2011.05.17
Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

A napokban kelnek a hazai parlagisas-fiókák




A legtöbb hazai parlagisas-fészekben május közepén kelnek ki a fiókák.  Az MME és a nemzeti park igazgatóságok szakemberei ebben az időszakban különös figyelmet fordítanak a hazánkban nyilvántartott mintegy 120 parlagisas-fészek ellenőrzésére. A korábbi évek tapasztalatai alapján az emberi zavarás vagy a kedvezőtlen időjárás következtében a fészkek 20-30 százalékában pusztulnak el a tojásokban fejlődő embriók.


Az ellenőrzések során kiemelt óvatossággal járnak el a madarászok, ezért a fészkeket csak mintegy 1 km-es távolságból ellenőrzik és csak akkor mennek közelebb, ha a szülőmadarak viselkedése – vagy éppen hiánya - alapján problémát észlelnek. A tojók ebben az időszakban még folyamatosan őrzik, árnyékolják, vagy melegítik az ökölnyi fiókákat, mivel azoknak nem alakult ki a saját hőháztartásuk. Az utódok még további két hónapot töltenek a fészkekben, mielőtt július végén először kipróbálhatják két méteres szárnyukat. Az igazi megpróbáltatások csak a kirepülés után várják őket. Becslések szerint a fiatal madarak mintegy kétharmada az első évben elpusztul, sajnos elsősorban olyan emberi eredetű okok következtében, mint az áramütés, vagy az illegális mérgezések.



3 napos parlagisas-fióka


A parlagi sas egyike legkiemelkedőbb természeti értékeinknek. Európai uniós állományának jelentős része - mintegy 60 százaléka – Magyarországon fészkel. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint. Az MME az idei évben az Európai Állatkertek Szövetségének (EAZA) támogatásával folytatja parlagisas-védelmi programját. Az európai állatkertek az elmúlt évben több mint 28 ezer aláírást és mintegy 100 millió Ft támogatást gyűjtöttek az „Állítsuk meg a mérgezést Európában!” kampány keretében, amelyhez több hazai állatkert is csatlakozott, és amelynek segítségével 21 természetvédelmi projektet támogattak Európa szerte.



Tönkrement parlagi fészek (fotók: Horváth Márton)










Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!


Horváth Márton
A fenti kis képen parlagi sas látható
(fotó: Horváth Márton)