2021.10.22
Vízimadár-védelmi Szakosztály

A szegedi Fehér-tó atyja: Dr. Beretzk Péter

Beretzk Péter szegedi ornitológus, aki ugyan végzettségét tekintve orvosként szolgálta a társadalmat, azonban nemzetközi és hazai hírnevet ornitológusként szerzett. Neki köszönhető Magyarország első madárrezervátumának, a szegedi Fehér-tónak a létrejötte. Munkásságát a hálás utókor „a szegedi Fehér-tó atyja” elnevezéssel hálálta meg.

Dr. Beretzk Péter (1894-1973) a szegedi MÁV kórház orvosaként, később igazgató-főorvosaként dolgozott, hírnevét mégis a madártan területén végzett tudományos munkásságának köszönheti. 


Beretzk Péter függőcinegével (Fotó: Móra Ferenc Múzeum archívuma)

1932-től négy évtizeden át végezte kutatásait a szegedi Fehér-tavon, melynek eredményeit több mint 400 tudományos és ismeretterjesztő cikkben mutatta be.


Szerecsensirály fióka fotózása (Fotó: Móra Ferenc Múzeum archívuma)

Az évtizedeken át végzett megfigyeléseivel és madárgyűrűzési adataival a madárvonulás hazai lezajlásának új képét vázolta fel, emellett a hazai madárfotózás egyik úttörőjeként is számon tartják. Munkásságának kezdete előtt a szikes tavakat szinte senki nem vizsgálta. Még pont a tájátalakítások előtt ismerte meg a területet, és amikor Szeged kezdeményezte a Fehér-tó gazdasági hasznosítását, óriási erőfeszítéseket tett, hogy megmentse, ami még menthető. Kezdeményezésére az ősi szikes tó megmaradt részeit 1936-ban Szeged város helyi védettségű területévé, 1939-ben pedig országos védettségű területté nyilvánították, létrehozva ezzel Magyarország első madárrezervátumát. Dr. Beretzk Pétert tudományos tevékenysége elismeréseképpen a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanárává választották 1964-ben.


Beretzk Péter a fehértavi Korom-szigeten az éppen elkészült lessátrat vizsgálj(Fotó: Móra Ferenc Múzeum archívuma)

Beretzk Péter közéleti emberként is sokat tett városáért. Mint a városi törvényhatósági bizottság tagja, számos, figyelemre méltó javaslattal állt elő. Ha a közművelődés területét vizsgáljuk, ilyenek például a múzeum épületének kibővítése, a díszterem kialakítása, a Stefánia-park rendezése. A Magyar Madártani Egyesület megalakulását sajnos már nem élhette meg, a neves esemény előtt csupán néhány hónappal hunyt el.

Dr. Beretzk Péter életművének, a nevezetes tóvidék megmentéséért folytatott, gyakran reménytelennek tűnő küzdelmének tiszteletére a hálás utókor a „Fehér-tó atyja” névvel ismerte el a kiváló tudóst.

 

Tokody Béla