2023.02.15

A tavalyi aszályban nem esett vissza a hazai fehér gólyák fiókaszáma

Magyarországon ötévente zajlik országos fehérgólya-felmérés (legutóbb 2019-ben volt), de a köztes években is az ország feléről gyűjt adatokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ennek köszönhetően tudjuk, hogy a 4 100 párra becsült hazai fehérgólya-állomány számára a tavalyi aszályos év átlagos költési sikert hozott.


Azt, hogy a kirepült fiókák milyen kondícióval vágtak neki a vonulásnak, nem tudjuk. Erre az ad majd választ, hogy a 2022-ben meggyűrűzött 1 207 fióka közül mennyiről kapunk megkerülési adatokat a vonulási útvonalak és a telelőterületek országaiból, illetve közülük hány tér majd vissza három-öt év múlva ivaréretten költeni.

A tavalyi év végéig 3 391 fészkelőhelyről érkezett be információ, amelyből 1 626 fiókákat sikeresen repítő pár, 276 sikertelen pár, 590 üres fészek, 35 fészekkezdemény, 807 üres fészektartó, 34 fészket foglaló magányos gólya, 23 esetben pedig ismeretlen fiókaszámú fészkelőpár volt. Ezek adatok az állomány közel felét fedik le.

 

A nyers adatok mögött jogosan merül fel a kérdés, hogy az elmúlt év igen meleg és száraz időjárása milyen hatással volt a gólyákra? Bár a mesékben a gólya békát eszik, a valóság – mint sokszor máskor is – összetettebb. A faj valóban kedveli a vizes, tocsogós élőhelyeket, mocsarakat, nedves réteket, de valójában bármit elfogyaszt, amit meg bír fogni és le tud nyelni. Ez lehet földigiliszta, egér, pocok, bogár, lótücsök, szöcske, sáska, kisebb számban hal, béka, sikló. A tavalyi száraz évben sok szöcskét, sáskát, tücsköt tudtak fogni a gólyák a szárazság miatt kiégett gyepeken.

Viszont nem volt olyan hideg, esős periódus, amiben a fiókák megfázhattak, elpusztulhattak volna. Ennek köszönhetően az átlagosnál kicsit jobb, de nem kiemelkedő volt a költési eredmény. A költőpárok 7%-a 1, 23%-a 2, 37%-a 3, 15%-a 4, 1%-a 5 fiókát repített és 17% volt a sikertelen párok aránya. A sikeres párokra számolt átlagos fészkenkénti fiókaszám 2,77, az összes költőpárra számított 2,33 volt.

 

 

És hány pár gólya költött 2022-ben? Az ország nagy részét lefedő 2019. évi országos felmérés adatait alapul véve megbecsülhető az aktuálisan fel nem mért területek gólyaállománya is. Ez alapján 4100 pár körülire becsüljük a 2022-ben Magyarországon fészkelő gólyapárok számát. Ez megegyezik a 2019 óta tapasztalt állománynagysággal. Sajnos már azt is eredményként kell elkönyvelnünk, hogy a sok madárfajnál tapasztalt és a fehér gólyánál is kimutatott korábbi állománycsökkenés utóbbi faj esetében az utóbbi pár évben megállt. A csökkenésben nem csak a szárazodó időjárás játszik szerepet, de a modern, intenzív mezőgazdálkodás miatt csökkenő táplálékmennyiség és a természetközeli élőhelyek mennyiségének csökkenése is.

Az adatgyűjtést segítette, hogy megújult az MME on-line gólyás adatbázisa. A közel két évtizedes honlap születésekor országosan egyedülálló szolgáltatást is tartalmazott a fészkek helyének Google térképes bemutatásával és egészen mostanáig kitűnően betöltötte feladatát, de napjainkra elavult. Elkerülhetetlen volt egy új adatbázis elkészítése, melyet Görögh Zoltán, Kóta András, Lovászi Péter és Nagy Károly közreműködésével Gincsai Tibor programozó készített el. Az új adatbázis átvette a korábbi adatbázis közel 14 ezer fészkét, az azokhoz tartozó 118 ezer költési adatot, 55 ezer napi megfigyelést, 67 ezer fotót. Az új adatbázis itt található: https://termeszetlesen.mme.hu/#/golyales, kialakítását a "Közösen a természetért" elnevezésű, LIFE NGO4GD/HU/000037 számú projekt keretében az Európai Bizottság LIFE Nature alapja támogatta.

