A Fehér-tavi Ornitológiai Tábor

Csongrád megyében 1984-től szervezünk ornitológiai táborokat, melyek kezdetben a Dél-Alföld különböző régióiban zajlottak. A Fehér-tó melletti Új Halastavak (Fertő) II. ütemén 1988-ban kezdődött a partimadarak rendszeres gyűrűzése. A Fertői Ornitológiai Tábor minden augusztusban, egészen 1995-ig zajlott. Ekkor vette át szerepét az azóta is azonos helyszínen működő Fehér-tavi Ornitológiai Tábor, vagyis a FOT.

Helyszín

A helyi csoportunk által fenntartott gyűrűzőállomás Sándorfalva határában, a szegedi Fehér-tó partján található, működtetését a Kiskunsági Nemzeti Parkkal közösen végezzük. A gazdag élővilággal rendelkező terület a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetnek és az Alsó-Tisza-völgy Különleges Madárvédelmi Területnek egyaránt részét képezi.


A Fehér-tavi Ornitológiai Tábor (Fotó: Ampovics Zsolt)


Kilátás a pallósorról (Fotó: Csibrány Balázs)​

Tevékenység

A FOT egyike a Magyarországon működő nyolc ún. Actio Hungarica gyűrűzőállomásnak. A madárvonulás kutatása során évente mintegy tízezer madarat fogunk be hálókkal, hogy biometriai adataik rögzítését követően jelölőgyűrűvel jelöljük meg őket szabadon engedésük előtt. A madárgyűrűzés előzetes egyeztetéssel minden érdeklődő számára szabadon látogatható, a nyári időszakban zajló folyamatos gyűrűzés során pedig hosszabb időre is lehetőség nyílik bekapcsolódni a kutatási munkába és a gyűrűzőállomás életébe. A részvétel nem igényel semmilyen jártasságot vagy korábbi tapasztalatot. A szükséges tudnivalókról a http://www.fotringing.hu honlap nyújt bővebb tájékoztatást.


Bemutató gyűrűzés (Fotó: Ampovics Zsolt)


Európai Madármegfigyelő Napok 2015 (Fotó: Csibrány Balázs)


Tengelic a hálóban (Fotó: Ampovics Zsolt)


Madárszedés (Fotó: Ampovics Zsolt)


Újra szabadon (Fotó: Ampovics Zsolt)