ÖSSZEFOGLALÁS

Széleskörű hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján a riasztási módszerek a megszokás (hozzászokás) következtében hosszabb-rövidebb idő alatt hatástalanná válnak, ezért biztos megoldást – ahol ez kivitelezhető – a fizikai elszigetelés, távoltartás jelenthet.

Távoltartási módszerek

A madarak/állatok elleni, távoltartás jellegű védekezésnek alapvetően két formája:

• fizikai elszigetelés és
• riasztás;

       illetve két színtere:

• települési környezet és
• külterület (a "vadon") létezik.

Hatásossági esély tekintetében a településeken vagyunk hátrányban, mivel a velünk élő állatok hozzászoktak mind az emberi jelenléthez, mind azokhoz a civilizációs környezeti hatásokhoz (zajok és fények), melyek egyébként potenciális riasztási eszközök lehetnének.

Mikor tekinthető hatásosnak?

Bármely nem személyes* távoltartási módszert akkor tekinthetünk hatásosnak, ha az egyszerre tesz eleget az alábbi 3+1 fő technikai feltételnek:

1. bárhol alkalmazható;
2. folyamatosan (tehát az év minden napján, a nap minden órájában) és
3. 100%-os hatékonysággal működik;
4. nem érinti a megszokás (lásd később) jelensége - ez csak a riasztás esetén fenyeget, a fizikai elszigetelésnél, annak állandó és kizáró jellege miatt nem jelentkezik.

Ezen kívül néhány további, jogszabályi feltételnek is teljesülnie kell:

• a települési lakosság nyugalmát szabályozó előírások (például zaj- és fényszennyezés elleni védelem);
• állatvédelmi törvény;
• természetvédelmi törvény.

* Lásd a cikk végén, a Kihívás nem újkeletű fejezetben.

Lakossági elvárások

Az MME közönségszolgálati tapasztalatai alapján a lakosság akkor hajlandó felvállalni vagy hagyni bármely ember-madár konfliktushelyzet kezelését szolgáló eszközt, módszert, ha eközben az alábbi feltételek teljesülnek (fontossági sorrendben, de az elsőnek mindenképpen teljesülnie kell):

• az állatnak nem eshet baja, szó sem lehet a lelövésükről (ami településen amúgy is tilos), elpusztításukról;
• legyen olcsó, de lehetőleg ingyenes;
• valaki más oldja meg a kérdést, ne a bejelentőnek kelljen azzal foglalkoznia;
• a lehető leggyorsabban, de lehetőleg holnapra legyen meg a dolog;
• ne járjon kosszal, zajjal, bármiféle egyéb kényelmetlenséggel.

Ezt támasztják alá a médiában megjelenő hírek is, például egy fővárosi vetésivarjú-eset és a budai vaddisznóhelyzet kapcsán.

Ami leginkább működhet – a fizikai elzárás

Személyes jelenlét* hiánya esetében – ami napjainkban alapvető madártávoltartási helyzet a bel- és a külterületeken egyaránt – a legbiztosabb megoldást a fizikai elszigetelés jelentheti ott, ahol ez kivitelezhető, például: 

• parlagi galambok (beülésgátló tüskesor és lehálózás);
• harkályok falrongálása (könnyített keményburkolatok);
• fekete rigók vs. vetemény (lehálózás);
• baromfiudvar ragadozó madarak elleni védelme (lehálózás: Magyarországon és Szaúd-Arábiában);
• halastavak (lehálózás vagy kormoránok berepülését megakadályozó dróthuzalos védekezés: Magyarországon, Grúziában és Izraelben);
• nyestek és macskák elleni védekezés (tetőre és madárodúkhoz feljutás).

 * Lásd a cikk végén, a Kihívás nem újkeletű fejezetben.

De még ebben az esetben is csak akkor lehetünk sikeresek, ha a kivitelezés tökéletes, azaz a legkisebb esélyt sem adjuk meg az állatnak a bejutásra!

Az alábbi két videó egy ilyen rossz kivitelezésű, ezért sikertelen elszigetelési próbálkozást mutat be - a helyszín egy kerti béka-peterakóhely, melynek mohadíszítését a táplálékot kereső és fészekanyagot gyűjtő fekete rigók márciustól folyamatosan felforgattak, illetve el is hordták. ...

A RIASZTÁS MIÉRT NEM (LEHET TARTÓSAN) HATÉKONY?!

A fő probléma – a megszokás

Bármely emberi jelenlét nélküli riasztási módszer esetében* az ingerhez történő hozzászokás jelenti a kiküszöbölhetetlen problémát, ami még a hangrobbanást előidéző gázágyú** esetében is bekövetkezik. Ennek legbeszédesebb példáját az alábbi, megfigyelésen alapuló beszámoló adja:

„A gázpalackról működő, mezőgazdaságban is használatos hangágyú régebben másfél-két percenként durrant, de a hatékonysága idővel csökkent, ugyanis a madarak hozzászoktak. Az egerészölyv a szerkezet tetejéről leste a prédáját, majd amikor meghallotta a csőbe beáramló gáz hangját, elrepült néhány méterre, megvárta, amíg eldurran a hangágyú, és visszaült a helyére."

 
 * Lásd a cikk végén, a Kihívás nem újkeletű fejezetben.
** Lásd a később, a Hangágyú/gázágyú használható településen? fejezetben is.

A madarak nem félnek a ragadozóktól, sőt támadják azokat!

Talán a legáltalánosabb tévhit, hogy a zsákmánymadarak félnek a ragadozó madaraktól. Ez azonban nincs így, mivel azok:

• nem jelentenek minden madárra és minden élethelyzetben (repülés közben, a talajon/vízen tartózkodva stb.) veszélyt, a ragadozók többsége inkább méret- és/vagy életmód-specialistának tekinthető (kisebb vagy nagyobb, repülő vagy éppen ellenkezőleg, a talajon mozgó prédára fókuszálnak), amit a zsákmányállatok pontosan tudnak és a ragadozó viselkedéséből fel is ismernek;
• életük kis részében vadásznak aktívan, sokat pihennek, üldögélnek, repülnek át nagy távolságokat, amikor semmiféle veszélyt nem jelentenek.     

Még a megtámadott egyed is szinte azonnal visszatér a megszokott tevékenységeihez, amint a ragadozó eltűnik vagy éppen elüldözik (!) azt a területről. A zsákmányállat-madarak ugyanis gyakran igen agresszíven, akár fizikai érintkezéses támadással reagálnak a nem vadász "üzemmódban" lévő ragadozókra (madárra, emlősre, hüllőre egyaránt).  
 

Ez az egyik alapvető oka annak, hogy a ragadozó madarakon alapuló riasztás nem vagy csak időlegesen működik, amit a megszokás tovább ront.

A városlakó madarak együtt élnek az erős zajokkal, fényekkel

A madárriasztási kísérletek másik nagy csoportját alkotó hangok és fények alapvetően azért sem hatékonyak, mivel a települési madarak nappal és éjjel is ilyen terhelés mellett élik az életüket, így nemigen tudunk újat mutatni nekik úgy, hogy az számunkra ne legyen zavaró.

Ezért a települések fény- és zajszennyezéssel teli környezetében a riasztásnak szánt fényhatások és hangok vagy eleve nem működnek, vagy a hozzászokás miatt válnak hatástalanná.

AKIT RÉSZLETESEBBEN IS ÉRDEKEL A TÉMA

A ragadozómadár-sziluett hatásos?

Legjobb esetben is csak részben.

Az elsősorban az ablaknak ütközés kapcsán használt ragadozómadár-sziluettek elvi alkalmazhatóságának hátterében a kisebb zsákmányállat madarak öröklött félelmi, elkerülő viselkedése áll. 

A klasszikus kísérletben még röpképtelen kislibák felett mozgattak ragadozó árnyképet (nyak nélküli kis fej, rövid csőr, elöl lévő kerek vagy hegyes végű szárny, hosszú és keskeny farok), amire a fiókák lelapuló rejtőzködő viselkedéssel reagáltak, mert ez a sziluett a rájuk veszélyt rejtő ragadozómadarak (héja, karvaly, sólymok) sajátossága. Ha ugyanezt az árnyképet 180 fokkal elfordítva (hosszú nyak, hátul lévő kerek szárny, rövid farok) mozgatták a madarak felett, akkor azok nem reagáltak rá, mivel ez az árnykép a rájuk veszélytelen récék, libák, hattyúk jellemzője. 

A madarak tehát nem az üvegre ragasztott bármilyen fekete foltot, hanem a matrica által megjelenített helyes kulcsarányú és minimum karvaly, de inkább tojó héja méretű ragadozómadár-alakot kerülhetik el.

Ennek az épületnek az ablakaira nem is ragadozó madarat, hanem felrebbenő galambokat
ábrázoló sziluetteket ragasztottak fel a Városligetben, ami nemhogy nem riasztja a
madarakat, de a csapatosan mozgó galambokat akár vonzhatja is
(fotó: OrbánZoltán)

Ennek a sziluettnek két szempontból is rosszak az arányai: egyrészt hollóra hasonlít, ami semmiféle
veszélyt nem jelent a repülő madarakra, így el sem kerülik; másrészt, ha az üvegfelülethez képest
túl kicsi a ráragasztott árnykép, akkor az távoli ellenséget megjelenítve még akkor
is veszít a hatékonyságából/hatástalan marad, ha az arányai egyébként
megfelelőek lennének (fotó: Orbán Zoltán)
 

Végül, de nem utolsó sorban még a megfelelő arányokkal rendelkező és kellő nagyságú
ragadozómadár-sziluett sem tudja elkerülni a megszokás miatti hatásvesztést
(fotó: Orbán Zoltán)

 

A kifüggesztett csillogó dolgok elriasztják a madarakat?

Nem, sőt elentétes hatást érhetnek el!

Nagy az esélye annak, hogy kifüggesztett CD-korong, felkötözött madárriasztó(nak árult) csillogó szalag az adott helyen furcsa, új ingert jelentő tárgyként éppen odavonzzák például a falrongáló harkályokat vagy az érett gyümölcsöt kereső madarakat, és ha már ott vannak, akár új lyukakat is mélyíthetnek a szigetelésbe vagy - megtanulva a csillogás és az érett bogyók közti kapcsolatot - nőhet is a termésveszteség.

Az ultrahangos készülék hatékony lehet?

Nem / tartósan biztosan nem.

Nem is elsősorban a megszokás (ami végül biztosan rontja, megszünteti a hatékonyságát), hanem a települési madarak amúgy is zajos környezete miatt, amihez generációk óta hozzászoktak. Ezért az az ultrahangos készülék, ami külterületi környezetben akár hosszabb időn keresztül is hatásos lehet, a lakott területen hatástalan. A hatásvesztést fokozza a települések tagolt környezete is, hiszen egy nagy kiterjedésű épület harkályok elleni védelméhez az egyik falra felszerelt ultrahangszóró a szomszédos és a szemközti falak tekintetében leárnyékolt, ezért több készülékre lenne szükség, ami költség- és zajterhelés-növekedést okoz.

Ráadásul egy rosszul beállított (hangerő és frekvencia) eszköz hangja:

• zavarhatja a fiatalabb, még szélesebb hangtartományban halló embereket;
• még azoknál is fejfájást és egyéb kedvezőtlen élettani hatást okozhat, akik egyébként nem hallják a magas hangot;
• idegesítheti és folytonos ugatásra késztetheti a környék kutyáit, ami jelentős zajterhelést jelent;
• elüldözheti a környéken élő védett vagy fokozottan védett, szúnyogfogyasztásukkal óriásihasznot hajtó denevéreket.

A solymász megoldást jelenthet?

Nem / tartósan biztosan nem.

Az első ok, hogy solymászat alapvetően a nagy kiterjedésű nyílt területek vadászati módszere, ezért az épületekkel és fákkal tagolt településeken nem vagy csak rossz hatékonysággal használható, mivel:

• a solymászmadár nem tud kellően felgyorsulni, magasságot gyűjteni a rácsapásra, azért a célmadarak vagy észre sem veszik vagy nem tartják veszélyesnek;
• az akadályok és a forgalom miatt nagy a kockázata a solymászmadár sérülésének;
• az épületek között a solymász és a madara közötti nélkülözhetetlen vizuális kontaktus gyorsan megszakadhat, ami a solymászmadár elvesztését jelentheti, különösen annak gyors kifáradása és beülése esetén.

A második ok, hogy a madarak a szó emberi értelmében nem félnek a ragadozóktól, sőt támadhatják is azokat (lásd a 6. fejezetben). A solymászmódszer kapcsán leginkább szóba kerülő parlagi galambok és vetési varjak ráadásul kolóniákban élnek és fészkelnek, ami további védelmet jelent számukra. Amint a solymász elengedi a madarát, a galambok csapatba verődve keringve kerülik ki, a vetési varjak és/vagy a risztó károgásukra felfigyelő dolmányos varjak és szarkák pedig rá is támadhatnak és el is üldözhetik azt;

A harmadik, klasszikus ok a megszokás, a kolóniában élő fajok ugyanis hozzászoktak a ragadozók gyakori feltűnéséhez, ezért emiatt soha nem hagyják el az élőhelyüket, a fészküket, kolóniájukat.

A ragadozómadár-bábu és a művarjú távoltartja a madarakat?

Tartósan biztosan nem.

A megszokás miatt (lásd a cikk bevezető fotóját is) hosszabb távon biztosan nem, a zsákmányállat-madarak ragadozókat támadó viselkedése miatt pedig akár a madárforgalom növekedését okozhatja. 

Parlagi galambok a távoltartásukra kihelyezett sólyombábu mellett pihennek
 (fotó: Orbán Zoltán)

 

A műbagoly működik?

Nem / tartósan biztosan nem, sőt ellentétes hatást érhet el.

A baglyokat ugyanis a nappali ragadozó madaraknál is fokozottabban támadja az összes madár, ezért bújnak el nappalra, amit az álcázó tollazatuk is elősegít (erre éjszakai vadászként nem lenne szükségük).

Ha egy baglyot (a felvételen erdei fülesbagoly látható) észrevesznek a nappali madarak,
zaklatni kezdik és riasztóhangjukkal a környék többi madarát is odavonzzák
(videó: Orbán Zoltán)

A vadászok évszázadokon keresztül ki is használták ezt a jelenséget az uhuzással (Fekete István Hu című regényében is olvashatunk erről), amikor egy háznál nevelt baglyot T-fára ültetve egy közeli lesből lőtték a támadni érkező madarakat.

Ezért nagy esély van arra, hogy a kirakott bagolybábu - mielőtt a megszokástól érdektelenné nem válik - nem riasztja, hanem éppen vonzza a távoltartani kívánt madarakat.

Hangágyú/gázágyú használható településen?

Nem használható!

Ráadásul nemhogy településeken, de ezek, sőt ideiglenes tartózkodási hely (például vadászház, üdülőövezet) közelében sem alkalmazható.

Ennek oka a rendkívül erős, 90-130 dB közötti, váratlan és robbanásszerű hangterhelés, ami kilométerekre elhallatszik, néhány száz méteres távolságon belül pedig erős félelmi reakciót vált ki az emberből. Az eszköz által keltett zaj dombvidéki területen, ahol a hanghullámok akár többszörösen is visszaverődnek, rövid- és középtávon még erősebb hatást kelt (épületek között a hangnyomás ennél is fokozottabb lenne és akár az ablakok betörését is okozhatná).

A kihívás nem újkeletű

A zsákmányt elorzó, a terményt dézsmáló, a haszonállatainkra vadászó állatok elleni küzdelem szinte egyidős az emberiséggel és az eszközös védekezés kialkulása előtt a személyes riasztás volt az egyedüli és kézenfekvő megoldás. A nyílt, mozaikos, kis(ebb) parcellás szántókon, veteményesben, gyümölcsösben vagy a halastavakon még a múlt században is jól működött a csősz, mezőőr, halőr, aki akkor tudott riasztólövést leadni, amikor az állatok megjelentek.

Az állattávoltartásnak ez a módszeregyüttese a településeken két okból sem megvalósítható:

• egyrészt az épületekkel és magas fákkal tagolt környezetben technikailag sem lenne kivitelezhető,
• másrészt a biztonsági és zajvédelmi jogszabályok sem teszik lehetővé.

A külterületekről pedig azért tűnt el, mert:

• a gazdák a magas költségigényre hivatkozva nem tudják vagy akarják megfizetni,
• ráadásul a nagyüzemi agrártáj hatalmas kiterjedésű, egybefüggő monokuktúrás szántóin és ültetvényein ennek hatékonysága is kisebb lenne, mint a hajdani kisgazdaságokban.

A személyes védekezés nehézségei miatt (például éjszaka vagy rossz időben) ott, ahol ez kivitelezhető volt, már évezredekkel ezelőtt is a fizikai elszigetelés bizonyult a legbiztosabb megoldásnak világszerte. Példákért nem kell Afrikába utaznunk a tüskés ágakból éjszakára a csordák köré épített bomákig vagy a medvék elől magas ágakra felhúzott húsraktárokig, hiszen Magyarországon a közelmúltig lábon álló góréban tárolták el télire a csöveskukoricát a rágcsálók, illetve még napjainkban is ólakba zárják éjszakára a lábasjószágokat (tyúkok, kacsák) elsősorban a szőrmés ragadozók elleni védekezésként. 

Orbán Zoltán