2010.01.07

Áramütéstől pusztult el János, a jeladós kerecsensólyom





Rosszul indult az év a kerecsensólymoknak és az őket védő szakembereknek. Áramütéstől elpusztulva találták meg Jánost, a műholdas jeladóval felszerelt öreg hím kerecsensólymot 2010. január 4-én. Élt hét évet.

2010. január 4-én értesítették a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársait, hogy egy jeladóval felszerelt öreg hím kerecsensólymot találtak Tököl határában. A helyszínen kiderült, hogy Jánosról, a magyar-szlovák kerecsensólyom-védelmi LIFE projekt keretében jelölt egyik öreg kerecsensólyomról van szó.


János 2002. júniusában repült ki a fészekből az apaji pusztán, két testvérével együtt. A fiókaként kapott gyűrű alapján azonosították ismét a madarat 2008. márciusában, amikor újra befogták a szakemberek – ismét az apaji pusztán, kirepülési helyének közelében. Ekkor János már ivarérett volt, és egyike lett annak a három felnőtt madárnak, amely a LIFE program során jeladót kapott. A felnőtt madarak esetében a műholdas nyomkövetés célja az általuk használt terület nagyságának, és jellemzőinek megismerése volt. Az így kapott információk segítenek egy hatékonyabb kerecsensólyom-védelmi program összeállításában.

 
Az oszlop, ahol elpusztult János
(Fotó: Prommer Mátyás).


János 2008-as sikertelen fészkelése után, 2009-ben a pár sikeresen költött. Egyetlen fiókája, Karcsi, szintén kapott jeladót. A család július közepéig maradt együtt, ekkor Karcsi elhagyta Magyarországot, és hosszas kóborlás után, amelynek során bejárta Ukrajnát, ősszel Bulgáriából jöttek utolsó jelei. János 2009. november közepéig a területén maradt, majd a szomszédos, táplálékban gazdagabb területeket kezdte látogatni, ahol utolsó napjait is töltötte. János tetemét 2010. január 4-én, Tököl közelében, egy szigeteletlen középfeszültségű oszlop alatt találták meg. Valószínűleg meg akart pihenni az oszlopon, amikor a halálos áramütés érte. 



Az elektromos oszlopokon elszenvedett áramütés az egyik legjelentősebb pusztulási oka a védett madarak, azon belül elsősorban a ragadozómadarakat és a fehér gólyákat érinti kiemelten a probléma. Az MME és a hazai nemzeti park igazgatóságok az áramszolgáltató vállalatokkal együttműködve már évtizedek óta próbálják feltárni és megoldani ezt a problémát a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Európain Unió pénzügyi segítségével. A munkák keretében egyre több oszlopot alakítanak madárbaráttá, azonban ezek aránya országosan még mindig csak 10% körül van az összes veszélyes oszlophoz képest, és a jelenlegi eset is bizonyítja, hogy bőven akad még tennivaló az elektromos vezetékhálózat madárbarát átalakítása terén!


A kerecsensólyom-védelmi LIFE programról bővebben itt olvashat.

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

     Köszönjük!