Táborok

Az MME helyi csoportjai, tagjai és aktivistái országos tábori hálózatot működtetnek évtizedek óta. A táborok többségében madárgyűrűzés folyik, elsősorban a nyári és téli vakáció időszakában, de a legnagyobb központokban - a madárgyűrűző állomásokon - egész évben.

Aktuális táboraink 2025-ben

Egyesületünk több mint 50 éves fennállása alatt, mindig nagy hangsúlyt fektetett a szemléletformálásra és az utánpótlás nevelésre, amelynek legjobb eszköze a táboroztatás, így nem volt rá még példa, hogy ezen a majdnem fél évszázad alatt szervezetünk ne fogadott volna gyerekeket és felnőtteket a nyári szünet idején. Helyi csoportjaink és szakosztályaink idén az alábbi táborokat szervezik: 

Madarász táborok:

Baranya vármegye

Sumonyi Nyár-őszi Madárgyűrűző Tábor 
 
Tudnivalók: 

  • A tábor félnomád jellegű, madárgyűrűzéssel és madármegfigyeléssel foglalkozik.
  • A részvételi szándékot a kérdőív kitöltésével regisztráljuk és itt található információ a különböző turnusokról is: Jelentkezési lap 2025 - 45. Sumonyi Nyár-őszi Madárgyűrűző Tábor
  • A 9 - 14. csoportokra vonatkozóan telefonon (táborszervező: 30/570-4364) is elfogadunk jelentkezést.
  • A jelentkezés alsó korhatára 13 év. A korhatár alatt csak szülői, felnőtt felügyelet mellett engedélyezzük a részvételt.
  • Dolgozók jelentkezését lehetőleg a 6 - 14. csoportokba kérjük.
  • Elhelyezés épületekben, 2 - 6 ágyas szobákban. Sátras elhelyezésre is van lehetőség, de ilyen igény esetén a sátorról a résztvevőknek kell gondoskodniuk.
  • A jelentkezéseket lehetőleg egy teljes hétre kérjük, de néhány napra történő jelentkezést is elfogadunk abban az esetben, ha a csoportok létszáma nem teljes. A csoportok létszáma maximum 25 fő. Egy fő több csoportba is jelentkezhet, túljelentkezés esetén viszont csak egy csoport munkájában vehet részt.
  • A táborozó részvételével elfogadja, hogy egyénileg felelősséget vállal az általa a táborban használt eszközökre vonatkozóan.
  • Az 1 - 8. csoportba történt jelentkezés esetén a csoportbeosztásról június 20-ig mindenki visszaigazolást kap. A befizetés átutalással teljesíthető a visszaigazolásban megadott számlaszámra.

 A 9 - 14. csoportokra vonatkozóan a visszaigazolás a jelentkezést követő néhány napon belül történik telefonon vagy elektronikus levélben.
A változtatás jogát fenntartjuk!

A tábor látogatókat az alábbiak szerint fogad:

1)    Minden esetben szükséges a táborszervezővel történt előzetes egyeztetés.  (30/570-4364, sumony@mme.hu). 
2)    A tábor MME tagoknak és kísérő családtagjaiknak ingyenesen látogatható.
3)    A tábor nem MME tagoknak (kivéve 6 éven aluliak) 500 Ft/fő díj ellenében látogatható. 
 

4)    Csoportok (pl.: iskolás és óvodás csoportok) látogatására is van lehetőség. 
▪    MME szervezeti tagsággal rendelkezők esetén 500 Ft/fő  
▪    MME szervezeti tagsággal NEM rendelkezők: 800 Ft/fő 
Jelentkezési határidő: 
 
 1 - 8. csoport: „Early bird”: 2025.05.31. ; „Late”: 2025.06.14. 9 - 14. csoport: az aktuális időpont előtt legalább 2 héttel. 
 Részvételi díj (A kedvezmény feltétele MME tagok esetében az ezévi befizetett tagdíj): 
 
1 - 8. csoport: 
 
„Early bird” díjak 2025.05.31. éjfélig történő regisztráció esetén:  Egész hétre MME tagoknak teljes ellátással:      28 000 Ft.  
 Egész hétre egyéb táborozóknak teljes ellátással:      39 000 Ft.  
Egy napra MME tagoknak és az alapítvány önkénteseinek a táborban történő alvással, teljes ellátással:      4500 Ft.  
Egy napra egyéb táborozóknak a táborban történő alvással, teljes ellátással: 6000 Ft. 
 
