Éves beszámoló - 2025
Céljaink változatlanul: az élőhely és fajvédelem, valamint a szemléletformáló tevékenység. Terepi programjaink leginkább a monitoring tevékenységek, az odútelepek és költő helyek kezelése volt. Tavaszi közgyűlésünkön megújult a helyi csoport vezetősége: elnöknek Nagy Csabát, pénzügyi vezetőnek Horváth Balázst, vezetőségi tagoknak Cserép Györgyöt, Kazi Róbertet, Rottenhoffer Istvánt, Varga Pétert és Vásony Petrát választottuk. Büszkeségünk, hogy a 2025-ös év sem telt el kitüntetések nélkül: Ferenczi Balázs és Rottenhoffer István tagtársaink a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának Igazgatói Elismerését vehette át, a nemzeti park Önkéntes Gáláján.
Ez az év a programok éve volt: havonta több rendezvényt is szerveztünk és társ-szervezeteink eseményein is többször részt vettünk. Néhány év kihagyása után Kezdő madarász képzést tartottunk 20 főnek. Az év folyamán évszakonként többször is szerveztünk terepi madarász napot nem csak kezdőknek. Egy példás összefogás részeként a Börzsönyi Csoport 9 tagja is részt vett a Tarna-vidék fehérhátú fakopáncs revírjeinek felderítésében. Az eredményességet jól jelzi, hogy 28 fehérhátú revír mellett több uráli bagoly költőpárt is feljegyeztek. Képviseltük magunkat a Dunakeszi önkormányzat által szervezett Köztisztasági napon is. Hagyományosan a régi temető alatti csikófarkas domboldalt mentesítettük a szeméttől. Részt vettünk a váci Zöld Fesztiválon, a kismarosi Föld Napi Kihíváson, valamint a DINPI által szervezett Zöld Forgatagon is. Több iskolát segítettünk a Fenntarthatósági témanapon előadásokkal, bemutatókkal. A Madarak és Fák Napját már régóta a Vácrátóti Botanikus Kerttel közösen rendezzük, a kétnapos eseményen 9 osztály 194 gyermeke vett részt 10 felnőtt kísérővel. Hasonló rendezvényünk Gödön is volt, hatalmas élményt adtunk a majd 100 résztvevőnek a sárkányhajókból történő madarászással, de az MME stand is nagyon népszerű volt. Fülemülék éjszakáját Vácon 49, a fóti Somlyón 20 érdeklődőnek szerveztük. Új programunk volt a Glemba Gábor nevével fémjelzett Csomádi lepketúra, ahol a madarakétól némileg eltérő lepke-világba kaptunk betekintést. Menyházi Regina pedig a növények világába vezetett minket, a Vácduka közelében található Csekei dombokon egyebek mellett a fokozottan védett buglyos tátorjánt ismerhettük meg. Nyáron Dunakeszin, a Jusztin Balázs által szervezett füleskuvik látvány gyűrűzésen 36 látogatónk volt. Vácdukán Menyházi Regina Rottenhoffer Balázs segítségével a helyi kertbarát körnek tartott odúépítő napot. Regina aztán ősszel is elvitt minket egy gyógynövény bemutató kirándulásra. Az Európai Madármegfigyelő Napokon 4 helyszínnel és több száz résztvevővel erősítettük Magyarországot ebben a nemes vetélkedésben. A védett kornis tárnics és a fokozottan védett mocsári kardvirág élőhelyén, a börzsönyi Király-réten egy csapatépítő nap keretében rét kezelést és vízvisszatartást végeztünk a DINPI munkatársainak irányítása mellett. Éves utolsó programunk pedig a Helyi Csoportunk 50 éves fennállásának megünneplése volt. A 12 alapító közül még 5-en tudtak részt venni az eseményen, melynek a királyréti Hiúz-ház adott otthont. A történeti áttekintéseken kívül Halmos Gergő, Haraszthy László és Selmeczi Kovács Ádám előadásait is élvezhettük.
