Negyedik alkalommal gyűrűztünk szalakótákat Apajon
![]() |
Az ide évben ismét nagy sikerrel zajlott az MME Budapesti Helyi csoportjának szalakóta road showja, amelyre 70 érdeklődő érkezett. A túra során a szalakóták mellett partifecskéket is sikerült megjelölnünk. A madarak testközelből való megtekintése felejthetetlen élményt nyújtott az érdeklődőknek.
Összesen 3 fészekaljban 14 szalakótát gyűrűztünk meg, 2 fészekben 5 vörös vércsét találtunk, illetve több mint 40 partifecskét is elláttunk jelölőgyűrűvel. Köszönjük a segítséget Szegedy Istvánnak, Bárdos Imrének, Lopusny Andrásnak, Juhász Imrének, Horváth Tibornak és Sarlós Dávid gyűrűzőnek. Továbbá mindenkinek köszönetet mondunk, aki segített a program sikeres megvalósításában.
![]() |
| A szittyóürbői találkozóhelyen közel 70-en gyűltünk össze. |
![]() |
| Földutakon haladva megközelítettünk több szalakóta odút is. |
![]() |
| A második ládában szép fejlett fiókákat találtunk, így megkezdődött a a gyűrűzési bemutató (Fotók: Horváth Tibor) |
![]() |
| A fiókák evezőtollai már nagyon szép kék színűek voltak. Ennek a fiókának már csak pár nap volt hátra a kirepülésig. (Fotó: Gergely Cecília) |
![]() |
| Egy másik odúban 5 fiókát találtunk... |
![]() |
| ... a közelben pedig 4 vörös vércse fióka gubbasztott, a tagjaink által kihelyezett költőládában. (Fotók: Ifj. Bebesi Zoltán) |
![]() |
| Egyéb érdekességekkel is találkoztunk a nap során. Néhány túzok is megmutatta magát a túra résztvevőinek. (Fotó: Bárdos Imre) |
|
|
| Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját. Köszönjük! |
|
|
|
Lendvai Csaba
A fenti kis képen színesedő tollazatú szalakóta fióka látható
(Fotó: Horváth Tibor)