„Late” díjak 2025.05.31. után történő regisztráció esetén:  Egész hétre MME tagoknak teljes ellátással:      33 000 Ft. 
Egész hétre egyéb táborozóknak teljes ellátással:      45 000 Ft. 
Egy napra MME tagoknak és az alapítvány önkénteseinek a táborban történő alvással, teljes ellátással:      5500 Ft. 
Egy napra egyéb táborozóknak a táborban történő alvással, teljes ellátással: 7500 Ft. 
 
9 - 14. csoport: 
A táborozási napok vagy hetek számától függetlenül      a tábori segítőknek ingyenes.  Ezekben a csoportokban az élelmezésről mindenki saját maga gondoskodik. 
 
Hozni kell: 
 
1 - 8. csoport: 
 Hálózsák, sátras elhelyezési igény esetén sátor és matrac, esőköpeny, gumicsizma, megfelelő öltözet, egyéni tisztálkodó felszerelés, zseblámpa vagy fejlámpa tartalékelemekkel, távcső (ha van), névvel ellátott ivópohár, határozókönyvek (ha vannak), jegyzetfüzet, íróeszköz. 
 
9 - 14. csoport: 
Hálózsák vagy megfelelő mennyiségű takaró, esőköpeny, gumicsizma, az évszaknak megfelelő öltözet, egyéni tisztálkodó felszerelés, WC papír, zseblámpa vagy fejlámpa, gyertya, jegyzetfüzet, papucs, távcső, íróeszköz, határozókönyvek (ha vannak), megfelelő mennyiségű élelmiszer (a helyi élelmiszerboltban bevásárlásra van némi lehetőség). 
 

Dr. Gaszler Péter   táborszervező 

„A TERMÉSZET SZOLGÁLATÁBAN” 
 

Békés vármegye

IV.Kis-Sárréti madárgyűrűző és természetismereti tábor
2025.06.22-28.

Szállás: Bihari Madárvárta, Biharugra
46.97688634315204, 21.641700442090084 https://www.kmnp.hu/hu/bihari-madarvarta-biharugra
2-3 ágyas szobák, fürdőszobával

Érkezés: 2025.06.22. 14:00 óra
Távozás: 2025.06.28. 10:00 óra

Korhatár: 10-16 év, maximum 25 fő

Étkezés: napi 3 fő étkezés + tízórai, uzsonna

Ár: 48 000 Ft/fő; MME tagok részére: 43 000 Ft/fő

Jelentkezés: Vasas András vasas.andras@gmail.com, 70/626-3232

Tervezett programok:
1. nap: megérkezés, regisztráció, szobafoglalás, ismerkedés egymással és a helyszínnel, táborrend és szabályok átbeszélése, szabadfoglalkozás
2. nap: hálóállítás, utána folyamatos madárgyűrűzés, a hálók ellenőrzése óránként, foglalkozás, előadás
3. nap: folyamatos madárgyűrűzés kora reggeltől estig, a hálók ellenőrzése óránként, napközben gyalogtúra (madarászat) a Biharugrai-halastavakhoz
4. nap: folyamatos madárgyűrűzés kora reggeltől estig, a hálók ellenőrzése óránként, napközben gyalogtúra (madarászat) a Sző-rét tanösvényen, du. madártani témájú előadás, este csillagászat
5. nap: folyamatos madárgyűrűzés kora reggeltől estig, a hálók ellenőrzése óránként, előadás
6. nap: madárgyűrűzés, háló bontás, összepakolás, kiköltözés

Amit érdemes magaddal hoznod:
gumicsizma, túracipó, hátizsák, kulacs, zsebkés, zseblámpa, határozókönyvek, távcső, fényképezőgép, jegyzetfüzet, rajzeszköz, állandóan szedett gyógyszerek, védő-, riasztószerek a nap és a rovarok ellen, tisztálkodási felszerelés, minden időre megfelelő ruhanemű, esőkabát, hosszú nadrág, baseball sapka/napkalap


A jelentkezők részére hamarosan jelentkezési lapot küldünk!
 

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

XII. Bátka-köz Gyűrűzőtábor Tiszalúc (2025.07.26. - 2025.08.10.)
2025. július 26. - 2025. augusztus 10. 
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. számú Bükki Helyi Csoportjának szervezésében, a gyűrűző szakemberek és helyi csoportunk önkéntes gárdájának közreműködésével,  - a Bükki Nemzeti Park támogatásával -  idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a Tiszalúci Gyűrűzőtábor. A tábor minden évben július utolsó és augusztus első hetében várja a természet és a madárvilág iránt érdeklődőket.

Időpont: 2025 07. 26. (szombat, táborállítás) - 08.10. (vasárnap, táborbontás)


Helyszín, megközelítés:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet, Tiszalúc, Bátka-köz

A táborba Tiszalúctól Tiszadob felé haladva a községtől  a 4 km-es tábla előtt  az egyetlen betonozott úton kell jobbra lefordulni és bemenni a Horgoló tanyáig. Itt újra jobbra kell fordulni és a földúton kb. 300 m megtétele után ismét jobbra fordulva a bokroson keresztül vezető úton jutunk arra a nyílt területre, ahol már meglátni a sátrakat.

 
Figyelem  ! A tábor kiírásának idején (2025 április) – csak a  patás állatokra veszélyes - száj és körömfájás megelőzése érdekében – az aktív állattartó Horgoló tanyán nem szabad keresztül haladni, sem járművel sem gyalog. Kerülő úton természetesen elérhető a tábor, gyalog kb. 1 km, személykocsival pedig az aktuális vízállástól függ.  Ezért kérjük érdeklődjön a fennálló viszonyokról a táborba érkezés előtt. Továbbá ha változás lenne itt is közzétesszük.
Nézd meg a Google Maps-en vagy írd be a koordinátát: 48°00'46.94"É, 21°05'23.41"K  (WGS84); 802367 Y, 298594 X (EOV). 


Programok:
Madárgyűrűzés és megfigyelés; madártani és természetvédelmi ismeretek elsajátítása. Emellett csend, nyugalom és a kint alvóknak kóstoló az igazi tábori életből; tábortűz és bográcsozás, gyönyörű csillagos éjszakák, melyeken alkalmanként még az aranysakálok "koncertje" is hallható (persze az állatok semmilyen veszélyt nem jelentenek a táborlakókra).
A tábor közelében nádas és bokros terület is fekszik, így mindkét növényzet típushoz kötődő madárfajok a hálóba kerülhetnek, mely igazán változatossá teszi a programot. Kézből megfigyelhető fajok a következők: nádiposzáták, tücsökmadarak, függőcinege, törpegém, cinegék, poszáták, gébicsek, rigók. A hálóba került fajokon kívül gyakran figyelünk meg a tábor környékén a kaszálón vagy a vízben élelmet keresgélő, esetleg épp felettünk termikelő madarakat, így fekete- és fehér gólyákat, récéket, vízicsibéket, különböző ölyveket, sasokat, szalakótát, a tanyához sétálva találkozhatunk, búbos bankával, hantmadárral, kuvikkal és csuk fajokkal is!


Szállás, étkezés, fürdés:
A szállást sátorban , az étkezést pedig többnyire önellátóan oldjuk meg, közös bográcsozással vagy sütögetéssel. Fürdés nap melegítette vízzel,  tábori zuhanyban lehetséges, valamint  tábori WC-t is rendelkezésre áll. 


Költségek:
Az MME tagsággal nem rendelkezők 500 Ft/nap adomány ellenében látogathatják a tábort. A táborépítésben és bontásban való közreműködéssel le lehet dolgozni a részvételi díjat! :)


Mire készüljünk? - Ajánlott ruházat, felszerelés:
A vizes élőhely miatt folyamatosan kell számítani a szúnyogok jelenlétére, nappal pedig előfordulnak különböző légyalkatúak (pl. szuronyos istállólégy). Ezért ajánlott napközben is a zárt cipő, szellős hosszú nadrág és hosszú ujjú ing, kalap, illetve szúnyogriasztó használata a csípések megelőzésére.. Az eddig leírt ruházaton kívül ajánlott a melegebb zárt ruházat estére, gumicsizma, esőkabát, papucs, elemlámpa. Olvasnivaló, esetleg kisebb társasjátékok napközbenre, amikor a hálókat rendszerint összehúzzuk ( a meleg miatt). Továbbá távcső, fényképezőgép, tisztálkodószerek, törölköző, egyéni gyógyszerek. Aki kint alszik, annak sátor, polifoam és hálózsák, illetve amire ehhez szüksége van.

