Szakosztályunk ezzel a fajjal azért kezdett el komolyabban foglalkozni, mivel a hazai erdőgazdálkodás rendszere természetvédelmi szempontból közel sem megfelelően működik. A gazdálkodás jelenlegi intenzitása Magyarországon komoly negatív hatást gyakorol erdeinkre. A gazdaságilag kezelt erdőkben nem csak a biológiai sokféleség csökken, de az erdő úgynevezett ökoszisztéma szolgáltatásai sem működhetnek megfelelően, mint például a talajvédelem, a levegővédelem, vagy a vízmegtartás. Hogyan segíthet ebben ez a madárfaj? A fehérhátú fakopáncs úgynevezett „esernyőfaj”, azaz védelme közvetetten más állat- és növényfajok, sőt egész ökológiai rendszerek védelméhez is hozzájárul. Bízunk tehát benne, hogy ha ez a ritka, fokozottan védett faj kiemeltebb figyelmet kap, úgy az erdők általános képe is pozitív irányba változhat hazánkban.  

Az országos felmérés során UTM négyzetek teljes bejárást végeztük el az előre meghatározott protokoll alapján. Több, mint 30 önkéntes segítségével, összesen 102 UTM négyzetben (2,5x2,5km) vizsgáltuk meg, hogy jelen van-e a faj, illetve hogy hány pár fészkelése valószínűsíthető. Emellett a MAP adatbázis segítségével áttekintettük, hogy 2010 óta mely UTM négyzetekben fordult elő a faj. Az így kapott adatokból becsültük meg az egyes régiókban a fészkelő állomány nagyságát. 
A teljes magyarországi állományt 480-800 pár közé becsültük. Ez némileg nagyobb, mint az eddig rendelkezésre álló becslések, ezt azonban nem az állomány növekedése, hanem egyes régiókban a felmérői aktivitás növekedése magyarázza.  Megállapítható, hogy a Dunántúl területén már csak viszonylag kis állományok élnek, egyes régiókból pedig teljesen eltűnőben van a faj. Ezzel szemben az Északi-középhegység területén még jelentős, egyelőre stabil állományok találhatók, köszönhetően a nagy kiterjedésű, alkalmas élőhelyeknek. Kérdés azonban, hogy hosszú távon mi várható? A kicsi, és izolált dunántúli állományok megmaradhatnak? Milyen trend látható majd az Északi-középhegység populációinál? 
A fészkelőállomány becslésén túl sok más izgalmas tényt is feltártunk, így az alkalmas élőhelyek kiterjedése és a denzitás közötti kapcsolatot, a földrajzi izoláció problémáját, a veszélyeztető tényezőket. Aki komolyabban érdeklődik ezek iránt, és a részletes becsléseket is szívesen látná, azokak számára elérhető a teljes cikk az Ornis Hungarica folyóirat honlapján:
 http://www.ornis.hu/articles/OrnisHungarica_vol32(1)_p162-182.pdf

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazon személyeknek és szervezeteknek, akik felmérőként, vagy egyéb módon segítséget nyújtva, részt vettek ebben a munkában. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez a felmérés. Ők név szerint:
Arnóth Júlia, Balázsi Péter, Bodor Ádám, Bozsaky Bonifác, Bukor Boglárka, Bruckner Attila, Cserép György, Dénes János, Fatér Imre, Forintos Viktor, Frank Dzsenifer, Frank Tamás, Gerard Gorman, Gyenes János, Halmos Gergő, Huber Attila, Imre Kornél, Izsó Ádám, Juhász Lilla, Kaposvári Marcell, Kasza Ágnes, Kern Roland, Klébert Antal, Kutschi Péter, Lippai Károly, Manczur Ferenc, Mátéffy Szabolcs, Molnár Márton, Nagy Károly, Ölveczki Gyula, Péntek István, Pitó Andor, Rottenhoffer István, Roy Adams, Schmidt András, Somoskői Péter, Szegedi Zsolt, Szitta Tamás, Szokács Krisztián, Timon Dávid, Vámos Csenge, Varga Benedek, Vig Bálint, Vig Tibor, Vig Tünde, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, MME Bükki Helyi Csoport, MME Ifjúsági Tagozat, MME Monitoring Központ.
Terveink szerint ez a felmérés csak az első lépcsőfok volt, egyfajta megalapozó munka. Bízunk benne, hogy a továbbiakban sikerül komolyabb előrelépéseket is tenni a faj országos védelme terén.