Honlapunkat (címe: www.borzsony.org) igyekeztünk rendszeresen frissíteni. Facebook oldalunk (Börzsönyi Természetvédők) még honlapunktól is frissebb, hírekkel, aktualitásokkal, fényképekkel fűszerezett.
Cserép György, Varga Péter
Szakmai programjaink:
Gólyafészek felmérés a Börzsönyi HCs területén:
Talán a 2024-es év kiemelkedően jó szaporulatának és a kihelyezett fészektartó kosaraknak köszönhető, hogy a gólyás településeink száma 21-ről 25-re emelkedett.
25 lakott fészekből 56 fióka repült ki, így az átlagos fiókaszám 2,24 lett. Ez kisebb szám, mint az előző évben, de még így is a több éves átlag feletti költési eredmény volt! A gólyák megváltozott szokását jellemzi, hogy területünkön fészektartó nélkül már csak 3 pár fészkel, a többiek villanyoszlopokon, vagy önálló tartóoszlopokon elhelyezett fészektartó kosarakra rakták fészkeiket.
Az MME gólya online adatbázisa (TermészetLesen/Gólyales) komoly segítséget jelent a fészkelési adatok rögzítésében, hiszen a látottakat közvetlenül a fészek alatt, egy okostelefonnal rögzíteni tudjuk. A programhoz bármikor lehet csatlakozni, szívesen vesszük a jelentkezéseket.
Köszönöm azon tagtársaink munkáját, akik értesítettek a településükhöz kötődő gólyás megfigyelésükről, vagy a gólya-online adatbázisba év közben megfigyeléseket és fotókat töltöttek fel!
Varga Péter
Sérült madarak mentése:
A MME börzsönyi csoportjának fontos feladata a kézre került sérült madarak szakszerű kezelése, ellátása, szállítása és repatriálása, vagy elhelyezése, ezért madármentő állomást tartunk fenn alapítványunkkal, a Börzsöny Alapítvánnyal. Ez a tevékenység az egyedi eseteken túl, a környezeti nevelésben, illetve a természetvédelemről alkotott kép formálásában is jelentős. Dr Kertész Péter állatorvos tagtársunk a Galgamácsai mentőhelyünkön, és a Dunakeszi állatorvosi rendelőben fogadta a sérült vadállatokat. Mentőhelyünkre 2025 évben 108 sérült védett madár, valamint 17 nem védett madár és 2 sikló, 1 gyík, 1 őz, 1 mókus, 9 sün, 5 denevér, és 3 görög teknős került be. Sajnos a bekerült madarak nagy része már elpusztulva, vagy olyan súlyos állapotban érkezett, hogy nem lehetett rajta segíteni. 24 madarat, 4 sünt, 2 siklót, 2 denevért és az őzet gyógyulásuk után, jó kondícióval szabadon engedtünk, 10 madár másik mentőhelynek lett átadva.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park mellett a Bükki Nemzeti Parktól is fogadtunk sérült madarakat, melyek kezelés után visszakerültek a küldő szervezethez.
A sérült madarak mentését a Börzsöny Alapítványnak felajánlott adó 1%-al lehet támogatni!
Monitoring:
Egyik legjelentősebb tevékenységünk, a fokozottan védett madárfajok ismert fészkeinek rendszeres ellenőrzése a működési területünkön . Költési eredmények:
Macskabagoly, és uráli bagoly: A költési szezon előtt Ferenczi Balázs tagtársunk 3 költőládát javított a helyszínen. 2025 évben összesen 54 baglyoknak kihelyezett fészkelő ládát ellenőriztünk a Börzsönyben, 10 tagtársunk részvételével. Összesen 15 odúban észleltük macskabagoly jelenlétét, 23 fiókát sikerült látni. Egy uráli bagoly költést találtunk, 1 fióka látszott.