A tábor az elmúlt időszakban egy állandó kis házikóval és esőbeállóval is bővült, így van hova menekülni a kedvezőtlen időjárási körülmények elől ;)

Mivel az időjárás sajnos egyre kiszámíthatatlanabb, javasoljuk (főleg a több napot folyamatosan kint töltőknek), hogy hozzanak magukkal olyan tárolót (nejlonzsák, kisebb hordó, láda stb), melybe nagyobb felhőszakadás vagy eső alkalmával bepakolva szárazon tartható a nem viselt ruházat, elektronikai eszközök, hálózsák stb.
Házirendünk szerint továbbra is igaz, hogy aki több alkalommal visszatér a táborba és sátrazik, sátrát a távozásakor minden alkalommal köteles összepakolni, vagy felállítva hagyva más táborlakó rendelkezésére bocsáthatja, amíg ő távol van. Ha arra senki nem tart igényt, az előbbi szabály lép érvénybe!
 

Jelentkezés, további információ:
Előzetes bejelentkezés a (30) 207-0225 telefonszámon vagy emailban  spsomoskoi@gmail.com, Somoskői Péter Bükki HCs alelnöknél lehetséges! Várjuk mind a madarászni vágyók, mind a lelkes "táborlakó", segédkező önkéntesek jelentkezését! Minden érdeklődőt várunk, nem csak gyakorlott madarászokat! Találkozzunk idén is!
A táborban 14 év alatti gyerekek csak szülő vagy nagykorú kísérő felügyeletével vehetnek részt! Kutyát hozni nem ajánlott!
Ezen a helyszínen az év folyamán számos alkalommal tartunk gyűrűzéseket hétvégenként, ezek CES ( állandó ráfordítású ) gyűrűzések áprilistól- júliusig 9 alkalommal. Továbbá szeptember-március között minden hónapban egy napot kint vagyunk (általában a hónap közepe környékén) ez további 7 alkalom.  A konkrét időpontok az időjárás és más programok függvényében változnak. Aki szeretne ezekről a gyűrűzésekről első kézből információhoz jutni kérje  felvételét - a fent leírt email címen –  a „csak Tiszalúc „  levelező listába.

Hajdú-Bihar vármegye

Madárgyűrűző tábor Hortobágy-Halastón

Augusztus végén már sokan a szeptemberi iskolakezdésre készülnek. Ebben az időszakban a természetben is lázas készülődés zajlik. Az őszi madárvonulás kezdete éppen erre az időszakra esik, amikor nyári melegek után a nádasok, bokrosok újra benépesülnek a rejtett életmódú madarakkal. A tábor egyik célja, az ilyen távcsővel nehezen megfigyelhető madárfajok befogása és tudományos célú megjelölése. Az érdeklődők megismerkedhetnek a madárgyűrűzés szakmai fogásaival, a Hortobágyon előforduló madárfajokkal és a halastavak és a környező védett területek élővilágával.
A tábor a Magyar Madártani Egyesület Hajdú-Bihari Csoportja és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében valósul meg két turnusban:

2025. augusztus 11-15. 

2025. augusztus 25-29.

Korhatár: 10 év felett

Részletek: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://www.hnp.hu/uploads/documents/gyuruzo-tabor_2025.pdf
Jelentkezési lap: https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/kornyezeti-neveles/oldal/tabor-urlap
 

Pest vármegye

Farmosi madárgyűrűző és vonuláskutató tábor (Farmos)

Nádi-és erdei énekesmadár-fajok gyűrűzése, betekintés a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet gazdag növény- és állatvilágába.
Időpont: 2025. július 21. – szeptember 13.

A Pest vármegyei Farmoson, a Nagy-nádas szélén álló egykori gátőrház udvarán működik a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Madárvártája, mely a fészkelő és átvonuló madárállományról gyűjt adatokat tavasztól őszig. A gyűrűző tábor előzetes bejelentkezés alapján fogad egyéni érdeklődőket, családokat, vagy akár kisebb csoportokat, de szívesen látja azokat az önkéntes segítőket is, akik már korábban szereztek némi gyakorlatot a madárgyűrűzés terén.
A nyári időszakban a madárgyűrűzés 10-18 óra között szünetel a madárgyűrűzés szakmai és etikai szabályzatainak értelmében a madarak egészsége érdekében, ekkor a fogóeszközök fogásképtelenné vannak téve, ekkor az érkezőknek nem tudunk programot biztosítani.

