A jelenlegi, emberi tevékenység által felgyorsított klímaváltozás nem csak a madarak élőhelyeit alakítja át, hanem a vonulási menetrendjüket is. A kutatások szerint Európában mind a tavaszi, mind az őszi vonulás időzítése az elmúlt évtizedekben számos faj esetében megváltozott, ám nem mindenkinél ugyanabba az irányba.
A rövid távú vonulók egy része ősszel ma már később indul útnak és korábban érkezik, mint korábban. Ilyen tendencia figyelhető meg többek között a vörösbegynél, a fekete rigónál, a barátposzátánál vagy a seregélynél. Az enyhébb őszi-téli időjárás miatt ezek a fajok tovább maradhatnak költőterületükön, sőt egyre több egyed egyáltalán nem vonul el, hanem Közép- vagy Nyugat-Európában telel át. Hasonló jelenséget figyeltek meg számos vízimadárnál is: egyes récék, ludak és hattyúk manapság később hagyják el északi költőterületeiket, mert a korábbinál enyhébb időjárás – például nem fagynak be a vizek – mellett északabbra is megfelelő életfeltételeket találnak. 
Ezzel szemben több, a Szaharától délre telelő, úgynevezett hosszú távú vonuló faj esetében az őszi átvonulás korábbra tolódott. Egyes fecske-, légykapó- és rozsdafarkúfajok korábban indulnak dél felé, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Náluk a változások hátterében nemcsak az európai időjárás, hanem az afrikai telelőterületeken és a vonulási útvonal mentén bekövetkező környezeti változások is szerepet játszhatnak. 
Felmerül a kérdés: vajon jó vagy rossz a madarak számára, hogy megváltozik a vonulás időzítése? A válasz – mint általában a természetben – nem egyszerű. A madarak életciklusának különböző eseményei szorosan összekapcsolódnak egymással, például a vonulás időzítése hatással van a költésre és fordítva is. A helyzet sok faj esetében kedvezőtlenebbé vált.  Ha az évezredek alatt rögzült vonulási  időzítés nem változik, miközben a táplálékul szolgáló rovarok megjelenése korábban lezajlik, a fiókák kikelésekor már túl van a természet a táplálékbőség időszakán, ezért kevesebb életben maradó fióka hagyja el a fészket, vagy kisebb a kirepülő egyedek fitnessze és túlélési esélye. Az ilyen eltérések az állomány csökkenéséhez vezethetnek, és főként a hosszú távú vonuló fajoknál tapasztalhatók. Számos kutatás szerint – így az MME Mindennapi Madaraink Monitoringjának magyar adatai szerint is – ezek közül többnek az állománya Európa-szerte csökken. Ennek egyik oka lehet, hogy életciklusuk több földrészen átívelő környezeti feltételekhez alkalmazkodott, ezért nehezebben tudnak lépést tartani a gyorsan változó klímával. Itt említhető például a füsti és molnárfecskék állománycsökkenése.
Más fajok viszont az egyre kevésbé kockázatos átteleléssel, vagy a korábbi tavaszi vonulással előnyre tehetnek szert. Megnőhet a költési időszak hossza, így egyes madarak akár egy további fészekaljat is felnevelhetnek. Ez növelheti az évente kirepülő fiókák számát, és javíthatja az állomány utánpótlását. Emellett a rövidebb vagy elmaradó vonulás csökkenti az útközben bekövetkező elhullás kockázatát és az energiafelhasználást is. 
A madárvonulás tehát nem statikus jelenség, hanem éppenséggel a folyamatosan változó alkalmazkodási stratégia kitűnő példája. A jelenlegi felmelegedés hatására egyes fajok nyerhetnek, mások veszíthetnek, egész madárközösség összetétele átalakulhat, eltolódhat a fajok elterjedési területe. A kutatók ezért ma már nemcsak azt figyelik, hogy mikor érkeznek vagy távoznak a madarak, hanem azt is, hogyan hatnak ezek a változások a költési sikerre, a túlélésre és az állományok jövőjére. 

Szerző: Lovászi Péter