Vándorsólyom: Ez évben 8 sziklai fészekben figyeltünk meg költőpárt, ebből 6 volt sikeres (legalább 3-1-3-1-3-3 fiókával) egy fészekből eltűntek a fiókák. Rottenhoffer István tagtársunk közlése szerint a Nyugat-Cserhátban négy pár tartott revírt, három ismert, sikeres költéséből legalább 7 fióka repült ki.
Parlagi sas: költést nem észleltünk.
Rétisas: Két fészekben volt költés. Észak börzsönyben, és a Dunánál is kettő fióka nevelkedett. A Nyugat-cserháti pár költése idén sem volt sikeres.
Feketególya: ez évben egyik stabil revír kiürült, azonban az észak-Börzsönyben egy eddig ismeretlen pár került elő, így 3 pár feketególya kezdett költésbe, kettő fészekben 3-3 fióka nevelkedett.
Kígyászölyv: A tavalyi fészekben egy fióka nevelkedett.
Uhu: Dél-börzsönyben 3 fióka nevelkedett, az északi pár nem került elő.
A monitoring programot a Börzsöny Alapítvány az adó 1% felajánlásokból támogatta.
Kazi Róbert
Madárütközés vizsgálat:
A végéhez közeledik a program, amelyben a Mavir Zrt. megbízásából, a kijelölt nagyfeszültségű vezeték szakaszokon vizsgáltuk az ütközés – és egyéb okok – miatt elpusztult madarak mennyiségét. Havonta kb. 13 km-es útvonalat kellett bejárni, a feladatban felváltva vettek részt tagjaink. További feladat volt a folyóvizek felett átívelő két vezetékszakasz környezetének figyelése a hajnali és alkonyati órákban. Itt a közlekedő madarak reakcióit kellett feljegyezni.
Kazi Róbert
Gyakori ragadozó felmérés:
A gyakori ragadozó madarak mintaterületen történő felmérésére országosan is egyedülálló programot folytatunk, ugyanis 2000 év óta, tíz évenként ugyanazt a dél-börzsönyi 5200 hektáros mintaterületet mérjük fel, azonos módszerrel: Az önkéntes felmérők téli, lombmentes időszakban, látótávolságon belül, fésűszerűen bejárják a kijelölt területüket és minden (potenciális ragadozó) gallyfészket felmérnek GPS segítségével. A tavaszi költési időszakban kb. 20-30 naponként távcsővel, zavarás nélkül ellenőrzik a megtalált fészkeket és regisztrálják a költéseket. Azután a következő télen ismételt bejárással megállapítjuk a frissen épült fészkek számát is. A tavaszi ismert fészkelések és az utólag talált új fészkek összege adja a területen élő költőpárok számát. Egy felmérési periódus 3 évig tart.
2025-ben is folytattuk a mintaterületen ragadozómadár felmérésünket, 12 felmérő összesen 62 terepi napot töltött fészekkereséssel az év első felében, ez alatt 12 egerészölyv, 2 darázsölyv, 1 héja és 11 holló fészket találtak. Ezek az adatok a pontos helymegjelöléssel a Duna-Ipoly Nemzeti Park adatbázisába is bekerültek.
Kun Zoltán – Kazi Róbert
Hegyi billegető program:
Az elmúlt években összesen 15 speciális odút helyeztünk ki hegyi billegetők számára, jellemzően a Börzsönyi patakok átereszein. Ez évben 9 odúban és esőbeállók gerendáján (másodköltésekkel) 15 költést észleltünk, ebből 10 sikeres fészekaljban 47 fióka nevelkedett, melyek jelölőgyűrűt kaptak.
