2010.02.05
Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

Elkészült a 7. Országos Téli Sasleltár



Az MME a nemzeti park igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve, idén januárban immár hetedik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását. Az egy időben történő megfigyelések miatt „sas-szinkronnak” nevezett eseményen 245 felmérő vett részt országszerte. A felmérés lefedte a legjelentősebb sastelelőhelyeket, így a nálunk telelő állomány jelentős részét sikerült számba venni.

 

A leggyakoribb sasfaj a korábbiakhoz hasonlóan a rétisas volt (443-451 példány), amelyet a parlagi sasok követtek (125-127 példány), valamint a ritkaságnak számító szirti sas (2 példány) és fekete sasok (1 példány) néhány egyedét is megfigyelték.

A leggyakoribb nálunk telelő ragadozómadár-fajok idén is az egerészölyvek, kékes rétihéják és a vörös vércsék voltak, de ritkábban távcső-végre kerültek karvalyok, héják, és a csak téli vendégként hozzánk érkező gatyás ölyvek és kis sólymok is. A további megfigyelt ragadozómadár-fajok között szerepeltek a ritka kerecsen- és vándorsólymok (20-20 példány), a pusztai ölyv (1 példány), de érdekes módon a tőlünk rendszerint délebbre vonuló barna kányát (1 példány) és barna rétihéjákat (17 példány) is megfigyeltek a madarászok a hideg januári hétvégén.

 
 Parlagi sas megfigyelések eloszlása - 2010. január

Az országos sasszámlálás nem titkolt célja az elmúlt években elharapódzott illegális mérgezéses esetek felderítése is, amelyre sajnos már az idei télen is volt példa, hiszen három réti- és egy parlagi sas mérgezett teteme is előkerült az elmúlt hónapokban.


Háttér
A magyar puszták és vizes élőhelyek telelőhelyet biztosítanak a környező országokból érkező sasok számára is, amelyet számos gyűrűzési adat bizonyít. Nálunk telelnek parlagi sasok Szlovákiából, rétisasok az északi (skandináv és balti) populációkból, fekete sasok Kelet-Európából, vagy szirti sasok a környező magashegységekből.

Hazánkban mintegy 200 rétisas-, 100 parlagisas-, 30-40 békászósas- és 5 szirtisas-pár költ. A törpesas költését már évtizedek óta nem sikerült bizonyítani hazánkban, azonban 1-2 költőpár jelenléte elképzelhető. A fekete- és pusztai sasok csak ritka vendégek nálunk. A békászó sasok télire Afrikába vonulnak, míg a réti- és parlagi sasok egész évben a költőterületek közelében tartózkodnak, sőt ilyenkor, január végén már sokszor az új fészküket építik (a rétisasok sokszor tél végén már a tojásrakást is megkezdik). A fiatalabb, még nem költő példányok azonban ezeknél a fajoknál is kóborolnak, a körülményektől függően néha nagy távolságokra is elvonulnak.

Mind a hat hazánkban rendszeresen előforduló sasfaj már több mint fél évszázada fokozottan védett. A parlagi-, réti- és békászó sasok természetvédelmi értéke a legmagasabb 1 millió Ft-os, míg a szirti-, fekete- és törpesasoké az 500 ezer Ft-os kategóriába tartozik.

 
 Sasszinkron eredmények 2004-2010.

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

     Köszönjük!

 


 

 


Köszönet a résztvevőknek:

Alföldi Dániel, Bagdi Antal, Bagyura János, Balázs István, Balázs Tibor, Balázsi Péter, Bánrévi Dániel, Barcánfalvi Péter, Barkóczi Csaba, Bártol István, Bátky Gellért, Becsei Ferenc, Bedő Péter, Bedőcs Gyula ifj., Bene Erika, Béres Anka, Bessenyei László, Bodó János, Bogáti András, Borbáth Péter, Boros Emil, Boruzs András, Bránya Krisztián, Budai Mihály, Burinda Tamás, Czekmeister Dávid, Czifrák Gábor, Csáki Imre, Császár Csaba, Császár Mónika, Császár Zsuzsanna, Cserna Zoltán, Csernák Szabolcs, Csonka István, Csonka Kálmán, Csonka Péter, Csór Sándor , Darázsi Zsolt, Deme Tamás, Demeter Iván, Domján András, Dósa Anita, Drozd Attila, Dudás Miklós, Engi László, Fajka Diána, Farkas Szabolcs, Fatér Imre, Fehér Csaba Endre, Fehérvári Péter, Ferenc Attila, Ferenczi Márta, Fidlóczky József, Firmánszky Botond, Firmánszky Gábor, Fitala Csaba, Fodor István, Forgách Balázs, Fülöp Tibor, Gáspár Gabriella, Gebei Lóránt, Görföl Tamás, Görögh Zoltán, Greiner József, Gruber Ágnes, Harmos Krisztián, Harsányi Dezső, Hartwig Adrián, Hencz Péter, Herczeg Ferenc, Hódossy Attila, Holló Endre, Horváth Csaba, Horváth Éva, Horváth Márton, