V. Ifjúsági Találkozó a szegedi Fehér-tónál
2025. július 10–13. között került megrendezésre az V. Ifjúsági Találkozó, amelynek idén a szegedi Fehér-tavi Ornitológiai Tábor adott otthont. Az eseményt az MME Csongrád megyei Csoport szervezte, és az ország különböző pontjairól érkező fiatal természetvédők és madárbarátok részvételével zajlott.
Az Ifjúsági Találkozó sokak számára a nyár egyik kiemelt eseménye, hiszen nemcsak szakmai fejlődést kínál, hanem kiváló lehetőséget teremt a közösségépítésre és az élményszerzésre is.
Az első napon a résztvevők megérkezését követően sor került a sátrak felállítására, majd egy szakmai előadásra. Kiss Orsolya mutatta be a szalakóta LIFE projektet, amely betekintést nyújtott a faj védelmében zajló aktuális természetvédelmi munkákba. Az esti órákban kötetlen beszélgetések és közösségi programok segítették az ismerkedést és a csapat összekovácsolódását.
A második nap a terepi tapasztalatszerzés jegyében telt. A reggeli madárgyűrűzést követően a mórahalmi Nagyszéksós-tavon Krnács György, helyi természetvédelmi őr vezetésével zajlott szakmai túra, amely során a résztvevők megismerkedhettek a terület természeti értékeivel és kezelési kihívásaival.
A program ezt követően aktív kikapcsolódással folytatódott: a csapat sárkányhajózáson vett részt a Tiszán, majd strandolás és sportolás következett. Az est folyamán Széll Antal helyi madarász osztotta meg életútját és szakmai tapasztalatait, melyet különleges természetfotók és megfigyelések tettek még emlékezetesebbé.
A harmadik napon került sor az ifjúsági közgyűlésre, ahol a résztvevők áttekintették az elmúlt időszak eredményeit, valamint megvitatták az aktuális év terveit és célkitűzéseit. Ezt követően egy madárismereti kvíz színesítette a programot, majd délután terepmadarászatra indult a csoport a sándorfalvi Fertő tóegységeire.
Az esti órákban a hagyományos sorverseny zajlott le, amely során kreatív és ügyességi feladatok várták a csapatokat, majd a nap közösségi programokkal zárult.
A találkozó rendkívül tartalmas és élménygazdag napokat kínált a résztvevők számára. A szakmai programok, a terepi tapasztalatok és a kötetlen közösségi események egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény maradandó élményt nyújtson minden jelenlévőnek. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezek az együtt töltött napok hosszú időre meghatározó emlékként maradnak meg.
#madarásznijó
Légy része te is!
Fotók: Ampovics Zsolt, Demeter Éva, Forró Anett, Gyukics Gellén, Koleszár Sándor