A vonuló fajtársaiktól eltérően helyben maradó egyedeknek (például a fehér gólyáknak is) csak úgy sikerülhet ez a bravúr, ha minden szóba jöhető táplálékforrást kiaknázva megfelelő túlélési stratégiát alakítanak ki.

Amint arról korábban beszámoltunk, a mediterráneumi vonulás helyett a telelést választó barátposzáták akár kisebb "csoportban" is áttelelhetnek az etetőkön, ahol az itatót is előszeretettel használják. A megfigyelés helyszínéül szolgáló fővárosi kertben eddig bizonyítottan négy barátka próbálja átvészelni a telet, egyikük a mérési adatok alapján (80 mm hosszú szárny) valószínűleg észak-európai madár, a többi a hazai költőállományra jellemző szárnyhossz átlaggal (74-76 mm) rendelkezik. 

A barátposzáta a sűrű bokrosok lakója, nászidőszakon kívül - amikor nem hallatja a fülemülékével vetekedő énekét - igazi "szellem-madárként", alig észrevehetően bujkál a növényzetben. Mivel a hazai állomány vonul (a Földközi-tenger medencéjében töltik a telet), szinte egyáltalán nincsenek megfigyelési adataink az áttelelő példányokról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében.

Az ablaklessel kombinált etetők előnye, hogy egy-egy tél folyamán is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket, illetve ennek lehetőségét kihasználva akár célzott megfigyelési helyzeteket is beállíthatunk.

Az elmúlt két évadban, több telelő barátposzátát ugyan azon az etetőn megfigyelve, tankönyvízű kép alakult ki ennek a rejtőzködő madárnak a téli táplálkozási stratégiájáról:

• táplálékuk jelentős részét a ház falát beborító vadszőlő termése adja;
• az etetőn rendszertelenül és ritkán, hirtelen, egyik-pillanatról a másikra jelennek meg;
• a felkínált táplálékból (napraforgó- és aprómag keveréke, cinkegolyó, vaj, alma) elsősorban ágcsonkra szúrt almából csipegetnek, ha ez elfogy, a talajon lévő almákból is esznek;
• az almát csak fagypont közeli vagy meleg időkben eszik, amikor a gyümölcs húsa felenged.

... úgy, hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle. A kihelyezéskor az almára vágott kerek "ablakok" a gyengébb csőrű rovarevők dolgát segítik, mert ezek a nem vonuló vagy alkalmilag áttelelő fajok (vörösbegy, ökörszem; barátposzáta, erdei szürkebegy, csilpcsalpfüzike, házi rozsdafarkú) nem vagy csak nehezen tudjákátszakítani a gyümölcs szívós bőrét.

Ezen a helyzet alapvetően megváltozott, amikor a talajtetőre - ezen a helyen először - megtört héjú dióhalom került, annak kiderítése érdekében, hogy a mely fajok milyen gyorsan ismerik fel, miként és milyen arányban fogyasztják ezt a rendkívül értékes, magas energiatartalmú táplálékot. Az egyik gyűrűvel megjelölt, egyértelműen beazonosítható barátka (hosszú szárnya alapján a "svéd" hím), miután néhány alkalommal evett a dióból - nemritkán egészben nyelve le negyed gerezdnyi, majd kisujjpercnyi darabokat - szó szerint megvadult, és "enyém a vár" jelleggel minden hasonló méretű madarat: kék és széncinegéket, házi és mezei verebeket elüldözött a dióhalomtól. Volt olyan eset, hogy ugrált a letámadott kék cinegén, gyakran le sem engedte szállni a táplálékkonkurenseket, illetve  egy-egy madarat kipécézve a talajon szaladva vagy rárepülve hosszan üldözte. Az eseményeknek Ön is tanúja lehet az alábbi videó összeállítás révén:

A diót más madarak is fogyasztották, de ilyen mértékű érdeklődést egyetlen fajból sem váltott ki. Ez alól egyetlen kivételt az etetőn rendszeresen megjelenő balkáni gerlék egyike jelentette, mert amikor kis barátunk távol volt és hozzáfért, ez a madár is védte a dióhalmot - bár jóval kisebb vehemenciával -, pedig azelőtt egyetlen más eleség esetében sem tett hasonlót. A szokatlan viselkedés újabb összetevője, hogy csak ez az egy barátposzáta viselkedett ilyen agresszíven, a többi - szintén gyűrűs, így azonosítható - fajtársa nem volt ennyire erőszakos, igaz, hogy nem is tartózkodtak annyit az etetőn, mint a "nagy svéd".

A dió esetet követően egész héten enyhe, nappal jóval fagypont feletti hőmérsékletű idő volt, amikor az etetőre kitett cinkegolyó és a vaj is felpuhult. A telelő barátkák újabb meglepetést okozva, addig nem látott módon ezeket is felvették a tápláléklistájukra. Egy negyedik (azóta meggyűrűzött) hím madár egy cinkegolyóból is többször evett, az után is visszatérve, hogy egy kék és egy fenyvescinegével is versengenie kellet. Ennél azonban többet is tett: kolibrit utánzó repüléssel csipegetett a feje felett lévő eleségből:

A madárvonulásról, az egyes fajok elterjedéséről, vonulási stratégiájáról és hazai kutatási  eredményeiről részletesen olvashat az egyedülálló Magyar madárvonulási atlaszban!

Orbán Zoltán