Dénes János
Madár Atlasz Program (MAP) felmérés:
A 2025-es évben Helyi Csoportunk tovább folytatta az MME Monitoring és Kutatási osztályának országos MAP felmérési programjában való részvételét. A MAP az MME által fenntartott adatbázis, amely Magyarország madárfaunájának változásait, és összetételét tartalmazza. A belső pályázat keretében 5db, 10*10 km-es UTM négyzetet felmérését vállaltuk, amelynek keretében a kijelölt 2.5*2.5 km-es UTM négyzetek felmérését az előírásoknak megfelelően minimum 60 perc alatt, az adott terület (min 100 ha) bejárása mellett kellet felmérni.
A vállalt UTM négyzetek: CU57/ CU30/ CT68 /CT69 /CT79 minden hónapban, havi 2 alkalommal történő felméréssel teljesítve lettek. Akik a felmérést elvégezték: Forintos Nikolett, Cserép György, Dénes János, Fenyves Ervin, Kern Roland, Rottenhoffer István, Schmidt András és Szamosfalvi Gergely. A vállalt felmérések megvalósítását havonta MAP koordinátor vezetésével kontroláltuk.
Az MMM felmérésben is részt vettünk ahol Schmidt András a CU51/A3 Szamosfalvi Gergely a pedig a CT68/D1 és a CT68/C4 2.5*2.5 km-es UTM négyzetekben végeztek sikeres munkát.
Cserép György
2025. gyűrűzési eredményei:
A Börzsönyi Helyi Csoport 2025. évben ünnepelte megalakulásának 50 éves évfordulóját. A helyi csoport tevékenységében a kezdetektől kiemelkedő helyet foglalt el a madárgyűrűzés, a vonulás kutatás. Az elmúlt fél évszázad alatt sikeres munkát végeztünk, sok értékes adattal járultunk hozzá a magyar madárgyűrűzés történetéhez.
A helyi csoport területén 2025. évben 8062 darab madarat gyűrűztünk. Annak ellenére, hogy ebben az évben kevés madár látogatta az etetőket, így az előző évekhez képest jóval kevesebb madár lett jelölve a téli időszakban. Az őszi vonulás viszont nagyon sikeres volt. Néhány madárfaj rekord számban került a hálóba. Kiemelkedő volt az erdei szürkebegy invázió-szerű vonulása területünkön, összesen 1273 példányt gyűrűztem. Ez azért érdekes, mert a korábbi években a száz fölötti példány gyűrűzése már jó eredménynek számított. Hasonló volt a sárgafejű királyka 661 pld gyűrűzése. Meglepetés volt a rozsdás csuk, melyből 14 példány lett gyűrűzve. Az elmúlt évtizedekben csupán egy példányt gyűrűztünk a helyi csoport területén.
Korábbi évekhez képest több volt a tövisszúró gébics 67 pld, sisegő füzike 176 pld, karvalyposzáta 17 pld.
A tagtársak által gondozott odúkban fészkelő madarak fiókáinak gyűrűzése folyamatos vállalásunk közé tartozik. Előző évekhez hasonlóan a legtöbb gyűrűt a széncinege fiókák kapták 624 pld, kék cinege 248 pld, örvös légykapó 320 pld, csuszka 81 pld.
A nyaktekercs állomány növelése érdekében odúkat raktunk ki az alkalmas élőhelyeken, itt 25 nyaktekercset gyűrűztünk.
A hegyi billegető odú program sikerét bizonyítja, hogy 68 darab hegyi billegető fiókát gyűrűztünk, többségét mesterséges odúban. Folytattuk a kis légykapó monitoring programot, 25 új példányt jelöltünk egyedi azonosító gyűrűvel.
Dénes János
Énekesmadár odútelep program beszámoló
Január és február főként a kihelyezett odúink takarításáról, karbantartásáról szól. Amennyiben szükséges egy, vagy több elhasználódott, tönkrement odút ki is cserélünk. Ez az időszak az új odúk gyártásának, új odútelepek létrehozásának ideje is. 2025-ben az első odús programunk január 25-én, a Gáspár József emlékét őrző Odúkopácsoló nap volt. 20 önkéntes jött össze a Facél Kft váci asztalos üzemében, hogy az előkészített faanyagból odúkat készítsenek. Az odúk alapanyagát a Börzsöny Alapítványnak felajánlott adó 1%-ból tudtuk fedezni. 20 db B típusú odú mellett 40 db nyaktekercs odú is készült, valamint 10 db füleskuvikoknak szánt odú is kikerült a kezünk alól. A 2024. évről maradt odúkkal együtt ez elégségesnek bizonyult a meglévő odú telepek elhasználódott, tönkrement odúinak cseréjéhez.
