2010.10.19

Meggyűrűzték a 300 ezredik madarat Sumonyban



Meggyűrűzték a 300 ezredik madarat a Sumonyi Madárgyűrűző Állomáson, az alany egy fiatal tojó kék cinege volt. A madarat Bank László, az MME Baranya Megyei Csoportjának alelnöke gyűrűzte. A sumonyi állomás már 30 éve működik, ez idő alatt több ezren vettek részt a gyűrűzőtáborok munkájában.

 

 

Október 9. és 17. között az eddigi legkiválóbb fogási eredmények születtek Sumonyban.  A napi összfogás 113-176 példány között  mozgott, amire ebben az időszakban még nem volt példa. Főként a kék cinegék jöttek, de szépen akadt szén-, barkós- és függőcinege is. A meggyűrűzött kb. 1250 madár (+ kb. 200 visszafogás) 60-65%-át ez a négy faj tette ki.

 

A fenti kis képen kék cinege látható
(fotó:MME archívum/Lóki Csaba)

 

 

   

 Az MME honlapjának fejlesztése az Európai Unió
támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
valósult meg a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0098 projekt
keretében