2026.06.26
Szekszárdi Helyi Csoport

Fülemülék és rigók éjszakája Szekszárdon

Madáritató a kórház udvarában

Csoportunk idén május 22-én rendezte meg a már hagyományossá vált Fülemülék és rigók éjszakáját Szekszárdon, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban.

Nagy örömünkre az esemény iránt rendkívül sokan érdeklődtek, így a pénteki délutánon az előadóterem, majd a park is megtelt természetkedvelő látogatókkal.

A program első részében dr. Kis Ernő, az MME Szekszárdi Csoportjának titkára az év madaráról, az énekes rigóról tartott vetítéssel egybekötött előadást. Ezt követően Péntek Attila László, az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának képviseletében mutatta be az év hüllőjét, a fürge gyíkot. Az előadások során többek között szó esett a fajok életmódjáról, védelmük fontosságáról, a könnyen összetéveszthető fajok megkülönböztető jegyeiről, illetve a természetvédelem aktuális, az énekes rigót és fürge gyíkot is aktívan érintő kihívásairól.

Látogatók odúlesen

A bemutatók után a résztvevők a kórház parkjában odútelep-ellenőrzésen, madármegfigyelésen, madárhanghallgatáson vettek részt, amely különösen a gyerekek számára jelentett izgalmas élményt. Élőben is szemügyre vehették több más faj mellett az év madarát, az énekes rigót is, és megismerkedhettek a madárgyűrűzés, madárvédelem és -megfigyelés különféle eszközeinek használatával.

dr. Kis Ernő bemutatója

Ezúton is köszönjük látogatóinknak a részvételt, dr. Almási Istvánnak a fotókat, előadóinknak és a Tolna Vármegyei Balassa János Kórháznak a közreműködést!

A rendezvény plakátja
Szilágyi-Szász Anna Tünde