A koszorúzáson elhangzott megemlékezés

Schenk Jakabra emlékezünk, aki 150 éve, 1876. június 2-án született Óverbászon, a Vajdaságban. 

Élete már 1896-tól összefonódott a Herman Ottó által alapított Ornithológiai Központtal, a későbbi Madártani Intézettel. 1898-tól, a katonai szolgálatainak kivételével, az Intézet kötelékében dolgozott. 
Asszisztens, adjunktus, titkár, kísérletügyi igazgató, majd főigazgató. Valamennyi beosztásában nagy érdemeket szerzett. 
1905-től az Aquila folyóirat társszerkesztője és a cikkek német nyelvre fordítója, később annak szerkesztője lett. 
Schenk Jakab nevéhez fűződik a tudományos célú madárgyűrűzés bevezetése Magyarországon. A módszert Hans Christian Cornelius Mortensen 1899-ben, Dániában alkalmazta először a madárvonuláskutatásban, majd 1903-ban, Németországban, a Rossitteni Madármegfigyelő Állomáson is megkezdődtek az első, nagyobb arányú, szervezett gyűrűzések. Öt évvel később, 1908-ban, a világon harmadikként, Magyarországon is megkezdődtek a vadon élő madarak tudományos célú jelölései.
Schenk Jakab a szervezési feladatok mellett a terepi munkában is aktívan részt vett, az ország több részén is gyűrűzte a madarakat. A gyűrűzési és megkerülési eredményekről évente egy részletes jelentésben számolt be az Aquila folyóirat hasábjain.
Nem csak szervezte a madárgyűrűzést, hanem maga is jelölte a madarakat, több, mint 17 ezer gyűrűzése volt élete során. Mindebből azonban csak 516 gyűrűzési adat maradt fenn, aminek ismertek a részletei. Azoknak a gyűrűs madaraknak az adatai, amelyek később kézrekerültek, és publikálták a megkerüléseket az Aquilában.
A hazai madárgyűrűzés első két évtizedében összegyűlt, sok esetben szenzációs megkerülési adatok alapján, 1928-ban készítette el Schenk Jakab híres falitérképét, Magyarország első madárvonulási atlaszát „Magyarországi madarak vándorútjai” címmel. Ezen a térképen több madárfaj megkerülési adatait és vonulási irányait, útvonalait ábrázolja és rövid összefoglalóval írja le a vonulási ismereteket. A fehér gólya vonulási térképe egy külön ábrán, kiemelten jelenik meg, rajta a legtávolabb, Dél-Afrikában megkerült magyar gyűrűs példányok helyeivel.
Schenk Jakab erről így írt 1943-ban, az Intézet 50 éves évfordulójára megjelent visszaemlékezésben:
„Miként annak idején a vonulási adatok alapján térképen is bemutattam a jobban megfigyelt fajok felvonulási módját, úgy a madárjelölési adatok alapján is térképen szemléltettem egyes magyar madárfajok vonulási módját, nevezetesen az átvonulási területeket és téli szállásokat. Ez a térkép iskolai oktatásra is készült s mint ilyen az első ilynemű térkép a világon. Sok ezer példányban került az elemi és középfokú tanintézetek termeibe és jelentékenyen hozzájárult az országban a madártani ismeretek terjesztéséhez.”
Schenk Jakab az egyre kiterjedtebb külföldi kapcsolatainak és ismertségének köszönhetően, felhívta a figyelmet a Kis-Balaton nemzetközi szinten is kimagasló jelentőségére és romló állapotára, a nagy kócsag állomány drasztikus csökkenésére. 
Az Aquila mellékleteként jelentette meg 1918-ban „A kócsag hajdani és jelenlegi fészektelepei Magyarországon” című munkáját, amelyben így ír: 
„A világháború kellős közepén fogtam hozzá két kócsagfajunk hajdani és jelenlegi elterjedési viszonyaira és állományára vonatkozó tanulmányom megírásához. Az a gondolat vezérelt, hogy az eljövend béke idejéig tisztázom a kérdést, úgy hogy azonnal hozzáfoghassunk a még meglevő kócsagállomány megmentéséhez, és pedig részben állami támogatással és törvényhozás által, részben pedig a «Magyar Természetvédelmi Szövetség» megalapítása útján.”
Schenk Jakab ebben a művében, amelyben 24 térképmelléklet volt, a nagy kócsag hazai és külföldi helyzete mellett a kócsagállomány csökkenésének okait is kifejtette. 1921-ben mindössze 31 pár nagy kócsag volt ismert Magyarországon.
A figyelemfelkeltés hatására Jan Drijver, a holland madárvédő egyesület titkára gyűjtést szervezett hazájában a magyarországi nagy kócsag védelme érdekében. 1922-ben, Schenk Jakab vezetésével meglátogatta a Kis-Balatont.
Thomas Gilbert Pearson, a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International elődjének, alapító elnöke is felkereste a Madártani Intézetet, ellátogatott a Kis-Balatonra és anyagilag is támogatta a kezdeményezést. 
A külföldi és hazai adománygyűjtésből befolyt összeg volt az alapja az első fizetett természetvédelmi őr, a „kócsagőr" alkalmazásának, aki a vörsi Gulyás József halászgazda lett. 
Nem véletlen, hogy a nagy kócsag vált a hazai természetvédelem címermadarává, már közel 100 éve.
Schenk Jakab több mint kétszáz cikket, értekezést, tudományos munkát, valamint ismeretterjesztő cikket írt, legnagyobb részt az Aquila folyóiratban.
Összeállította a magyarországi faunakatalógus madártani részét. 
Az 1929-ben újból kiadott Brehmben az addigi magyar madárfaunisztikai adatokat és ismereteket foglalta össze. 
Később a magyar solymászat történetét kutatta és írta meg A magyar őshaza solymászmadarai művét.
Több nemzetközi madártani kongresszuson és madárvédelmi értekezleten vett részt Európa szerte. Ezek egy részén előadóként. 1899-ben Sarajevóban, 1910-ben Berlinben, 1926-ban a Koppenhágában, 1928-ban Genfben, 1930-ban Amsterdamban, 1937-ben Bécsben, 1938-ban a Rouenban.
Munkájának elismeréséül 1922-ben az Audubon Society a levelező tagjává választotta. Ez az egyik legrégebbi befolyásos természetvédelmi nonprofit szervezet az Amerikai Egyesült Államokban, a logójukban a nagy kócsag szerepel, mint a hazai természetvédelem címerében. 
Ugyanebben az évben a Holland Ornitológusok Klubja (Club van Nederlandsche Vogelkundigen) is levelező tagjává választotta. 
1923-tól a Német Madártani Társaság levelező tagja (Deutsche Ornithologische Gesellschaft), 1926-tól a Bajorországi Madártani Társaság (Ornithologische Gesellschaft in Bayer) tiszteleti tagja. Ugyanebben az évben az Amerikai Ornitológusok Szövetsége (American Ornithological Society) is levelező tagjává választotta.
1927-ben a Finn Madártani Egyesület tiszteletbeli tagjává választotta. 
1930-ban a Brit Ornitológusok Szövetsége (British Ornithologists' Union) is a levelező tagjává választotta. Két évre rá, 1932-ben a Királyi Madárvédelmi Társaság (Royal Society for the Protection of Birds, az RSPB) tiszteletbeli tagja lett.
1938-ban a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (International Committee for Bird Preservation) Franciaországban, Rouenban szervezett találkozóján az európai alelnökének választotta. 
1942-ban a Finn Állat- és Növényvilágáért Társaság (Societas pro Fauna et Flora Fennica) is levelező tagjává választotta. 