Az első odútelep karbantartó nap Szobon volt február 8-án. Ezt a telepet 2013-ban létesítettük 30 db odúval, a kezelője azóta is Demjén Tamás. A több mint 10 éves időszakban csak néhány odút kellett lecserélnünk, a többi Tamás karbantartása mellett jól állta az idők próbáját. Ezen a napon 15 önkéntes jött segítségünkre, így 5 db odút lecseréltünk, a többit pedig rendbe raktuk a költési szezonra. Február 26-án az IKEA önkéntesei is részt vettek odúprogramunkban. Ezen a borongós téli napon egy nagyon vidám csapattal tölthettünk el egy odúépítős kopácsoló napot. A magyarországi IKEA hálózat önkéntesei 14 fővel vettek részt, közös programunknak a királyréti Hiúz ház adott otthont. Az esemény szervezője, koordinátora az IKEÁ-tól Molnár Kata volt, az odúépítést a Börzsönyi HCs részéről Varga Péter felügyelte. A tél végét, a koratavaszt még egy odú-karbantartó nap zárta március 1-én Diósjenőn. Ezen a napon 14 önkéntessel vágtunk neki a verőfényes napsütésben a diósjenői odútelepünk felújításának. Ide 20 db B típusú odút helyeztünk ki, azokat, melyeket Nagyirtáspusztáról hoztunk le, az ottani haldokló fenyves letermelése miatt. Az új odútelep gazdája Dénes János tagtársunk lett.
A költési szezonban volt az ötödik programunk a „Tavaszi madárdal a Börzsönyben”, amely május 11-én került megrendezésre. Szinte hihetetlen, hogy az idén már tizennegyedik alkalommal tartottuk meg ezt a programunkat, amin most 20 fő vett részt. A családias hangulatú eseményen több kisgyerek is volt, természetesen a szüleikkel együtt. A reggeli találkozó és köszöntő után a "zajos" erdei madarakkal ismerkedtünk. A parkolóból elsétáltunk a Királyrét Bajdázói 2. odú telepünkhöz. Az odútelephez érve a résztvevők kíváncsiságát kielégítendő, az itt található 30 odút egyesével megnéztük. Az odúban négy madárfaj költését figyelhettük meg. A szezon végén augusztus 30-án tartottuk meg hatodik odús programunkat, ami már nem a madarakról szólt, hanem a pelékről. A program megnevezése „Vendégségben a nagypeléknél”. Nógrád település vasútállomásától indultunk a mintegy 8 kilométer hosszú, különböző élőhelyeket érintő túrára, ahol az odútelep helyezkedik el. Az odúkban megfigyelhettünk több nagy pele családot és egy mogyorós pelét is. A program a Börzsöny Alapítvány és a Börzsönyi Természetbarát és Hegymászó Egyesület által közösen szervezett pelenéző túránk volt.
Ősszel az utolsó nagyobb madaras eseményen az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmával október 4-5-én is szerepet kaptak a kihelyezett odúink. A Vácrátóti Botanikuskertben és a Sinkártónál is az ottani rendezvények része, hogy belekukkantsunk néhány B odúba, ekkor még találhatunk főleg nagy pelét, de most a Sinkár-tó melletti telepen mogyorós peléket is több odúban megfigyelhettünk.
Hálás köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a program 2025. évi sikereihez!
