Európai Madármegfigyelő Napok - 2015.10.3-4.
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. Az idei rendezvényre október 3-án és 4-én, szombaton és vasárnap kerül sor.
Az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos eseményekkel sokakat szólíthatunk meg és csábíthatunk ki a szabadba. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint a BirdLife International hazai képviselője.
Az akció egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek! Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.
A megfigyelési eredményeket az MME központi e-mail címére (mme@mme.hu), telefon (06-1/275-6247) vagy fax számára (06-1/275-6267) várjuk, vasárnap délután 16.00 óráig. A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat kollégáink összesítik, majd továbbítják a koordinációs központba.
Akkor is részt vehet a madármegfigyelésben, ha nem kíván szervezett túrához csatlakozni. Számlálja meg kertje madarait, sétáljon a közeli parkban és erdőben barátaival, családtagjaival, és juttassa el hozzánk észlelési eredményeit, így egyéni részvételével is hozzájárulhat Magyarország sikeres részvételéhez!
Programok:
(A helyszíneket folyamatosan bővítjük. Frissítve: 2015.10.01. 11.01)
Baranya megye
Időpont: október 3. 7.00-15.00 óra
1. helyszín: Csertő-Halastó (találkozó a halastó gátjánál).
Koordinátor: Wágner László (30/377-3412)
2. helyszín: Sumony-Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás).
Koordinátor: Bank László (20/334-4608)
3. helyszín: Pusztakisfalu (gyülekező a haranglábnál).
Koordinátor: Szekeres Tibor (20/543-1878)
Időpont: október 4. 7.00-15.00 óra
Helyszín: Sumony-Halastavak (Madárvonulás-kutató Állomás).
Koordinátor: Bank László (20/334-4608)
Bács-Kiskun megye
Helyszín: Fülöpszállás, Kelemen-szék
Időpont: október 4. 9.00 óra
Találkozó: Kígyósi Csárda (52-es út 42-es km-énél)
Program: madármegfigyelés a Kelemen-széken
További információ: Sápi Tamás 30/4884-574, Nagyné Grecs Anita 30/5665-641
Helyszín: Baja, Harábó
Időpont: október 3. 9.00-14.00 óra
Találkozó: helyszínen
Program: madármegfigyelés, gyűrűzés
További információ: Kalocsa Béla, 30/349-5497
Helyszín: Bácsalmás, Mátételki Kígyós-víztározó
Időpont: október 3. 9.00 órától
Találkozó: helyszínen
Program: madármegfigyelés
További információ: Tamás Ádám, 30/450-9227, Keresztes Lilla, 30/508-2423
Helyszín: Dunatetétlen, Böddi-szék
Időpont: október 3. 9.00 óra
Találkozó: Dunatetétlen - Böddi-szék, Madármegfigyelő torony
Program: madármegfigyelés és tómeder-túra a Böddi-széken
További információ: Oroszi Zoltán 30/3629255
Helyszín: Császártöltés, Vörös-mocsár Természetvédelmi Terület
Időpont: október 3. (szombat) 8.30 óra
Találkozó: 8.30-kor a Csala csárdánál (Kecel és Császártöltés között félúton, 54-es számú út melett)
Program: Madárgyűrűzés a tanösvényen, betekintést nyerhetünk a madárvonulás-kutatás rendkívül izgalmas munkájába, kézből ismerhetjük meg a mocsárban jelen pillanatban vonuló énekesmadarait, előtte rövid gyalogtúra keretében is számba vesszük az észlelhető fajokat (szervező: KNPI)
További információ: Agócs Péter 30/4884587 (előzetes jelentkezés nem szükséges)
Békés megye
Helyszín: Biharugra, Biharugrai-halastavak
Időpont: október 3. 9.00-13.00 óra
Találkozó: Biharugra, Bihari Madárvárta
Program: madármegfigyelés, madárgyűrűzés
További információ: Tóth Imre 30/645-0613
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Helyszín: Szalonna, Köszvényes-kút - Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor
Időpont: október 3-4.
