Marcal-medence Gyűrűzőtábor - Beszámoló
Sokéves hagyományaihoz híven 2014. augusztus 16. és 24. között a MME Veszprém Megyei Helyi Csoportja és a Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesület megtartotta madárgyűrűző táborát a Marcal-medencében.
A tábor nomád jellegéből adódóan a madárgyűrűzés mellett a táborépítés, valamint az időjárás adta kihívások is összekovácsolták a természetszerető táborozókat.
Az első három napon folyamatosan egyre több madár akadt a közel 200 méteren kifeszített hálókba. Ezt követően azonban több front is átvonult a medence felett és a madarak kisebb számban akadtak a hálókban. A tábor végére összesen 488 madarat sikerült megfogni, ami elmarad a korábbi évek eredményeitől (2013.: 712 egyed; 2012.: 691 egyed).
Köszönet illet minden résztvevőt, akik munkájukkal hozzájárultak a tábor sikeréhez, és a remek hangulathoz. Külön köszönet illeti az Agroprodukt Zrt-t, aki helyet és vizet biztosított a tábor számára.
Gyűrűző tábor alatt fogott madarak listája mennyiség szerint rendezve:
|
Barátposzáta |
179 |
|
Széncinege |
43 |
|
Citromsármány |
42 |
|
Kék cinege |
41 |
|
Kerti poszáta |
23 |
|
Foltos nádiposzáta |
17 |
|
Fekete rigó |
17 |
|
Tövisszúró gébics |
14 |
|
Cserregő nádiposzáta |
11 |
|
Mezei poszáta |
11 |
|
Sisegő füzike |
10 |
|
Kormos légykapó |
9 |
|
Vörösbegy |
8 |
|
Énekes nádiposzáta |
6 |
|
Zöldike |
5 |
|
Nádi tücsükmadár |
5 |
|
Nádirigó |
4 |
|
Füstifecske |
4 |
|
Csilpcsalp füzike |
4 |
|
Énekes rigó |
4 |
|
Őszapó |
3 |
|
Tengelic |
3 |
|
Kerti geze |
3 |
|
Barátcinege |
3 |
|
Kis poszáta |
3 |
|
Fülemüle |
2 |
|
Gyurgyalag |
2 |
|
Függőcinege |
2 |
|
Csuszka |
2 |
|
Erdei pityer |
1 |
|
Nagy fülemüle |
1 |
|
Kékbegy |
1 |
|
Szürke légykapó |
1 |
|
Sárgarigó |
1 |
|
Mezei veréb |
1 |
|
Seregély |
1 |
|
Nyaktekercs |
1 |
|
Összesen |
488 |