Ajánlott korosztály: 12 éves kortól (alatta szülői kísérettel).

Ajánlott: sátor, hálózsák, fejlámpa (fejlámpa hiányában az esti és hajnali madárszedésben való részvétel tilos), szúnyog és kullancsriasztó, vízhatlan lábbeli, időjárásnak megfelelő ruházat (augusztusban a hajnali hőmérséklet 5 celsius fokra csökkenhet).

Helyszín: Farmos, gátőrház (GPS: 47.3595302; 19.8274247)

Részvételi szándékhoz bejelentkezés szükséges. 
Információ: Sári Gergő, sarig@dinpi.hu

 Börzsönyi Természetvédelmi Tábor (BTT, BOTT)
Idén immár 45. alkalommal szervezünk természetismereti táborokat felső tagozatosoknak a Börzsönyben, Királyréten. Délelőtti terepi programok: szakmai vezető által tartott madárgyűrűzés, botanika, erdészet, geológia, hidro-ökológia, rovarászat, hegyi túra. Délutánonként: meghívott szakmai előadások, vetélkedők és sok játék.

Szállás: erdei tisztáson, előre felépített, jól felszerelt sátortábor. Teljes ellátás (hideg reggeli, meleg ebéd és vacsora).Részvételi díj (12 napra): 89 000 Ft/fő. (május 15-ig fizetve, vagy testvéreknek, vagy MME tagoknak)

Időpontok:

Első turnus (BOTT): július 14-től 26-ig. 

Második turnus (BTT): július 28-től augusztus 9-ig.

Kapcsolat: btt@borzsony.org (BTT) vagy kapcsolat@bott-kiralyret.hu (BOTT)
További információk: borzsony.org
 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya és az Ifjúsági Tagozat által szervezett
III. Természetismereti tábora - 2025. Június 29- július 4.

Helyszín: Ócsai Madárvárta https://maps.app.goo.gl/C5nsFJ3ft8DdaJ257
Érkezés: június 29. 15 órától
Távozás: július 4. 15 órától
Korhatár: 10-16 év között
Maximum 21 fő jelentkezését tudjuk fogadni!
Jelentkezési határidő: 2024. június 28. 
Jelentkezés: jelentkezési lap nyary.zsigmond@mme.hu címre történő küldésével
Tábordíj: 55 000 Ft/fő (testvéreknek 50 000 ft/fő) – fizetés érkezés napján a szervezőknél készpénzben
A tábordíj tartalmazza az alábbiakat:
•    egész napos változatos és sokszínű programok
•    kőházban való szállás női/férfi vizesblokkal, melegítőkonyhával
•    napi 3x-i főétkezés (reggeli, meleg ebéd, vacsora) 
Tervezett programjaink: környék élővilágának felfedezése, CES madárgyűrűzés, távcsöves madarásztúrák (MMM, MAP), növényismereti túrák, bagolyköpet vizsgálat, hüllők és kétéltűek keresése, nappali és éjjeli lepkészet, számháború, sorverseny, táborzáró quiz
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Amit mindenképpen hozz magaddal:
•    diákigazolvány, TAJ kártya, személyi igazolvány, lakcímkártya
•    íróeszköz, jegyzetfüzet
•    állandóan szedett gyógyszerek (ha van ilyen)
•    ágynemű (matrachuzat, párna ha szükséges) hálózsák
•    tisztálkodási felszerelés (törölköző is)
•    minden időre megfelelő ruhanemű (Előfordulhatnak hidegebb éjszakák is)
•    váltócipő, papucs
•    védőszer a nap ellen
•    kulacs


Amit érdemes magaddal hozni:

•    gumicsizma
•    fejlámpa/zseblámpa
•    távcső
•    fényképezőgép
•    határozókönyvek
•    költőpénz

Napi rutin:
05:00-08:00    ébresztő 
08:00-09:00    reggeli
09:00-13:00    délelőtti program
13:00-14:00    ebéd
14:00-18:00    pihenő, szabadfoglalkozás,
        délutáni program
18:00-19:00    vacsora
20:00-24:00    éjjeli lepkészet (opcionális)

Bővebb információ Nyáry Zsigmondtól kérhető a nyary.zsigmond@mme.hu e-mail címen vagy a +36304248767 – es telefonszámon.

