csoport) megrendelése esetén: 13 500 Ft/ foglakozástól*
Napi egy foglalkozás (csoport) esetén 27 000 Ft / foglalkozástól*
* ha felmerül kiszállási díj, azt a megrendelés során egyeztetjük.


A kedvezmények nem összevonhatók!

Madarász ovi program tematikája

1. sorozat

1.     "Madárlesen" - a madarak jellegzetességei, szokásai
(szeptember-október)

2.     A mi óvodánk körül élő madarak
(október-november)

3.     Készülődés a télre
(november-december)

4.     Madárkarácsony - téli madáretetés
(december-január)

5.     "Nemszeretem" állatok 
(január-február)

6.     Ki jött vissza, mi nyílt ki?
(február-március)

7.     Színes tavasz
(március-április)

8.     Vendégségben a természetben
(április-május)

2/A sorozat

1.      Csivitelő hangjegyek - fecskék
(szeptember-október)

2.      Őszi csemegék
(október-november)

3.      Madárbarát kert télen
(november-december)

4.      NyomoZoo - téli nyomolvasás
(december-január)

5.      Kipp-kopp, ki kopog? - harkályok
(január-február)

6.      Gyepen mentem, gyepen jöttem
(február-március)

7.      Vendégségben az erdőben
(március-április)

8.      Vizes vakáció
(április-május)

2/B sorozat - jelenleg nem aktív - 

1.     Melyik út vezet délre?
(szeptember-október)

2.     Népi természetismeret
(október-november)

3.     Szárnya van, de nem madár
(november-december)

4.     Titokzatos éji vendégek
(december-január)

5.     Mit lel, aki korán kel? 
(január-február)

6.     Fészket építek, mit gyűjthetek?
(február-március)

7.     Erdők, mezők tündérei
(március-április)

8.     Színek az állatvilágban
(április-május)

 

Jelentkezés, további információ

oktatas@mme.hu