Találkozó: Szalonna, Köszvényes-kút - Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Farkas Emese, tel.: 30/701-4747, farkas.emese77@freemail.hu
Helyszín: Kazincbarcika, Sajópart
Időpont: október 4. (vasárnap) 7:00-13:00
Találkozó: kazincbarcikai vasútállomás
Program: madármegfigyelés, séta a folyó partján
További információ: Ölveczki Gyula, 06304668089
Helyszín: Miskolc-Tapolcai Park és Hejő part
Időpont: október 3. (szombat) 9.00-12.00
Találkozó: Barlangfürdő előtti sétányon
Program: madármegfigyelő séta (énekesek, harkályok és a többiek)
További információ: Somoskői Péter, tel.: 30/207-0225, somoskoipeter@t-email.hu
Helyszín: Hejőpapi, hulladéklerakó melletti kavicsbányató
Időpont: október 3. (szombat) 14.30-18.00
Találkozó: 14 órakor Miskolcon, a Pesti úti Auchan parkoló Praktikerhez közeli részén vagy a Hejőpapi mellett található hulladéklerakó telep bekötőútjánál 14:30-kor
Program: madármegfigyelés (vízimadarak, ragadozók)
További információ: Somoskői Péter, tel.: 30/207-0225, somoskoipeter@t-email.hu
Figyelem!!! Erre a programra előzetes jelentkezés szükséges, hogy tudják, ki az aki autóval érkezne, annál van-e szabad férőhely, illetve a gyalogosan érkezőket be lehessen osztani a járművekbe!
Helyszín: Gelej, Halastavak
Időpont: október 3. (szombat) 09:00 – 14:00
Találkozó: a gátőrháznál
Program: madármegfigyelés, séta
További információ: Szabó Attila: 30/349-5721, szaboattilaalabaj@gmail.com
Budapest
Helyszín: Budapest, Naplás-tó
Időpont: október 3-4. (szombaton 8 órától vasárnap kb 14 óráig)
Találkozó: a gátőrháznál
Program: madárgyűrűzési bemutató, madármegfigyelés a tó gátjáról.
További információ: Lendvai Csaba, 20/322-5787
Csongrád megye
Helyszín: Szegedi Fehér-tó
Időpont: október 3. 8:30
Találkozó: a Szeged-Sándorfalvi úton az Algyői-főcsatorna mellett a halászházaknál. Távolsági busszal érkezők a szegedi Mars térről 8:05-kor Sándorfalvára induló járattal a Fehértói csatornáig utazzanak.
Program: madármegfigyelés
További információ: Lovászi Péter, 20/485-0505 lovaszi.peter@mme.hu
Helyszín: Fehér-tói Madárvárta („FOT”-tábor)
Időpont: október 3. és 4. (7:00-12:00)
Program: madárgyűrűzési bemutató
További információ: www.feher-to.hu, Tokody Béla, 20/343-7559, tokody.bela@mme.hu
Az 5 főnél nagyobb csoportok kérjük előzetesen jelentkezzenek be!
Fejér megye
Helyszín: Dinnyés Madárdal tanösvény, Elza major, Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központ
Időpont: október 3. 7.00-19.00 óra, okt. 4. 7.00-16.00 óra
Találkozó: okt. 3-án Madárdal tanösvény megfigyelő torony, Elza major, okt.4-én Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központ
Program: madármegfigyelés, madárgyűrűzés, ragadozó madár gyűrűzés, okt.4-én a DINPI szervezésében gyermekfoglalkoztatás, lovaskocsis madarász túrák, madármegfigyelés, madárgyűrűzés, ragadozó madár bemutató
További információ: Fiala Zsuzsanna 0670 7030259, Polgár Márta 0630 4971296
Helyszín: Agárdi Madárvárta
Időpont: október 3. 7-19 óráig, október 4. 7-16 óráig.
Találkozó: Agárd, Chernel István út 57.
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, alkalmanként kenutúra a Velencei tavon.
