2010.07.28

A Nemzeti Lovarda is bekapcsolódott a fecskevédelembe!





A nagyközönség számára aktivitást felkínáló természetvédelem sikerének újabb bizonyítéka, hogy a fecskék aggasztó állománycsökkenésének, és a lovardák kiemelt védelmi szerepének hírére a Budapest belterületén, a Keleti pályaudvar tőszomszédságában lévő Nemzeti Lovarda is csatlakozott az MME fecskevédelmi kezdeményezéséhez. 

 

A füsti fecskék elsősorban a patás állatok lakott istállóiban költenek és ezek közelében vadásznak - szerencsére úgy látszik, hogy  ez alól még a főváros belterülete sem kivétel. Ez akkor derült ki, amikor az MME munkatársa tavasszal területbejáráson vett részt a Nemzeti Lovardában az intézmény vezetőjével. Erre azt követően került sor, hogy a lovarda ügyvezető igazgatója e-mailben jelezte az egyesületnek, hogy a Tatterzál is szeretne tenni valamit a fecskék érdekében.


 A fecskevédelembe bekapcsolódó Nemzeti Lovarda (a bejárata
a kép bal oldalán látható) Budapesten, a Keleti pályaudvar (a kép
középvonalától jobbra) tőszomszédságában található.

 

A körülmények ideálisnak tűnnek, mégsem költenek a fecskék
Annak ellenére, hogy a körülmények a lovak és a legyek nyújtotta táplálék jelenléte, a rengeteg potenciális fészekhely és a folyamatosan rendelkezésre álló sár következtében ideálisnak látszanak, egyetlen fecskepár sem költ a 4,5 hektáros területen. A tavaszi helyszínbejárás éppen azért indult lehangolóan, mert egyetlen fecskét sem láttunk egészen addig, amíg hátra nem értünk a lovak járatására szolgáló területre. Itt a legnagyobb örömünkre három füsti fecske repkedett a füves-homokos terület felet.    

 
 A Nemzeti Lovarda vidékies hangulatot idéző sziget a főváros
egyik legforgalmasabb belső területén lovakkal, ...
 

 ... széna, szalma és lóillatú istállókkal, ...
 

 ... ahol rengeteg ereszalji fészekhely ...
 
 
 ... és nagyméretű sárgyűjtő áll a fecskék rendelkezésére. ...
 

 ... Közelebbről megvizsgálva azonban kiderült, hogy a "sarat" nem
tapadós föld, hanem kiszáradva morzsolódó homok alkotja,
ami kíméli a lovak lábát, viszont alkalmatlan
fecskefészkek építésére. 
 

Műfészkekkel és megfelelő összetételű sárgyűjtővel segítjük a fecskéket
A terepbejárást és több telefonos egyeztetést követően a Tatterzál 15 füsti fecske és 5 molnárfecske műfészket, valamint mindegyik alá egy-egy fecskepelenkát vásárolt az MME boltjában, illetve azt is elhatároztuk, hogy a területen kialakítunk egy olyan sárgyűjtő helyet, ahol a fecskék a homoknál megfelelőbb fészeképítő anyagot is gyűjthetnek. Sajnos mielőtt a műfészkeket és a sárgyűjtőt kihelyezhettük volna,"beütött" a május végén kezdődő időjárási krízis, ami az első költések tojásos és fiókás fészekaljait, és sok helyen a költő állományt is megtizedelte. Ezért esély sem volt arra, hogy a műfészkeket a fecskék még idén elfoglalják. A mesterséges fészkek kihelyezése kapcsán azonban soha nincs elvesztegetett vagy "rossz" idő - ezek bármikor telepíthetők, a madarak legfeljebb a következő évben foglalják el ezeket. 

A fecskék nevében köszönjük a Nemzeti Lovarda és az együttműködő lovardák példaértékű madárvédelmi hozzáállását, ami ezeket az intézményeket a hazai legelőállat-állomány drasztikus csökkenése miatt a füsti fecskék védelmének egyik központi intézménytípusává teszi. Reméljük, hogy jövőre nemcsak a füsti fecskék, de a közeli Kelepi pályaudvar főbejárati homlokzatán költő molnárfecskék közül is néhány elfoglalja a Tatterzál műfsézkeit!

 
 A mesterséges fecskefészkek egy része erre az épületre kerül
(Fotók és szöveg: Orbán Zoltán).

 

 

 

 Látogassa meg Ön is az Európában egyedülálló lakossági fecske oldalt
- ide bárki feltöltheti fecske adatait, ami segíti a védelmüket -
és az itt megtekinthető füsti fecske
fészekkamerát, melynek
köszönhetően bárki élőben figyelheti a madarak
költését.

 

Kapcsolódó cikkek, oldalak 



 
 Az MME honlapjának fejlesztése az Európai Unió
támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt
keretében