2008.11.02

LIFE + projekt-nyertes lett a hazai rákosivipera-védelmi program

 

Az elmúlt hónapok érdekes eseményeket tartogattak a Rákosivipera-védelmi központnak. A LIFE program lezárult, rekord számú kisvipera született az utolsó időszakban; a szakemberek most készülődnek a LIFE + program beindítására.

 

A sikeres és példa értékű projektnek köszönhetően egyre nagyobb a nemzetközi- és a hazai érdeklődés a központ és az ott dolgozók tevékenysége, tudása, tapasztalata iránt – legyen szó tanulmányi kirándulásról, képzésről, természetvédelmi együttműködésekről, vagy szigorúan vett szakmai kutatásokról. Ékes példája ennek az új nyertes pályázat, a LIFE + program, mely lehetővé teszi az eddigi kutatások és munkák folytatását, fejlesztését.

Élet a Rákosivipera-védelmi Központban

A program résztvevői november folyamán két helyszínen is tartanak előadást munkájukról, az egyik az 5. Magyar Természetvédelmi Biológia Konferencia lesz november 6-8 között, míg a másik a brüsszeli LIFE program konferencia, november 17-től 19-ig.

Osztrák kollégák látogattak el hozzánk

Az Osztrák Herpetológiai Társaság kilencfős delegációját láttuk vendégül a Rákosivipera-védelmi Központban. A kétnapos látogatás során bemutattuk a Központot és működését, valamint a LIFE-program egyéb eredményeit, illetve az egyik közeli viperaélőhelyet is megtekintettük. Internetes élménybeszámolójuk itt olvasható.

II. Európai Természetvédelmi Őr Szeminárium keretében természetvédelmi őrök látogattak a Viperaközpontba

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság rendezte meg idén a II. Európai Természetvédelmi Őr Szemináriumot, melynek résztvevői megtekintették a Rákosivipera-védelmi Központot. A zord időjárási körülmények ellenére jó hangulatú találkozón Péchy Tamás és Halpern Bálint ismertette a Központ működését, illetve a LIFE-program eredményeit az összesen 14 országból megjelent 68 résztvevővel.

Részvétel az Európai Herpetológiai Társaság Természetvédelmi Tanácsának munkájában

Egyesületünket és programunkat az a megtiszteltetés érte, hogy munkatársunk, Halpern Bálint meghívást kapott az Európai Herpetológiai Társaság Természetvédelmi Tanácsába (Societas Europaea Herpetologica Conservation Committee). Az újjáalakuló Tanács első ülését Szlovéniában, Vremski Britof-ban tartotta, a Szlovén Herpetológiai Társaság (www.herpetolosko-drustvo.si/) rendezésében. Az ülésen áttekintettük a Tanács eddigi eredményeit, jelenlegi szerepét és jövőbeli lehetőségeit és fejlődési irányát. A résztvevők egyetértettek a működés keretét szolgáló, minimum évenkénti kétszeri ülésezési rendszerben.

LIFE +

Pályázat címe:

Conservation of Hungarian meadow viper (Vipera ursinii rakosiensis) in the Carpathian-basin

 

Szabad fordításban:

Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) védelme a Kárpát-medencében

 

Rövidített címe:

CONVIPURSRAK

 

Nyilvántartási szám:

LIFE07 NAT/H/000322

 

Koordináló:

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület MME

 

Partnerek:

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága KNPI

Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága FHNPI

Nationalpark Neusiedler See - Seewinkel (Ausztria) NNSS

Fővárosi Állat- és Növénykert FÁNK

Schönbrunn Zoo, Vienna (Ausztria) TSV

Természetfilm.hu T.HU

Research Institute of Wildlife Ecology, Vienna (Ausztria) FIWI

 

Részfinanszírozó:

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KvVM

 

Összköltségvetés:

2 260 886-

 

EU-finanszírozás:

1 669 967 - (73,86%)

 

KvVM részfinanszírozás:

242 399 - (10,72%)

 

Futamidő:

5 év (2009.01.01 - 2013.12.31.)