Ezekben az években Európában már háttérbe szorult a madártan, természetvédelem, de sok más tudomány, a hadi tudományokon kívül.
A II. világháború során az értelmetlen pusztítás áldozata lett mindannyi más természeti, emberi és kulturális érték között, 1944 decemberében, a Madártani Intézet teljes archívuma és gyűjteménye. Pátkai Imre sorait idézve "Ember magasságú hamu, olvadt üveghalmok fájdalmas látványától megrendülve kezdtük meg februárban az újjáépítés küzdelmes munkáját. Romokat bontva és tömegsírokat ásva, a jobb jövő reményével biztattuk egymást".
E tragikus eseményt követően, 1945. február 22-én bekövetkezett még egy súlyos csapás a hazai madártanra, Kőszegen egy bombatámadás során szívrohamban elhunyt Schenk Jakab.
Feleségével, Zabrák Vilmával, aki 1979-ben követte férjét, a kőszegi városi temető A5-ös parcellájának temetőfali sorában nyugszik.

150 éve született, 81 éve hunyt el Schenk Jakab. A XX. század első felében a természetvédelem egyik kezdeményezője, harcosa volt.
150 év alatt a természetvédelem hullámzó jelentőséggel bírt a kormányzatok működésében, hol borzalmas társadalmi és gazdasági körülmények, háború miatt szorult héttérbe, hol politikai, gazdasági megfontolásokból, egyéni érdekekből sorvasztották el. Most 16 év hullámvölgyből éled ismét a hazai természetvédelem. Ez idő alatt ugyan elsuvasztották, félretolták, de az állami és civil szakemberek végezték a dolgukat, hogy Magyarország természeti állapotát a nehéz helyzetben is megőrizzék. Ahogy tette ezt Schenk Jakab és a Madártani Intézet csapata és sok más elkötelezett természetvédő egy évszázaddal ezelőtt.

Csörgey Titusz, az Aquilában, 1947-ben írt soraival zárom a megemlékezésemet: 
„Éles ész, biztos ítélet, a Természet jelenségei iránt való rajongó érdeklődés, fejlett szervezőképesség, törhetetlen szorgalom és kötelességérzet: ily kiváló felkészültséggel avatta őt oly értékes, nélkülözhetetlen munkatárssá, majd vezetővé, aki nélkül az 50 éves jubileumát ünneplő Intézet nem jutott volna arra a magaslatra, amelyről méltán tekinthetett vissza büszkeséggel.”