Nagy Csaba
Börzsönyi Természetvédelmi Táborok
XXXII. Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábor (BOTT)
Eljött az unikornis és a halál órája is…
… méghozzá az összes, pontosan 11 mindkettőből! Merthogy az idei, XXXII. BOTT-ba 55 gyerek érkezett, a csoportok pedig ízeltlábúakról kapták a nevüket, - a címben ezekből szerepel kettő. (A Bolbelasmus unicornis azaz szarvas álganéjtúró egy 1 – 1,5 cm-es, talajban élő gombákkal táplálkozó, Magyarországon ritka bogár. A halál órája pedig a tarka kopogóbogár (Xestobium rufovillosum) beceneve, - ez egy álszúféle, amit az európaiak más kontinensekre is áthurcoltak.)
Az előkészítés során javíttattunk sátrakat, varrattunk új huzatokat a matracokra és vettünk új ételhordókat a táboroknak. Az idei BOTT stábját kicsit nehézkes volt összeállítani, de végül minden feladatra került ember, volt olyan szakvezető, aki sok év után tért vissza újra a táborba.
A tábor megnyitása előtt értesültünk róla, hogy a szúkár miatt felszámolják a táborral szomszédos lucfenyveseket. A táborok helyszínéül szolgáló Bajdázói-rét „alsó” részének széléről azóta már ki is vágták a lucokat, - ezzel nagyon megváltozott az a tájkép, ami 45 éven át fogadta a táborozókat. Az idei BOTT-ban került hálóba a táborok majd’ fél évszázados történetében először búbos cinege (Lophophanes cristatus). Ez a faj néhány éve telepedhetett meg a környéken, a BOTT-ban gyűrűzött madár itt kelhetett ki. A faj gyakran költ még álló, de nagyon pudvás, korhadt lucfenyő törzsekben (odúját ugyanis maga készíti). Lehetséges, hogy épp a most kitermelt fenyvesben fészkelt. Minden esetre kíváncsian várjuk, milyen változásokat hoz a táborok közvetlen környékének madárvilágában a fenyvesek eltűnése és a helyükön maradt vágásterület.
A szokolyai fecskeszámláláson a felmérés kezdete óta idén találtuk a legkevesebb (22) lakott füstifecske fészket, és a molnárfecskéknek sem volt jó éve (121 költésről szereztünk tudomást). Az okok között szerepelhet, hogy a faluba az utóbbi néhány évben sok új lakó érkezett, akik felújítják, átalakítják az épületeket, ezzel csökkentve a fecskék fészkelési lehetőségeit.
A XXXII. BOTT-ból szokatlanul sokan, huszan „ballagtak” az idén.
Tarján Ambrus táborvezető
XLIV. Börzsönyi Természetvédelmi Tábor (BTT)
A Börzsönyi Természetvédelmi Tábor július 28. és augusztus 9. között zajlott le, 41 táborozóval, 41 önkéntes kisebb-nagyobb segítségével, kellemes, száraz időjárás mellett. A változatos szakmai programok idén is sok élményt adtak: a tábor tematikáját meghatározó madárgyűrűzés mellett a botanika, a túra-egészségtan, gombászat, és az újdonságnak számító vadgazdálkodás is nagy sikert aratott. Délutánonként szokás szerint nagy érdeklődés kísérte dr. Kertész Péter állatorvos bemutatóját, és második éve vendégeink voltak a Börzsönyi Hegyimentők, akik izgalmas történeteikkel és felszereléseikkel kötötték le a gyerekeket.
Madárgyűrűzés szempontjából idén kevesebb példányt fogtunk a megszokottnál (213, ebből 139 visszafogás), de több különlegesség is akadt: a legnagyobb szenzációt a réti tücsökmadár jelentette, amely a Börzsönyben igazi ritkaságnak számít, a tábor 44 éves történetében most először találkoztunk vele. A közösségi élmények közül kiemelkedően jó hangulatúak voltak az esti tábortüzek, ahol ének és hosszú beszélgetések tették felejthetetlenné az együtt töltött időt.
