Budapesti Helyi Csoport

Élőhelykezelés a homoktövis újpesti élőhelyének védelméért

-
,

Magyarország

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 2006-ban kezdte meg “Homoktövis-élőhelykezelés” elnevezésű programsorozatát Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében, az itt található értékes homoki gyepek hosszútávú megőrzésének érdekében. Az eltelt időszak alatt több, mint 2500 önkéntes segítette törekvéseinket, melynek keretén belül nemcsak a névadó homoktövis állománya erősödött meg, hanem az itt található egyéb védett és fokozottan védett növény- illetve állatfajok életkörülményei is nagy mértékben javultak. E nagyszabású munka azonban korántsem érte el végleges célját. A terület természeti értékeinek megvédése és az ideális állapotok elérése még messze van. Ennek ismeretében szeretnénk minél több érdeklődőt invitálni újabb akciónapunkra, ahol nemcsak az eddig elért eredményeinket lehet megismerni, hanem bárki csatlakozhat törekvéseink megvalósításhoz.

A szervezők már reggel 8 körül a helyszínen lesznek, de az akcióban részt vevők elég, ha 9:00 és 9:15 között érkeznek.

A területen található értékes homokgyepek összesen 22 védett növényfajnak adnak otthont, melyből a homoktövis cserje vadon csak ezen az egy helyen él Magyarországon, nem beszélve a számtalan védett gerinctelen és gerinces állatfaj jelenlétéről. Ezek élőhelyét nagyban veszélyezteti a tájidegen növényfajok térhódítása, melyek visszaszorítása és a Magyarországon egyedülálló természetes életközösség megóvása a legfontosabb feladat.
A munka ezért alapvetően kaszálást, cserjeirtást és a levágott anyag területről történő kihordását jelenti.

Tömegközlekedéssel legkönnyebben a 104-es busszal lehet elérni a helyi védettségű területet. Érdemes Újpest Központnál, az Újpesti Áruház oldalában lévő buszmegállónál felszállni a járatra, mely kb. 15 perc alatt éri el a területet. Hétvégén a 104-es busz csak félóránként közlekedik, ezért érdemes Újpest központhoz 8:35 körül megérkezni, ugyanis a busz kb. 8:43-kor érinti a fentebb említett megállót. A busszal a “Vízművek” megállóig kell eljönni, mely a régi és új 2-es út elágazása utáni második megálló. Más megközelítésben: a Megyeri-híd előtti megálló. A következő – Ezred utcai – állomás már a Megyeri-híd után van, ezért ha valaki esetleg túlmegy a megadott helyszínen, vissza kell sétálni néhány száz métert.
A menetrend INNEN letölthető!
Természetesen ne tétovázzon, aki később érkezne, a program végéig mindenkit várunk szeretettel, akár csak egy órára is!
A “Vízművek” megállótól ki lesz táblázva az érintett helyszín. Amennyiben autóval szeretne valaki érkezni, akkor a Váci út végénél a régi és új 2-es út elágazásától, a régi 2-en Dunakeszi felé kell jönni kb. 500 métert. Itt az út jobb oldalán található egy óriásplakát és egy fém sorompó, ami a terület bejáratát zárja le. A sorompó a kezelés idején nyitva lesz, ezért mindenki biztonsággal beparkolhat a földút lezárt szakaszára.

Ahogy azt a résztvevők korábban megszokhatták, a szervezők étellel, itallal is készülni fognak (az ebédszünetben bemutató madárgyűrűzést is tervezünk), de a megjelenők létszámát lehetetlen előre megbecsülni, így a biztonság kedvéért mindenki készüljön némi saját élelemmel is. A munkához szükséges eszközöket – kesztyű, kézi és gépi szerszámok stb. – egyesületünk biztosítani fogja, de akinek lehetősége van rá, hozzon munkáskesztyűt, illetve kézifűrészt, vagy ágvágó ollót, mert ezekből minden darabra nagy szükség lesz. Idén továbbra is elsősorban a gallyak levágásán és kihordásán lesz a hangsúly ezért az ágak mozgatásához szükség lesz ponyvákra, hogy kupacokban lehessen szállítmányozni a faanyagot. Természetesen ezekből is lesz jó néhány darab.

FONTOS! A közösségi szolgálatra érkező diákcsoportokat csak abban az esetben tudjuk fogadni, ha az értük felelősséget vállaló tanár is velük tart a rendezvényre. Egy csoport maximum 15 fős lehet. A részvételhez március 1-ig lehet regisztrálni Lendvai Csabánál vagy Bajor Zoltánnál a lendvai.csaba@mme.hu, illetve a bajor.zoltan@mme.hu címen!
Egyénileg érkező 18 év alatti diákokat csak szülői felügyelettel tudunk fogadni.

A munka elején mindenki munka- és balesetvédelmi eligazítást kap, amelyet balesetvédelmi jegyzőkönyv aláírása fog követni.

A program végrehajtását a természetvédelmi vagyonkezelést ellátó Fővárosi Önkormányzat természetvédelmi engedélye teszi lehetővé.
A lebonyolításban a BKM Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Főigazgatósága, valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságához tartozó Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai is közreműködnek!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A terület térképe (Forrás: Google Maps)
A terület térképe (Forrás: Google Maps)