2024.10.02
Budapesti Helyi Csoport

MME 50 a Naplás-tónál

MME 50 a Naplás-tónál

Hogy miért is 50? Az MME idén lett 50 éves és éppen 50 madárfajra került gyűrű a nyári naplás-tavi akciónkon. 11. alkalommal rendeztük meg az augusztusi programot, amely idén már teljes 3 hétig tartott.

Kicsit más volt a korábbi évekhez képest, mivel a tó partján álló faház a XVI. kerületi önkormányzattal történt megállapodásunknak köszönhetően már a mi kezelésünkbe került. A munka már az augusztus 9-ei nyitónap előtt megkezdődött, ugyanis a hálóállásokat meg kellett tisztítani, amit nagyon köszönünk a lelkes önkéntes csapatunknak. A gyűrűzőcsapatot Arnóth Júlia, Sári Gergő, Berecz Tibor, Alföldi Dániel, Ócsai Péter, Sztrehárszki Lili, Kocsi Attila és Sarlós Dávid madárgyűrűző alkotta.

Az idei évben 22 hálóval dolgoztunk, amelyek 4 területen voltak elhelyezve. Az időjárás kedvezett nekünk, csak két alkalommal nem volt lehetőség gyűrűzésre. Nagy hőség azért kihívást jelentett, így délelőtt 10 órakor már be kellett fejeznünk a munkát, illetve este 6 előtt nem tudtuk széthúzni a hálókat. A legtöbb madár idén is a nádasban mozgott, a bokrosban szerényebb mennyiséggel találkoztunk. A tarlón kihelyezett hálóinkba idén is több érdekesség került elő. Az augusztus eleje madármennyiség tekintetében idén is kiemelkedő volt, és a hónap második felében a megszokottnál is több madarat sikerült meggyűrűzni, azaz az erre az időszakra jellemző számbeli csökkenés alacsonyabb mértékű volt, mint az elmúlt években. Természetesen a hajnali, reggeli órák voltak a legjobbak, az esték változó sikert hoztak. Az akció során minden látogató megtekinthette a madárgyűrűzés folyamatát, módszereit, sok információt kaphatott a terület élővilágáról és általában a madárvédelemről. Szemléltető molinóink, segédanyagaink, kiadványaink, játékaink segítségével remélhetőleg sok hasznos és érdekes információt tudtunk átadni kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Hamvas küllő (Fotó: Lendvai Csaba)
Hamvas küllő (Fotó: Lendvai Csaba)

A 21 nap során 50 fajból összesen 3935 madár akadt a hálóinkba, ebből 158 visszafogás volt. Ez közel 1000 példánnyal több mint tavaly, annak ellenére, hogy csak egy nappal volt hosszabb a program.

Meggyvágó (Fotó: Lendvai Csaba)
Meggyvágó (Fotó: Lendvai Csaba)

A tábor ideje alatt több mint 2000 látogató érkezett, sokan célzottan jöttek hozzánk, de sokan csak arra jártak és véletlen csöppentek bele a madárgyűrűzési bemutatóba. Az akció leggyakoribb madarának ismét a foltos nádiposzáta bizonyult, a teljes mennyiség 26 %-át tették ki, összesen 999 egyedet jelöltünk meg. Ez a mennyiség jelentősen (több mint 50%-al) magasabbnak bizonyult a tavalyi értéknél. Kiemelkedő mennyiségben fogtunk barátposzátát (774 pld, 20 %), kerti poszátát (518 pld., 13 %), de jelentős számban cserregő nádiposzátát (430 pld., 11 %), énekes nádiposzátát (286 pld., 7.5%) és mezei poszátát (100 pld., 2,6 %) is jelöltünk. 100 példány alatti de mégis jelentősnek mondható mennyiségű fülemüle (72 pld.), nádirigó (86 pld.), sisegő füzike (86 pld.) lábára került ornitológiai gyűrű. Szórványosabban előforduló madarakból sem volt azért hiány, 27 nagy fülemüle mellett 15 nyaktekercshez is szerencsénk volt. Gyűrűzés szempontjából ritkaságnak tekinthető fajok sem hiányoztak mint a vörös vércse (3 pld.),  réti tücsökmadár ( 4 pld.),  berki tücsökmadár (3 pld), jégmadár (2 pld.) kékbegy, rozsdás csuk, hantmadár és kis vízicsibe (1-1 pld.). Nagy öröm volt 4 olyan madárfajjal találkozni a területen, amelyeket sosem gyűrűztek itt. Hatalmas meglepetésnek bizonyult az első napon előkerült hamvas küllő, amelynek megfigyeléséről sem tudunk a Naplás környékéről. Első alkalommal került kézre erdei fülesbagoly, 6 példány gyurgyalag és 1 parlagi pityer. Utóbbiról az idei CES (Állandó Ráfordítású Gyűrűzés) akciók során bizonyosodott be, hogy költ a tó melletti földeken.