Új táborozóink sokszor nem tudják, mire számítsanak a 12 napos program során, de hamar kiderül, hogy a közösség ereje és a változatos programok feledtetik az idő hosszát. A nyolcadikos ballagók ezúttal is nehéz szívvel búcsúztak a réttől, míg a fiatalabbak közül sokan évről évre visszatérnek; ez talán a legszebb bizonyítéka annak, hogy ismét sikeres és emlékezetes tábort zárhattunk.
Dénes György, Szmandray Marcell táborvezetők
Családi Tábor (CSAT):
2025-ben 30 gyerek és 23 felnőtt vett részt a családi táborban. A hétfői programokat ifj. Varga Péter tartotta. A délelőtti gyűrűzés során, 8 madárra került új gyűrű, 9 madarat pedig visszafogtunk. Említésre méltó a két öreg hím meggyvágó, a legérdekesebb pedig a kerti geze volt. Délután a környezeti nevelés keretében is a madarakkal ismerkedtünk. Kedd délelőtt Dobay Gábor erdőmérnök vezetett be egy kicsit az erdőgazdálkodás világába és játékosan ismerkedtünk a fafajtákkal is. Ebéd után Dr Kertész Péter állatorvos, érdekes sokszor vidám történeteit hallgattuk meg, majd még egy élő kuvik is előkerült az állatszállító ládájából, mindenki nagy örömére. Este Misi bácsival lidérceztünk. Szerdán Juhász Tamás már elmaradhatatlan sportos délelőttje következett, amin idén két vendégünk, Kazi Dóri és kutyája Krémes is részt vett. 15 órától pedig beszélgettünk vele a camera obscura működéséről és a korai képalkotási technikákról. Ezután lumenprinter segítségével fényérzékeny papíron alkottunk képeket. Csütörtök délelőtt Kazi Róbert a műfészek építésről, ragadozómadár gyűrűzésről tartott vetítéses előadást. Utána Vadász Zsolt és Kun Zola segítségével gyakorlati bemutató következett. A délutáni pihenő után Varga Gyöngyikével papírból madarakat, katicákat, méheket készítettünk. Vacsora előtt még megrendezésre került egy tollaslabda bajnokság is. Utolsó nap délelőtt a Várhegy kilátóra túráztunk, visszafelé pedig egy bányajáratba is bementünk. Végig nagyon jó időben, egy remek hetet töltöttünk együtt! Köszönet minden résztvevőnek és programadónak!
Kaziné Szűcs Mária táborvezető
Téli Tábor (TÉT):
Hosszú szünet után az idei Téli Táborban újra karácsonyfa fogadta a táborozókat. Előadást is tartottunk a karácsonyfa kultúrtörténetéről, szimbolikájáról és ökológiai vonatkozásairól. Hallhattak előadást a gyerekek a madárgyűrűzés érdekességeiről és Japánról is, - sőt, az egyik este japán meséket olvastunk nekik. Fényfüzérekkel, gyertyákkal és karácsonyi esti mesével is idéztük még az ünnepet, - meg a telet, amiből csak jeges szél és az utolsó reggelen hullott kevéske hó jutott a tábornak. Szép, napos időben kirándultunk Zebegényből, a Malom-patak völgyéből indulva a Szent Mihály-hegy érintésével Nagymarosra. Az idei TÉT-ben 42 gyerek táborozott az utóbbi években megszokott szálláson, a nagymarosi plébánia közösségi házában. Szokatlan módon, most a lányok voltak többen (25), így ők aludtak a nagy teremben. 33 gyerek a BOTT-ban, 9 a BTT-ben volt nyáron. A táboroztatók között is voltak mindkét táborból.
Tarján Ambrus táborvezető
A táborok fenntartását és fejlesztését a Börzsöny Alapítvány javára felajánlott személyi jövedelemadó 1% teszi lehetővé.