2008.10.15

I. Tisza-tavi Madarász Fesztivál - Poroszló, 2008. október 25-26.

 

A Tisza-tó sokak számára ismert különleges vízterület, mely mesterséges kialakításából következően és egyben azt meghazudtolóan hazánk legváltozatosabb felszínnel rendelkező nagytava. A mozaikos élőhelyek nem csak az ott kenuzó, csónakázó látogatókat varázsolják el, hanem a ,,légtérből" érkező madaraknak is ellenállhatatlan csábítást jelentenek.

 

Fotó: Nagy András

A tó 127 km2-es területének mintegy 2/3-a a Hortobágyi Nemzeti Park része, s Tisza-tavi Madárrezervátum néven vált ismertté. Ezen a területen a több mint száz fészkelő faj mellett kiemelt jelentősége van az itt vonulás közben megpihenő több százezer madárnak, s ez fordítva is igaz: a Tisza-tó és Hortobágy vízfelületei képezik Európa egyik legnagyobb madárvonulási központját.

2008. október 25-26-án Poroszlón az I. Tisza-tavi Madarász Fesztivál megrendezésével ezt a vízi világot, s madárzsivajt szeretnék bemutatni a szervezők minden érdeklődőnek. Ezen a hétvégén nem csak a profi ornitológusok számára nyílik ki itt a tér, hanem a madarakkal még csak éppen ismerkedő, vagy egyszerűen csak a szép őszi hangulatot kereső vendégek is különleges élményekhez juthatnak. A felfedezést hazánk legjobb madarászai, természetfotósai és kipróbálható technikai segítségként a legjobb távcsőmárkák biztosítják.

A rendezvény tervezett programja:

2008. október 25. szombat
Madarász verseny 2-4 fős haladó csapatoknak
09.00-10.00 Nevezés a madarászversenyre (Tourinform Iroda)
10.00-10.15 Séta a Vízi Sétány kikötőjéhez
10.15-10.45 A versenyszabályok ismertetése
10.45-11.00 A versenyzőknek beszállás a csónakokba
11.00-14.00 Csónakos versenyszám
14.00-19.00 Gyalogos vagy kerékpáros versenyszám
19.00-19.15 A verseny zárása

Madarász verseny amatőröknek és gyerekeknek (gyermek csak felnőtt kíséretében, 1 felnőttel max. 3 gyermek vehet részt)
09.00-10.00 Nevezés a madarászversenyre (Tourinform Iroda)
10.00-10.15 Séta a Vízi Sétány kikötőjéhez
10.15-10.45 A versenyszabályok ismertetése (a fajismeretet segédletek kiosztásával segítjük)
10.45-11.00 A csónakok beosztása a versenyzők között
11.00-18.00 Folyamatos indulással egy órás faj felismerő verseny
(legalább 10 fajt kell megfigyelni az egy óra alatt, a program bármely kikötőből indítható)
18.00-18.15 A verseny zárása

Természetfotós verseny, a ,,2008. év Tisza-tavi természetfotósa" címért
09.00-12.00 Nevezés a képekkel digitális(jpeg) vagy papírkép formátumban
12.00-15.00 A képek feldolgozása, előkészítése a bemutatásra
15.00-17.00 Nyilvános zsűrizés a Tourinform Irodában
15.00-20.00 Közönségszavazatok leadása

11.00-17.00 Távcsövek, fényképezőgépek bemutatója és vására
11.00-17.00 Vezetett madármegfigyelő túrák a Tisza-tavi Vízi Sétányon minden egész órakor történő indulással
17.00-18.30 Alkonyati madármegfigyelés szakavatott vezető tolmácsolásával a tóparton
14.00-19.00 Daruvonulás megfigyelő túra a Hortobágy-Halastóhoz (közlekedés saját gépkocsival)
19.15-21.00 Előadások, beszélgetések hazánk legjobb terepmadarászaival, természetfotósaival a Tourinform Irodában


2008. október 26. vasárnap (óraállítás)
05.00-08.00 Hajnali madármegfigyelés vezetővel a tóparton
09.00-11.00 Közönségszavazatok leadása a természetfotós verseny képeihez
10.00-12.00 Vezetett madármegfigyelő túrák a Tisza-tavi Vízi Sétányon minden egész órakor történő indulással
10.00-12.00 Távcsövek, fényképezőgépek bemutatója és vására
12.00-12.40 A rendezvény zárása
12.00-12-10 Köszöntő, értékelés
12.10-12.20 A természetfotós verseny eredményhirdetése, a ,,2008. év Tisza-tavi természetfotósa" cím átadása
12.20-12-30 Az amatőr és gyermek madarász verseny eredményhirdetése, díjátadás
12.30-12.40 A ,,haladó" madarász verseny eredményhirdetése, díjátadás


Általános információ:
Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális
Turisztikai Projekt Iroda,
Szabó Lajos projekt menedzser
30/399-5735,
szabol@itthon.hu,
www.tiszatoinfo.hu

Madarász verseny információ:
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság,
Zalai Tamás tájegység vezető
30/239-5544,
zalait@hnp.hu