Füleskuvik (Fotó: Lendvai Csaba)
Füleskuvik (Fotó: Lendvai Csaba)
Erdei fülesbagoly (Fotó: Lendvai Csaba)
Erdei fülesbagoly (Fotó: Lendvai Csaba)
Jégmadár (Fotó: Lendvai Csaba)
Jégmadár (Fotó: Lendvai Csaba)
Vörös vércse (Fotó: Lendvai Csaba)
Vörös vércse (Fotó: Lendvai Csaba)

Hazai és külföldi megkerülések is akadtak idén, egy osztrák énekes nádiposzáta mellett egy belarusz foltos nádiposzátát is találtunk a hálóinkban. Hazai viszonylatban a legérdekesebb egy öreg hím fekete rigó volt, amelyet 2016-ban fiatalként gyűrűzték ugyanitt, tehát már 8 éves.

Énekes nádiposzáta útja
Az Ausztriában gyűrűzött énekes nádiposzáta útvonala

Terepi megfigyelések is akadtak bőven. A legérdekesebbeket érdemes megemlíteni: gyöngybagoly, kanalas réce, erdei cankó, szürke cankó, kabasólyom.

Részt vettünk az MME Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztálya által végzett munkában, amely során a tájidegen teknősfajokat próbálják meg a vízből eltávolítani. Idén 3 sárgafülű ékszerteknőst és egy kínai háromélű teknőst sikerült eltávolítanunk a tóból. A Naplás-tóban még szép számban él a hazánkban őshonos mocsári teknős, amelynek fennmaradását veszélyeztetik ezek a tájidegen hüllők. A rendezvény során több alkalommal bemutattuk az őshonos és az idegenhonos fajokat is az érdeklődőknek.
A programot színesítette több éjjeli rovar megfigyelés is.

A Kék bolygó stábja forgatott is a helyszínen, amelynek eredményét IDE kattintva nézhetitek meg!
 

Erdei fülesbagoly a molinóval ismerkedik (Fotó: Lendvai Csaba)
Erdei fülesbagoly a molinóval ismerkedik (Fotó: Lendvai Csaba)
Énekes nádiposzáta kicsit másként (Fotó: Lendvai Csaba)
Leucisztikus énekes nádiposzáta (Fotó: Lendvai Csaba)
Gyurgyalag (Fotó: Lendvai Csaba)
Gyurgyalag (Fotó: Lendvai Csaba)
Rozsdás csuk (Fotó: Lendvai Csaba)
Rozsdás csuk (Fotó: Lendvai Csaba)
Szajkó (Fotó: Lendvai Csaba)
Szajkó (Fotó: Lendvai Csaba)
A madárgyűrűzési bemutató egy pillanata (Fotó: Lendvai Csaba)
A madárgyűrűzési bemutató egy pillanata (Fotó: Lendvai Csaba)

Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segített a megvalósításban! Arnóth Júliának, Sári Gergőnek, Berecz Tibornak, Alföldi Dánielnek, Ócsai Péternek, Kocsi Attilának, Sztrehárszki Lilinek és Sarlós Dávidnak köszönjük a madárgyűrűzésben nyújtott segítséget. Hálával tartozunk mindazoknak, akik a madárszedésben, a fenntartási munkákban és a standnál végzett ismeretterjesztő munkában segítségünkre voltak. Név szerint köszönettel tartozunk: Adorján Áginak, Albert Lászlónak, Berecz Tibornak, Bauer Fanninak, Bombay Bálintnak, Dékány Orsolyának, K. Szabó Attilának, Kelemen Hubának, Kiss Aliznak, Körmendy Csillának, Kun Zsófiának, Liptay Rékának, Márton Katának, Meszlényi Andrásnak, Mészáros Ádámnak, Mészáros Máténak, Moharos Zsoltnak, Zitának és Fanninak, Molnár Lászlónak, Molnár Petrának, Montvai Nellinek, Nagy Anna Fruzsinának, Nagy Tibornak, Pintér Balázsnak, Pintér Katának, Prigyeni Péternek, Radnai Míra Júliának, Réthelyi Bálintnak, Schrodt Olivérnek, Schrodtné Kristály Boglárkának, Soós Tamásnak, Szabó Eszternek, Szőke Szilárdnak, Sztrehárszki Lilinek! A programot idén is több éjjeli rovarászattal gazdagítottuk, ennek megszervezésében köszönet illeti Mészáros Ádámot. A program kezdete előtt a FŐKERT gondoskodott a sétautak karbantartásáról és a szemétmentesítésről, amit ezúton is köszönünk!