További információ: Borsányi András, 30/838-97-85
Helyszín: Rétszilas, halastavak
Időpont: október 3. 9.20-15.00 óra
Találkozó: Réti-major (Halászati Múzeum mögött)
Gyülekező: Dombóvár, Művelődési Otthon mögötti parkírozóban Indulás: 8 órakor (külön busszal)
Program: madármegfigyelés
További információ: Nagy Sándo
Helyszín: Rétszilas, Réti-major halastó.
Időpont: október 10. 7.00-13.00 óra (Esőnap:október 11.)
Találkozó: Szekszárdon,a kórház parkolójában-aznap 6 ó 30 p-kor.
Program: madármegfigyelés,a halászati múzeum megtekintése,majd halászlé ebéd a helyszínen.
További információ: dr.Kis Ernő 20/972-0011
Győr - Moson - Sopron megye
Helyszín: Lipóti madárvárta (termállal szemben, a volt camping területén )
Időpont: október 3. 7.00-12.15 óra
Találkozó: madárvártánál
Program: madármegfigyelő túrák 7.00 (közös) 9.30 (iskolásoknak) 11.00 (óvodásoknak), csapatverseny óvodásoknak, társasjátékozás
További információ: Nagy Kornél 20/515-0547 www.madarbarat.5mp.eu
Helyszín: Fertőújlak Borsodi-dűlő
Időpont: október 3. 7.00-10.00 óra
Találkozó: a Hansági-főcsatorna zsilipnél, Sarród és Fertőújlak között
Program: madármegfigyelés
További információ: Mogyorósi Sándor 30/396-6964
Helyszín: Győrszentiván, Ivánháza, Gazdák erdeje
Időpont: október 3. 08.00-12.00 óra (esőnap október 4.)
Találkozó: Kossuth Lajos Művelődési Ház előtt 7:45-kor
Program: madármegfigyelés, fajismeret, az MME bemutatása
További információ: Antoni Gyula, 30/589-7962
Terepre megfelelő ruházat szükséges, távcső, némi inni- és ennivaló ajánlott.
Helyszín: Bősárkány, Nyirkai-Hany
Időpont: október 3. 08.30-12.00 óra (esőnap október 4.)
Találkozó: Bősárkány, templom előtti parkoló 8.15-kor
Program: távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzés, a Fertő-Hanság Nemzeti Park és az MME bemutatása
További információ: Tatai Sándor 30/853-9681
Helyszín: Pannonhalma, arborétum
Időpont: október 4. 14.00-17.00 óra
Találkozó: Az arborétum vár felőli bejáratánál 13:45-kor
Program: madármegfigyelés, odú takarítás, az MME bemutatása, gyerekeknek színezők
További információ: Győrig Előd 30/446-3189
Hajdú-Bihar megye
Helyszín: Hortobágy-Halastó
Időpont: október 3. 9:45-16.00 óra
Találkozó: vasútállomás
Program: spektíves madármegfigyelés, túra (HNPI belépő kell a helyszínen)
További információ: Koczka András 20/430-3166
Helyszín: Debreceni Egyetem, Botanikus Kert
Időpont: október 4. 9:00-12:00 óra
Találkozó: DE Botanikus Kert
Program: Madárgyűrűzési bemutató, madarász séta
További információ: Koczka András 20/430-3166
Helyszín: Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület
Időpont: október 4. 13:00-15:00 óra
Találkozó: Köztemető, főkapu
Program: madármegfigyelő séta
További információ: Koczka András 20/430-3166
Heves megye
Helyszín: Egerszalók, Laskóvölgyi-víztározó ÉNY-i vége
Időpont: október 4. (vasárnap) 8.30 - 15.00 óra
Találkozó: a völgyzáró-gát gátőrház felőli (nyugati) oldalán
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Balázsi Péter 30/461-5195
Helyszín: Szőlőske (Eger és Noszvaj között)
Időpont: október 3. (szombat) 09:00 – 15:00
Találkozó: Szőlőskei erdészház, a bekerített Síkfőkút projectterület mögött (Tömegközlekedéssel: Szőlőcskei elágazás megálló)
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Fitala Csaba 20/358-5986
Helyszín: Szőlőske (Eger és Noszvaj között)
Időpont: október 4. (vasárnap) 09:00 – 15:00
Találkozó: Szőlőskei erdészház, a bekerített Síkfőkút projectterület mögött (Tömegközlekedéssel: Szőlőcskei elágazás megálló)
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Fitala Csaba 20/358-5986
Jász-Nagykun- Szolnok megye
Helyszín: Kunszentmárton Vekeri-halastavak (volt ÁG. terület)
Időpont: 2015 október 03. szombat
Találkozó: a helyszínen 8.00 órakor
További információ: Katona Mihály 30/286-4689
Komárom-Esztergom megye
Helyszín: Naszály, Ferencmajori-halastavak
Időpont: október 3. 8.00-12.00 óra
Találkozó: Tata irányából Naszály településre érkezve jobbra az első ház előtt merőlegesen letér egy bitumenes út erre rá kell hajtani. Sorompón áthaladva balra letér egy földút. Erre rátérve beérkezik a rendezvény helyszínére az érdeklődő.
Program: madárgyűrűzés, igény szerint madármegfigyelő túra
További információ: Bátky Gellért, 30/583-8636
Nógrád megye
Helyszín: Salgótarján, Gyurtyános
Időpont: október 4. 8.00-12.00 óra
Találkozó: Balassi Bálint Megyei Könyvtár előtt
Program: Madármegfigyelés. A túra hossza kb. 5 km, útvonal: Kálvária - Gyurtyános - Baglyas-kő Vár Látogatóközpont. A túra végén lehetőség lesz a látogatóközpont sérült madarainak megtekintésére.
Szervező: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és MME Nógrád
További információ: Bócsó Anita 20/230-4185, 32/413-255
Helyszín: Bátonyterenye, Tarjánpataki tározó (Vizslás-Újlak felől)
Időpont: október 4. (8.30-12.00)
Találkozó: tározó Vizslás-újlaki vége
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Papp Ferenc, 20/569-8607
Pest megye
Helyszín: Tápiószecső, halastó
Időpont: október 3. 9.00-13.00 óra
Találkozó: vasútállomás
Program: madármegfigyelés.
További információ: Kertész László, 30 352 2038, laszlokertesz1@t-onlina.hu
Helyszín: Farmos, madárvárta.
Időpont: október 4. 9.00-13.00 óra
Találkozó: gátőrház
Program: madármegfigyelés, gyűrűzés
További információ: Vidra Tamás, 30 6634650, tapio@dinpig.hu
Helyszín: Veresegyház, homokbánya
Szervező: Gödöllői Helyi Csoport
Időpont: október 3. 9.00-14.00 óra
Találkozó: a homokbányánál
Program: madármegfigyelés, gyűrűzés További információ: Kerényi Zoltán, 20/823-1520
Helyszín: Sződliget, Duna part
Időpont: október 3.
Találkozó: 9.15-kor, Sződliget buszmegállónál
Program: madár megfigyelés, rövid séta a Duna partján, “Pelék az odúban” odú bemutató séta.
Információ: Horváth Tibor 30/928-4242
Helyszín: Vácrátót, Nemzeti Botanikus Kert
Időpont: október 4. 10.00-17.00 óra
Program: Csatlakozunk a botanikus kert "Földi javak asztalunkon" - termékkiállítás és vásár programjához, melynek során az Európai Madármegfigyelő Nap lebonyolítása mellett lekvárok, mézek, mangalicából készült termékek várják az érdeklődőket, kézművesek mutatják be, és árusítják szebbnél szebb, különleges termékeiket, a gyermekeket várja a Szamóca Kiskertész Tanoda programja, valamint a Botanikus kert terméseiből kiállítás tekinthető meg a Berkenyeházban.