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága (KNPI), a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága (FHNPI), a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK), a Természetfilm.hu (T.HU), valamint az osztrák Fertő-tó – Fertő-zug Nemzeti Park (NNSS), a Schönbrunni Állatkert (TSV) és a bécsi Vadökológiai Intézet (FIWI) által közösen benyújtott " Conservation of Hungarian meadow viper (Vipera ursinii rakosiensis) in the Carpathian-basin " című pályázatát támogatásra méltónak ítélte az Európai Bizottság. A program a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett rákosi vipera Kárpát-medencei szintű védelmét tűzte ki célul.

Ez a kistermetű mérgeskígyó a 20. század során folyamatosan szorult vissza, és a hajdani Kárpát-medencei elterjedés napjainkra néhány, magyarországi - a Hanság és Kiskunság területén található - szigetszerű populációra zsugorodott. A jelenség hátterében elsősorban az intenzív mezőgazdasági technológiák térhódítása állt, de a különféle célokra történő állatgyűjtés is hozzájárult egyes populációk felmorzsolódásához. Jelenleg a magyar gerinces fauna elismerten egyik legveszélyeztetettebb faja, teljes magyarországi állományát 500 példánynál is kevesebbre becsülik. A faj végleges felmorzsolódását megelőzendő dolgoztuk ki komplex programunkat, mely több ponton kísérli meg biztosítani a faj hosszútávú fennmaradásának feltételeit. A program második fázisában célunk a jelenlegi élőhelyek kibővítése és az ott található vipera-állományok megerősítése, mely tevékenységet széleskörű tájékoztatási kampány keretében kívánjuk bemutatni a lakosságnak.

Az élőhelyrekonstrukcióra Kiskunságban, a Hanságban és a Fertő-tó mellett kerül sor. Hazánkban földterületek megvásárlásával kívánjuk növelni az alkalmassá tehető élőhelyek területét. KNPI Peszéradacsi területén található ismert vipera élőhellyel szomszédos gyepterületek, illetve szántó megvásárlását követően a kívánt gyepek kialakulását más területekről származó magkeverékek vetésével és később legeltetéssel biztosítjuk. Az FHNPI területén található élőhelyek környékén tájléptékű élőhelyrekonstrukciót kívánunk végrehajtani, mely során célunk az invazív növényfajok visszaszorítása és a vipera számára kedvező gyeptársulások térhódításának elősegítése. Az NNSS működési területén található alkalmas élőhelyek felmérését követően a kezelés irányításával kívánjuk elősegíteni a viperák számára alkalmas élőhelyek kialakulását. A gyeprekonstrukciót az érintett nemzeti park szakemberei végzik, a program által kidolgozandó kezelési irányelveket követve.

Az arra alkalmasnak ítélt élőhelyekre évente 50 egyedből álló csoportokban tervezzük a - jelenleg is működő - Rákosivipera-védelmi Központban tenyésztett viperák kibocsátását, követve a program keretein belül kidolgozandó Kibocsátási Protokollt. A kibocsátás szakmai felügyeletét a téma szakértőiből álló Rákosi Vipera Szakmai Tanács látja el, értékelve a program monitoring eredményeit.

Fontos célunk a lakosság minél szélesebb körű informálása. A Rákosivipera-védelmi Központ bemutató funkcióval bővítése révén lehetőség nyílik a tevékenység egyik legfontosabb elemének helyszíni megismerésére, melyet elsősorban a régióban működő oktatási intézmények számára kívánunk lehetővé tenni. Regionális szinten az érintett nemzeti parkokban található információs központokon keresztül kívánjuk tájékoztatni a lakosságot tevékenységünkről. Az országos szintű kampány részeként a magyarországi állatkertekben információs pontokat állítunk fel, valamint a budapesti és a bécsi állatkertben a faj bemutatására alkalmas kiállítási részt is kialakítunk. A program működéséről és a faj védelméről a T.HU dokumentumfilmet készít, mely fontos eleme lesz mind az országos mind a regionális kommunikációs kampánynak. A program szórólapokon, plakáton, információs táblákon, rendszeres sajtóközleményeken, folyamatosan frissített honlapon (www.rakosivipera.hu), hazai és nemzetközi szakmai találkozókon, ismeretterjesztő előadásokon, illetve lakossági fórumokon kíván eleget tenni tájékoztatási feladatának. A FIWI által végzendő közvéleménykutatás segít a kommunikációs kampány tervezésében, illetve eredményességének értékelésében.

További információt és a témában megjelent egyéb cikkeket a www.rakosivipera.hu oldalán találhatnak.