Éves beszámoló 2025
Beszámoló a Vas megyei Helyi Csoport 2025. évi tevékenységéről
Ebben a képes beszámolóban szeretnénk bemutatni helyi csoportunk elmúlt évben végzett madár- és természetvédelmi tevékenységét.
Az alábbi programok és tevékenységek nagyrészt évi rendszerességgel megszervezésre kerülnek, ezért minden kedves természetbarát olvasónak szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy az mmevasihcs@gmail.com email címen bátran keressenek bennünket, ha szívesen csatlakoznának hozzánk, és részt vennének önkéntes tevékenységünkben a madárvédelem és a természetvédelem érdekében.
Január
Az év kezdete az Országos Sasszinkronban való részvétellel indult, ahol az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen ragadozó madarak 397 példányát, köztük 12 rétisast és 75 vörös kányát figyeltünk meg. A felmérés során előre meghatározott területeken kis csoportokban, kocsival járjuk a terepet. A felmérő csapatokhoz előzetes jelentkezéssel szabadon lehet csatlakozni.
A vörös kányák a Sasszinkron főszereplőivé váltak az utóbbi években. Telelő és fészkelő állományuk évről évre növekszik Vas megyében (fotó: Takács Árpád)
A telelő erdeifülesbagoly-állomány országos felmérésében is rendszeresen részt veszünk. Tavaly 13 fő 29 megyei helyszínen 198 példányt számolt meg. Kérjük, akinek van tudomása nappalozó erdei fülesbaglyokról a környezetében, jelezze számunkra a téli időszakban, csatlakozzon a felméréshez.
Február-Március
Jellemzőn e két hónap során végezzük el madárgyűrűző táborunk, a Tömördi Madárvárta karbantartását, a hálósorok tisztítását és a gyepterületek cserjementesítését. A tavalyi közgyűlésünk zárásaként bemutattuk a Kutatótábor a Tömördi Nagy tó megmentéséért című kisfilmünket, amely részletesen bemutatja a madárvárta történetét és az itt folyó szakmai munkát. A film itt elérhető: https://youtu.be/t1ouvaFzr2s?si=0heFGjzOkNvVW5Fm
A Tömördi Nagy tó környezetében található gyepterületek karbantartása kézi és gépi módszerekkel történik (fotó: dr. Gyurácz József)
A gyepek helyes és rendszeres kezelését a védett agárkosbor tömege jelzi (fotó: dr. Gyurácz József)
Márciusi rendszeres megjelenéseink közt szerepel a Savaria Múzeum által szervezett, az Év élőlényei előadóülés, ahol a tavalyi év madara, a böjti réce is górcső alá került. A hónap közepén, Csákánydoroszlón, a Csörgőalma Családi Oltónapon voltunk jelent standdal. Helyi csoportunk megismerése mellett a rendezvényen tájhonos gyümölcsfafajták oltására, vásárlására volt lehetőség, különböző természetvédelmi szervezetek voltak jelen, és ökogazdálkodók kínálták portékáikat.
Standunk a Csörgőalma Családi Oltónapon, Csakánydoroszlón (Fotó: Tüske-Csáky Júlia)
Április
Jellemzően április elején rendezzük meg egyhetes tavaszi táborunkat a Tömördi madárvártán. Tavaly április 5-től április 13-ig több óvodás és diák csoportnak tartottunk madárgyűrűzési bemutatót, valamint az MME Ifjúsági Tagozatának VIII. Vártanapok programjának is helyet biztosítottunk. A tábor során 32 madárfaj 446 példányát gyűrűztük meg, és 127 esetben fogtuk vissza 17 faj egyedét.
A tavaszi tábor esti hangulata (fotó: Riba Krisztina)
Április első felében kerül megszervezésre a Madarak és fák napja országos verseny területi fordulója, amelyet 2025-ben is Kelemen Tibor, a Gothard Jenő Általános Iskola tanára szervezett. A Kámoni Arborétum és Ökoturisztikai Látogatóközpontban megrendezett Vas vármegyei fordulón 12 csapat vett részt.
A hónap közepétől megkezdtük a Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) felméréseket, valamint páran újdonságként a Madár-Territórium Térképzés (MTT) programjához is csatlakoztunk. Bővebb információk ezen felmérésekről jelen honlapon találhatók a Madármonitoring menüpont alatt.
Április 18-án hagyományteremtő szándékkal először rendeztünk madarásztúrát a Dozmati víztározóhoz, ahol 50 érdeklődőnek mutattuk be a tavasszal megfigyelhető madárfajokat. A megfigyelt 38 madárfaj között szerepelt hegyi billegető, gólyatöcs és kormos varjú is.