Információ: Varga Péter 20/911-1691, www.botanikuskert.hu/node/842
Somogy megye
Helyszín: Balatonlelle, Irmapusztai-halastavak
Időpont: október 3. 10.00-12.00 óra
Találkozó: a volt horgásztó sorompójánál
Program: madármegfigyelés
További információ: Kovács Gyula, 20/9963-928
Helyszín: Fonyód
Időpont: október 3. 14.00-15.30 óra
Találkozó: móló
Program: madármegfigyelés
További információ: Kovács Gyula, 20/9963-928
Helyszín: Siófok, Töreki-tavak
Időpont: október 4. 9.00-11.00 óra
Találkozó: Tóközi-pihenő
Program: madármegfigyelés, madárgyűrűzés
További információ: Jakus László, 30/9018-604
Helyszín: Orci rét
Időpont: október 03. 10-16 óra
Találkozó: az Orci patak hídjánál Orci és Toponár között.
Program: madármegfigyelés, gyűrűzés
További információ: Dr. Molnár Marcell 30/910 9418
Helyszín: Nagyatád, Városi Park és Szent István Park
Időpont: október 03. 14-16 óra
Találkozó: Nagyatád, Városi Park, Zenepavilon
Program: madármegfigyelés
További információ: Fölker Janka 30/345 0714
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Helyszín: Cégénydányádi-park Természetvédelmi Terület
Időpont: október 3. 9.00 óra
Találkozó: a kastély főbejáratánál
Program: madármegfigyelés, gyűrűzés, természetismereti játékok
További információ: Habarics Béla, 30/625-2116
Helyszín: Nyíregyháza, Sóstói Erdő
Időpont: október 3.
Találkozó: reggel 9.00-kor a Nyíregyházi Főiskola szökőkútjánál (Sóstói út 31/b)
Program: Túra (kb. 6 km) a Sóstói Erdőben 9-12 óra között Dr. Szép Tibor vezetésével
Veszprém megye
Helyszín: Mezőlak, Szélmezői-horgásztavak
Időpont: október 4. 9.00-16.00
Találkozó: Horgásztavaknál a helyszínen
Program: madármegfigyelés, madárgyűrűzés
További információ: Aczél Gergely 20/9727778, Hencz Péter 70/3973869
Helyszín: Balatonederics, Nádasmező
Időpont: október 4. 9.00 órától
Találkozó: Nádasmező edericsi kifolyójánál
Program: madármegfigyelés
További információ: Árvai Gábor, 70/264-5919
Helyszín: Sárosfői halastavak
Időpont: október 3. 10.00-15.00 óra között
Találkozó: sárosfői erdészháznál
Program: madármegfigyelés
Információ: Molnár Kadocsa 06 20 245 9235
Helyszín: Várpalota, Köves-kanális partja
Időpont: október 3. 9-11 óra között
Találkozó: Várpalota, Nagybivalyos horgásztó bejárójánál 8.30 - 9.00 óra között
Program: madármegfigyelés, gyűrűzés
Információ: Druzsbaczky Ildikó 70 208 6746
Vas megye
Helyszín: Tömördi Madárvárta
Időpont: október 3-4. 8.00-15.00 óra
Program: madárgyűrűzés, madármegfigyelés
További információ: Lukács Zoltán, 30/940-8918
Helyszín: Kőszeg, Abért-tó
Időpont: október 3., 7.00 és 12.00 óra között
Program: madármegfigyelés
További információ: Harsányi Krisztián, 30/6550233
Útvonal: Csepreg - Bene-hegyi tó - Paradicsomos - Erdészház - E4 - Tömörd - Ilona szobor - Tömördi madárvárta (10 km, 7 óra)
Találkozó: 8.30 Csepreg, Széchenyi tér (szökőkút)
Visszautazás: Tömördről 16.56-kor induló szombathelyi busszal, kőszegiek Tömördről 16.20-kor induló busszal (átszállás Csepregen). Bátrabbak visszafelé is gyalogolhatnak!
Túravezető: Bogáti András 30/252-3488
Zala megye
Helyszín: Fenékpuszta Madártani Állomás
Időpont: október 3-4, 9 – 17 óra között
Program: madármegfigyelés, gyűrűzés, igény esetén túra
További információ: Benke Szabolcs 20/519-2721 és Darázsi Zsolt 30/520-5968
A legtöbb programunk térítésmentes, de örömmel fogadunk madárvédelmi programjainkra támogatást (egyes helyszíneken 500 Ft támogatás esetén egy madaras kitűzőt adunk ajándékba).