Szürke gém

Legelterjedtebb gémfélénk, amely jól alkalmazkodik akár az emberi környezethez is. Leggyakoribb a nagy folyók mentén, költési idő után azonban minden vizes élőhelyen előfordul, sokszor még szántókon és gyepeken is megfigyelhető. A védelemnek és a jelentősebb vizes élőhelyek rekonstrukcióinak köszönhetően állománya növekszik. A párok jelentős része nagy, vegyes gémtelepeken költ, melyek jórészt védett területeken találhatók vagy ismertek a természetvédelmi szakemberek előtt. Lokálisan kárt okozhat halastavakon, de ez a madarak riasztásával mérsékelhető. Az állomány jelentős része ősszel elvonul, sok példány eljut a Szaharán túlra is. Egyre nagyobb arányban kísérlik meg az áttelelést is.
Élőhelye, költése:
Eurázsiában és Afrikában nagy területen elterjedt faj. Legnagyobb kolóniái a kiterjedt ártéri erdőkben találhatók, de sok néhány páros telepe a legkülönbözőbb vizes élőhelyen megtalálható. Egyre nagyobb számban költ vegyes nádi gémtelepen. A fővárosban is van egy félvad állománya az állatkerti tavon, ahonnan a madarak kijárnak táplálkozni a Dunára és más vizes területekre. Viszonylag nagy fészkét általában magasabb fák csúcsának közelében építi, de alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz, így akár egész alacsonyan is költhet. 3-6 tojásából a fiókák 24-25 nap alatt kelnek ki. A szülők közösen gondozzák őket, 7-8 hét múlva pedig elhagyják a fészket. Változatos táplálékbázisában a halak dominálnak, melyeket türelmes lesben állás során ejt el. Rákokat, kétéltűeket, rovarokat, kisebb madarakat is zsákmányol. Mezőgazdasági területekre is kijár, ahol mezei pockokra és más rágcsálókra vadászik.

Hazai előfordulás
Állományváltozás
Információk a grafikon helyes értelmezéséhez: