2010.05.02

Sarlósfecske odúkat helyeztünk ki - az MME Budapesti Helyi Csoportjának beszámolója

2010 a fecskék éve, és még ha a sarlósfecske nem is fecske, elérkezettnek láttuk az időt, hogy az idei évtől aktív védelmükkel foglalkozzunk. Az utóbbi évtizedekben egyre több lakótelepi házban jelentek meg mint fészkelők.  Az épületek rései kiváló költési lehetőséget biztosítottak számukra, azonban egyre több helyen felújításra, szigetelésere kerültek ezek a házak, a fészkelőüregek eltűntek.

 

Soproni tapasztalatokat felhasználva próbáljuk megtelepíteni  a madarakat, így a megszűnő fészkelőhelyek pótlására megoldást találni. Az idei évben tesztként kihelyezésre került 13 darab 3 részes odú. Juhász Imre és Bebesi Zoltán munkájának köszönhetően 2 helyre kerültek ki a ládák a múlt hét folyamán. Az eredményről beszámolunk az elkövetkező időszakban. Az első példányok – viszonylag korán – már megérkeztek, de a többség május első napjaiban várható. Amennyiben sikeres lesz a vállalkozásunk, további ládák kihelyezését tervezzük, illetve szakmai segítséget nyújtunk az érdeklődőknek.

 
 Kihelyezett ládák.

 

 
Fontos, hogy a láda aljzata egy síkban legyen a bejárattal,
ezért sóderrel töltöttük fel és forgácsot használtunk
bélésnek. (Fotók: Bebesi Zoltán)

 

 

 

Lendvai Csaba

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek, oldalak 

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

 

     Egyéni és céges adományozás >>

 

     Köszönjük!