Szeretettel várunk minden visszatérő és újonnan érdeklődő gyermeket a nyári táborunkban!
 

 


 

 

 

Tolna vámegye

Az MME 28.sz. Dombóvári Csoportjának 2025-re tervezett táborai
MME 28.sz. Dombóvári Csoportja

7200 Dombóvár, Dombó P. 42/a.
Honlap: www.madarvarta.atw.hu; e-mail: mme28dvar@gmail.com 
Telefon:30/296 4501 
               ; 
1.Turnus: Természetvédelmi és ornitológiai tábor: 

Helyszín: Dombóvár-Tüske, Horgásztavak (Madárvárta) 

Időpont: június 23 – június 27.  Korosztály: 10-14 év

Érkezés 23-án hétfőn reggel 7-10 óra között, távozás 28-án pénteken 15-17 óra között.

Elhelyezés: faházban, ill. saját sátorban egyéni igény esetén. 

Ellátás: az első étkezés hétfőn ebéd, az utolsó étkezés pénteken ebéd. 
Napi 4 étkezés /reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora) 

A tábor költsége: 40.000 Ft (ellátás, szállás, program, buszköltség, múzeumi belépő) 

Program: Az öt napos program során a résztvevők megismerik és bejárják a város helyi védettséget élvező területeit (Szőlőhegyi parkerdő, Konda völgye a horgásztavakkal). Minden nap más-más élőlénycsoport lesz a fókuszban, így lesz lepkék napja, madarak napja, a fák napja, kétéltűek napja. Naponta megismerkednek egy-egy madárcsoporttal, előadás és múzeumi anyag segíti a közel 60 faj biztos felismerését (cinegefélék- 10 faj, harkályfélék- 10 faj, bagolyfélék- 12 faj, gólyák és gémek – 12 faj, fecskék, rigók, galambok-14 faj)
Minden reggel madárbefogás és gyűrűzés; egyéni kutatómunka – a természettudomány bemutatóteremben, távcsöves madármegfigyelés a Béka tavaknál. Odútelepek ellenőrzése (horgásztavak, Gunaras); Egy kis növényismeret a Konda-patak völgyében. 

Előadások: Az év madara, kétéltűje és fája; Nappali lepkék (20 faj) és az év lepkéje.; 
Dombóvár helyi védett területei, parkjai.; A kék vércse és szalakóta védelme.
Szabadidős lehetőségek: sakk, malom, asztaltenisz, mikroszkóp használata, múzeumi gyűjtemények (lepke, bogár, fészek, termés és egyéb növényi részek, életközösségek madarai – 2x3 méteres molinók)

Terepi programok: távcsöves madármegfigyelés, Kis-Konda-patak völgye – helyi értékek, Gunarasi-parkerdő – odútelep ellenőrzése, gyurgyalagtelep megtekintése, „Páfrányok völgye” túra a Mecsekben.

2. Turnus: Vonuláskutató és madárgyűrűző tábor 

Helyszín: Dombóvár-Tüske, Horgásztavak (Madárvárta) 

Időpont: augusztus 21-25 (5 nap). Korosztály: 14 éves kortól

Érkezés: augusztus 21-én (csütörtök) 7-10 óra között. 
Távozás 25-én (hétfő) 16-18 óra között. 

Elhelyezés: faházban, ill. saját sátorban (kérésre). 

Ellátás: napi 4 étkezés 

Program: 6-20 óráig gyűrűzés, faunisztikai megfigyelés különböző élőhelyeken, közben odútelepek ellenőrzése, hat hálóálláson madárbefogás, diavetítés, fakultatív programként faunisztika és gyűrűzés a tüskei tölgyesben. Közösségi munka – odúk javítása, festése. 

Előadások: Az év madara és kétélűje. 
40 éves a dombóvári Madárvárta. 

Költség: 40.000 Ft (ellátás, szállás, program, buszköltség, múzeum belépő) 

Érdeklődni: 30/296-4501, e-mail: mme28dvar@gmail.com 

Madarászok (13 éves kortól), szakkörösök, baráti csoportok, családok jelentkezését várjuk, jelentkezés esetén a lapra kérjük az e-mail címet. 
Részletes tájékoztatást a jelentkezés után küldünk.