Madarásztúra a Dozmati víztározónál (fotó: Bogáti András)
Április 19-én elkezdtük az Állandó Ráfordítású Gyűrűzés (CES) programját, amely során július közepéig szombat délelőttönként gyűrűzzük a madarakat a fészkelési időszakban.
Május
Május 17-én Illés Péter és Vágfalvi Simon tagtársunk 7 karmazsinpirókot jelölt meg színes gyűrűvel, a hazánkban csak Kőszeg közelében fészkelő madárfaj területhűségének megismerése céljából.
Június
Június hónapja a fehér gólya fiókák látványgyűrűzésének időszaka. Tavaly június 14-én és 28-án tartottuk meg a programot. Összesen 7 településen (Narda, Bucsu, Torony, Szombathely, Vát, Bük és Répcelak) 9 fészeknél mutattuk be testközelből a kisgólyákat 420 érdeklődőnek.
Fehér gólya fiókák látványgyűrűzése (fotó: Gyurácz József)
Július
Július 7-én befejeztük az Állandó Ráfordítású Gyűrűzés (CES) idei programját a Tömördi Madárvártán: 27 faj 147 példányát gyűrűztük meg, és 17 faj 51 visszafogását rögzítettük.
A gyűrűzés követően a látogatók előszeretettel örökítik meg elengedés előtt madarainkat. (fotó: Takács Árpád)
A fehér gólya-felmérést is elvégeztük dr. Kóta András koordinálásával. Tavaly 228 fészekben 201 gólyapár költött, és 495 fióka kirepülését regisztráltuk. Ilyen sok pár és ilyen sok fióka már legalább 2013 óta nem volt a megyénkben.
Augusztus-November
Nyári táborunk a Tömördi madárvártán, az Actio Hungarica madárgyűrűző program keretében, 2025-ben augusztus 1-én indult, immáron 28. alkalommal. Az iskolakezdést követően rendszeresen fogadtuk az érkező diák és óvodás csoportokat.
Sárvári diákoknak mesél a madarakról gyűrűzőnk, Tatai Sándor (fotó: Tömörd Madárvárta Facebook oldala)
2025. október 4–5-én a Tömördi Madárvártára, a rátóti kavicsbánya-tavakhoz és az Abért-tóhoz szervezett madárgyűrűzési bemutatókkal és madármegfigyeléssel bekapcsolódtunk az Európai Madármegfigyelő Napokba. Az Abért-tónál a kis goda egy példányát is megfigyelhették a résztvevők. Megjelenése igazán rendkívüli élmény volt, hiszen utoljára 2003-ban látták ezt a madárfajt Vas megyében.
Az Európai Madármegfigyelő Napok keretében Búcsúznak a madarak elnevezésű programunkon várjuk minden évben az érdeklődőket, amelyet az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen szervezünk (fotó: Tömörd Madárvárta Facebook oldala)
2025 októberében helyi csoportunk is bekapcsolódott a havi vízimadár monitoringba, a középfeszültségű oszlopok felmérésébe és a rendszeres sirály-számlálásba is. Összesen 9 vizes élőhelyen (Ölbő, Rábapaty, Gyöngyöshermán, Püspökmolnári, Csepreg, Kőszeg, Rátót, Csákánydoroszló, Dozmat), illetve 3 szeméttelepen (Csér, Szombathely, Körmend) végeztünk a számlálást.
Végül November 9-én fejeztük be a rendszeres környezeti nevelési és gyűrűző munkát a Tömördi madárvártán. Összesen 78 faj 5405 példányát gyűrűztük meg, és 1330 esetben fogtuk vissza 38 faj egyedét.
November 15-én tartottuk meg a III. Vasi Természetvédelmi Konferenciát Kőszegen. A konferencia nem csak a kutatóknak nyújt lehetőséget beszámolni eredményeikről, hanem bárki, akár kezdő madarászok is bemutathatják tapasztalataikat.
A III. Vasi Természetvédelmi Konferencia résztvevői (fotó: Takács Árpád)
DECEMBER
Minden év végén a saját kiadvánnyal jelentkezünk, ahol összegezzük és részletezzük éves tevékenységünk eredményeit. A Cinege Vasi Madártani Tájékoztató immáron 30. alkalommal jelent meg. A folyóirat itt elérhető visszamenőlegesen itt: http://www.chernelmte.extra.hu/chcinege.html