2023.02.28

Tényleg megszólal a pacsirta Zsuzsanna napján?

A népi mondás szerint Zsuzsanna napján, azaz február 19-én (amikor „Zsuzsanna elpisili a havat”), megszólal a pacsirta. Arról azonban nem szól a megfigyelés, hogy a hazánkban előforduló fajok közül melyik szólal meg, és „csak úgy megszólal”, vagy valóban dalra fakad? Megnéztük hát a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatait.


De először is a pacsirtákról. Százegy pacsirtafajt ismerünk, főként Afrika és Eurázsia melegebb, nyílt élőhelyeiről. Magyarországon a mezei pacsirta, az erdei pacsirta és a búbospacsirta elterjedten fészkel. A havasi fülespacsirta és a kalandrapacsirta alkalmi vendég. A szikipacsirta szélesebb körben elterjedt fajának hazai alfaja – ami az egyetlen, bár vitatott státuszú benszülött madarunk – mára szinte eltűnt.

A három gyakori faj közül a búbospacsirta áttelel, de azért február közepétől július végéig, majd szeptemberben és októberben gyakrabban kerül a felmérők szeme elé. A pipiske népi névre hallgató madár sokszor költ lapostetőkön, utak mentén is.

A mezei pacsirta is áttelel kis számban, de éves megfigyelhetősége hasonló búbos rokonáéhoz: februártól egyre többször találkoznak vele a madarászok a szántókon és gyepeken.

Az erdei pacsirta csak ritkán telel át, február második felében kezd el emelkedni a megfigyelések száma a nyíltabb erdős élőhelyeken. Ennyi alapján a népi megfigyelés igaz, de nem jutottunk ahhoz közelebb, hogy melyik fajról lehet szó…

Nézzük a hangjukat! A madarak rendszeres hangadással kommunikálnak egymás közt, így a telelő és vonuló pacsirtákra is jellemző, hogy rövid hanggal tudatják jelenlétüket egymással. Ezért valószínűleg nem ez, az úgynevezett hívóhang a Zsuzsanna napi megfigyelés háttere, hanem a hímek messze hangzó, párcsalogató és konkurencia-távoltartó éneke.

A Magyarország madáratlasza cimű, a hazai madárfajokat részletesen bemutató könyv (amely az MME Boltban vásárolható meg) több éves adatgyűjtése szerencsére kiterjedt arra is, hogy külön feljegyezhették a madarászok az éneklő madarak jelenlétét. 2014 óta az első feljegyzett éneklő:

  • búbospacsirta február 17-én,
  • erdei pacsirta február 20-án,
  • mezei pacsirta szintén február 20-án szólalt meg.

 


A három pacsirtafaj havi éneklési valószínűsége a Madáratlasz Program Adatbázis (MAP)
2014-2022 közötti adatai alapján (forrás: MME Monitoring Központ)

 

Az éneklő mezei pacsirták március közepétől két hónapon át a megfigyelési listák egyharmadában jelen vannak, az MME adatsorai alapján Zsuzsanna napjától folyamatosan emelkedő százalékértékkel érik el ezt az intenzitást. Bár a búbospacsirták csak az úgynevezett teljes fajlisták 10%-áig, az erdei pacsirták 5%-ig jutnak el, mivel ritkábbak a mezei pacsirtánál, az időbeli eloszlás nagyon hasonló: február második felében elkezd emelkedni az éneklő hímek aránya, április-májusban teljes intenzitással szól a pacsirtaének, hogy aztán augusztus elejére szép lassan elhallgasson. Vagyis ezzel sem dönthető el, hogy melyik fajra utal a népi megfigyelés.

A megoldás talán az, hogy távcsövek és madárhatározó könyvek hiányában régen nem is feltétlenül különítették el egymástól a pacsirtákat. De a dátum kétségtelenül helyes! És igen, 2023-ban is megszólaltak az első pacsirták Zsuzsanna napján!

Az adatok forrása a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által létrehozott Madáratlasz Program Adatbázis (MAP), amely 3,7 millió adatrekordját nagyrészt önkéntes madármegfigyelők gyűjtötték. A map.mme.hu címen elérhető adatbázisban a hazai madárfajok elterjedési térképei bárki által szabadon megtekinthetők. Az adatgyűjtés- és elemzés módszertana a Magyarország madáratlasza c. könyvben olvasható, ami a madaratlasz.mme.hu címen a második képre kattintva elérhető digitálisan, vagy megvásárolható a https://mmebolt.hu/magyarorszag-madaratlasza linken keresztül. A pacsirtás cikkben szereplő elemzés és grafikon az ún. A2 (éneklő hím) fészkelési valószínűséggel megfigyelt egyedek adatai alapján készült.


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

Lovászi Péter
MME Monitoring Központ