A felmérésben köszönjük: Ács Zsolt, Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, Asztalos Endre, Asztalos Tibor, Bakné Kovács Ágnes, Balogh Gábor, Balogh László, Bank László, Bank-Lelovics Rebeka, Bárdos Tibor, Barna Péter, Bártol István, Bátky Gellért, Békés Sándor, Benkő László, Benyó Pál, Béres László, Bodrogi Csilla, Bondor Zoltán, Császár Zsolt, Cserveni-Szűcs Réka, Csorba Péter, Dabóczy Tamás, Damacz Kornél dr., Dezse Péter, Dudás György, Dudás Györyg, Dvorácskó Lilla, Fehér Ferenc dr., Fellner Zoltán, Fercsik Gábor, Filep Attila, Forgách Balázs, Gilányi Gábor, Görögh Zoltán, Gregorits János, Gyalus Adrienn, Gyenis László, Győrig Előd, Habarics Béla, Hafner József, Halpern Bálint, Hankóczi Attila, Hantai Péter, Harcos Gábor, Hege Ferenc, Hitter Zsolt, Homokiné Gabriella, Horváth Attila, Horváth Éva, Hutai Viktor, Ingola Eszter, Juhász-Gőz Szilvia, Kajtár Bence, Kasza Ferenc dr., Katona Mihály, Kiricsi Ágnes, Kirtyán Tamás, Kis-Halas Judit, Kiss György, Kohlmann B. Tímea, Korom István, Koszorús Péter, Kóta András, Kovács Andrea, Kovács Attila, Kovács Nándor, Kovács Zsolt, Kovcs Nándor, Krajnyák Zoltán, Kun Zoltán, Kutschi Péter, Lapis Lajos, László Csaba, Lendvai Csaba, Losonczi Lajos, Lovasi-Pócza Katalin, Lovászi Péter, Lukács Katalin Odett, Majercsák Bertalan, Márton  Imre, Mihály Attila, Molnár László, Molnár Norbert, Mónus Gábor, Mucsi Éva, Nagy Gábor, Nagy Károly, Nagy Renáta, Nagy Sándor, Nagy Tiborné, Nemes József, Németh Andrea, Ócsai Péter, Őze Péter, Pálfai László, Pálinkás Csaba János, Papp Ferenc, Pásztory Csongor, Perecsényi Gábor, Petróczi Gábor, Pintér Zsolt, Piri Magdolna, Puskás József, Pusztai Zsuzsanna, Reinhardt László, Sári Gergő, Schneider Viktor, Schwarzkopf Ágnes, Serfőző József, Simon Orsolya, Sipos Sándor, Somogyi Csaba, Somogyi István, Stölkler Nándor, Szabó  Ferenc, Szabó Antal, Szabó Ferenc, Szabó Gitta, Szász Előd, Szelle Ernő, Szemán Marcell, Szőke Ágoston, Szücs Vivien, Tajti Jázmin, Tamás Ádám, Tormáné Erika, Tóth Dániel, Tóth Imre, Tóth S Judit, Tóth Sarolta, Tóth Vilmos, Tóthné Nagy Anita, Treitz Tamás, Ugrai Nikoletta, Varga Péter ifj., Varga Tibor, Venyige Gergő, Vincze László, Visy Balázs, Völgyi Sándor, Wágner László, Zalánné Borbás Rita, Závoczky Szabolcs és Zergi Dezső adatait, közreműködését!


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

Lovászi Péter, Nagy Károly, Görögh Zoltán - MME Monitoring Központ