2025.08.19
Bükki Helyi Csoport

XII. Bátka-Köz Tiszalúci Gyűrűzőtábor a Bükki Helyi Csoport szervezésében

Pettyes vízicsibe - fotó: Sallai István

Pettyes vízicsibe - fotó: Sallai István

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. számú Bükki Helyi Csoportjának szervezésében, a gyűrűző szakemberek és helyi csoportunk önkéntes gárdájának közreműködésével, idén tizenkettedik alkalommal valósult meg a Tiszalúci Gyűrűzőtábor. A tábor minden évben július utolsó és augusztus első hetében várja  a természet és a madárvilág iránt érdeklődőket.

Táborunk július 26-án nyitotta kapuit és egészen augusztus 10-ig bárki számára látogatható volt.
A legfontosabb programok idén is a madárfogás, madárgyűrűzés és megfigyelés; madártani és természetvédelmi ismeretek elsajátítása volt. Emellett csend, nyugalom és a kint alvókat kóstoló várta az igazi tábori életből: tábortűz és bográcsozás, gyönyörű, csillagos éjszakák.
A tábor közelében nádas és bokros terület is fekszik, így mindkét növényzet típushoz kötődő madárfajok a hálóba kerültek, mely igazán változatossá és izgalmassá tette a tábori napokat. 

Őszapó - fotó: Juhász Csaba
barátposzáta - fotó: Juhász Csaba

Az idei évben több, szakmailag is kiváló madarász tagtársunk csatlakozott hozzánk gyűrűzőként mind a Bükki, mind az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságtól. 


Röviden az idei év eredményeiről:

➡️Összes fogott madarak száma: 1501 példány (2024-ben 1045 pld)
➡️Visszafogások száma: 222 példány (2024-ben 155 pld)
➡️Fogott madárfajok száma: 46 faj (2024-ben 41 faj)

👥RÉSZTVEVŐK
🌙Legalább egy éjszakát a táborban alvók: 48 fő
🔭További látogatók: 28 fő
🏙️Közel 20 településről érkeztek madarászok, legtávolabb Budapestről 

pillanatkép - fotó: Juhász Csaba

🕸️VISSZAFOGÁSOK
Egy éven túl, Tiszalúcon jelölt madarak száma: 
🐦 2020-ban jelölt egy példány nádi sármány 
🐦 2021-ben jelölt egy példány cserregő nádiposzáta
🐦 2022-ből 2 példány
🐦 2023-ból 8 példány
🐦 2024-ből 4 példány
Egyéb érdekességek:
- 2 példány elsőéves füstifecskét fogtunk Kesznyéten-Szamárháton Petrilláné Bartha Enikő által 2025 júniusban jelölt madarak közül.
- 2025.07.30-án Tiszalúcon jelölt elsőéves nádirigót (Bodzás János Sándor) 10 nap elteltével a Hortobágyi Halastónál fogták vissza (Dr. Koleszár Balázs). 
- Részleges színhibás énekes nádiposzáta fogás. 

énekes nádi poszáta - fotó: Kéki Eleonóra

A tábori hangulat átadására és a fajok bemutatására tagtársaink fotóival készültünk. Hisszük, hogy az idei évben is számos tagtársunknak nyújtottunk rangos szakmai eseményt, valamint feltöltődést és igazi, támogató, közösségi hangulatot a táborral. 
Külön köszönet illeti helyi csoportunk elnökét, Somoskői Pétert hihetetlen teherbírásáért és megfeszített, mindenre kiterjedő előkészítő, valamint a tábor ideje alatt is tartó munkájáér

fülemülesitke - fotó: Juhász Csaba
partifecske - fotó: Dukai Balázs
kisposzáta - fotó: Juhász Csaba
törpegém - fotó: Dukai Balázs

Ezen a helyszínen az év folyamán a táboron kívül számos alkalommal tartunk gyűrűzéseket hétvégenként, ezek CES (állandó ráfordítású) gyűrűzések áprilistól- júliusig, összesen 9 alkalommal. Továbbá szeptember-március között minden hónapban egy napot itt töltünk (általában a hónap közepe környékén) ez további 7 alkalom.  A konkrét időpontok az időjárás és más programok függvényében változnak.

Aki szeretne ezekről a gyűrűzésekről első kézből információhoz jutni kérje regisztrációját az mmebukk@gmail.com címen. 

"Úton" - fotó: Sallai István

Reméljük, a közeljövőben itt találkozunk!
 

Kónya Máté