Csoportunk honlapja: www.madarvarta.atw.hu
 


Egyéb természetismereti táborok:    

Herptábor
XI. Herpetológiai tábor

Kétéltűek, hüllők iránt érdeklő diákok, figyelem! 
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2025-ben is szervez herpetológiai tábort („Herptábort”) iskolások részére.

A táborok és a madárgyűrűző állomások rendkívül izgalmas, sehol másutt meg nem tapasztalható élményeket kínálnak a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt - legyen szó akár egy napos látogatásról, akár több napos részvételről. A madármegfigyelés, a kézbe fogható madarak, a természetközeli életmód, a közösségi élmények és az esti tábortűz nemcsak életre szóló emléket jelentenek, de sok gyereket a természetvédelmi, biológus, ökológus vagy agrár pályára irányítanak.

Mindenkit szeretettel várunk!

A madarász táborok nemcsak kutatási helyszínek, az itt folyó munka másik fontos célja az ismeretterjesztés, utánpótlásképzés (felnőtteké is!), ezért bárki, bárminemű madártani, természetjáró, táborozási ismeretek nélkül is jelentkezhet.

Milyen munka zajlik a táborainkban?

Táboraink többségében a tudományos célú madárbefogás és -gyűrűzés képezi a központi tevékenységet (részletesen a madárgyűrűzésről >>). Emellett sok helyen folyik távcsöves madármegfigyelés (faunisztika), botanizálás, de kirándulni is lehet. Az egyes táborok programjairól a tábori tájékoztatókban olvashatnak.

Ellátás és körülmények

A madárgyűrűző táborok - az itt folyó munka jellege - miatt szép természeti környezetben működnek, ahol sok esetben csak sátorban lehet lakni; így remek lehetőséget kínálnak a nomád jellegű élet néhány napos kipróbálására. A nagyobb madárgyűrűző állomások némelyikén korlátozott számban rendelkezésre állnak szobák és ágyak is. A táborokban a mindennapi élet alapfeltételei (hideg és meleg étkezés, mosakodás, zuhanyozás, WC) természetesen biztosítottak; a körülményekről az egyes táborok saját tájékoztatóiban olvashatnak, illetve a szervezőknél érdeklődhetnek. 

Ki és miként vehet részt?

Első táborozó gyerekek felnőtt kísérő nélkül többnyire 14-16 éves kortól vehetnek részt a táborok munkájában. A gyerekek mellett természetesen felnőtteket is szeretettel várunk. A madarász táborok egyik legnagyszerűbb vonása, hogy gyerekek és felnőttek együtt és egymásért dolgoznak mind a kutatásban, mind a napi jólét megteremtésében és fenntartásában.

Mit vigyek magammal?

A madarász táborokba alapvetően ugyan azokat a felszereléseket kell magunkkal vinnünk, amit egy családi üdülésre is magunkkal vinnénk. A nomád életmód, a madárgyűrűzés és a madármegfigyelés miatt az alábbi extrákra lehet szükség (ezek military és hegymászó boltokban, részben az MME boltjában is beszerezhetők):

      Nélkülözhetetlen táborozási specialitás:

  • hátizsák (vázas kialakítású, erős, tartós, kellően nagy [60-100 l-es] legyen)
  • hálózsák (lehetőleg +5 - 0 Cº körüli komfortfokozatú kapucnis "múmiazsák")
  • polifoam derékalj (lehetőleg ne a legvékonyabb, legpuhább változatot válasszuk)
  • sátor (víz- és szélálló legyen, ami sajnos a 15.000 Ft alattiakról nem mondható el) 
  • gumicsizma
  • esőruházat
  • fejlámpa (LED-es, vízálló, megbízható legyen; a legjobb a Petzl márka)
  • acél bögre (legalább 2,5, de inkább 5-9 dl-es)
  • tábori acél étkészlet (lehetőleg konzervnyitós tartóval)
  • tányér (ebből is legjobb a tábori acél változat)

      Jól jöhet:

 

Mindenkinek jó táborozást kívánunk - találkozzunk a terepen!

 


Amennyiben érdekli az óvodákban és iskolákban, a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)