Pacsirtanéző túra a Bükkalján (Tard)
Magyarország

Szabó Attila tagtársunk PACSIRTANÉZŐ TÚRÁJÁRA invitálunk a madárbarát érdeklődőket (Helyszín: Tard), mely a korábban tervezett időpontban betegség miatt elmaradt. A séta során reméljük, hogy a mezei- és erdei pacsirtához is lesz szerencsénk, valamint természetesen megismerkedünk a Tard környéki élővilág más tagjaival is. Időjárásnak megfelelő réteges ruházat, vízhatlan lábbeli szükséges. Ha van, a távcső és fényképezőgép jó szolgálatot tehet. A séta gyerekeknek is élvezetes lesz!
A Pacsirtanéző Túra időpontja: 2025. április 12. (szombat) 9:30-12:00
Találkozónk helyszíne: Tard, Könyvtár és Közösségi Ház, Ady Endre út 1.
Az Ady út és a Béke út találkozásánál lévő parkolóban hagyhatók az autók, innen indulunk a sétára és ide érkezünk vissza. Az épületben tartjuk meg éves taggyűlésünket!
Ezen program minden érdeklődő számára, MME tagságtól függetlenül szabadon látogatható, azonban előzetes regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/SrSDhoFeHPAf8T2c9
A túrát követően Helyi Csoportunk tagtársai taggyűlést tartanak Tardon, mely különös jelentőséggel bír, hiszen ilyenkor kerül sor a korábbi év programjainak, pénzügyi mérlegének, sikereinek, tapasztalatainak összegzésére, valamint lehetőség nyílik minden tagnak szóban kifejezni álláspontját, ötleteit mindezekkel kapcsolatban. Továbbá ez alkalommal a május 24-ére tervezett országos küldöttközgyűlésre is bármely tagunk jelentkezhet, ahol élhet szavazati jogával, vagyis része lehet a gyűlésen tárgyalt döntések meghozásában.
Ezúton is kérjük, hogy éljetek a lehetőséggel, képviseljük a megengedettnek megfelelő hét taggal helyi csoportunkat az országos küldöttközgyűlésen!
Helyi csoportunk taggyűlésének napirendi pontjai:
12:00-12:30 A túra után aprósüteménnyel, üdítővel, kávéval várjuk az egybegyűlteket.
12:30-13:00 Beszámoló a tavalyi programokról és a pénzügyi helyzetünkről (Szitta Emese, titkár)
13:00-13:30 Bemutatjuk 2025-ös program tervezetünket (Somoskői Péter, alelnök és Szitta Emese)
13:30-14:00 Küldöttek választása az országos küldöttközgyűlésre (levezető: Somoskői Péter)
14:00-15:00 Oklevelek átadása:
- 25 éves tagjainknak,
- valamint 5 önkéntesünknek, akiknek a munkáját jelképes módon így szeretnénk elismerni.
Kérjük, segítsetek nekünk a készülődésben oly módon, hogy részvételi szándékotokat (a túrán, a taggyűlésen vagy mindkettőn) jelzitek felénk az alábbi űrlap kitöltésével, melyen akár előre megfogalmazhatjátok azokat a kérdéseket, amiket a taggyűlésen fontosnak tartotok megtárgyalni: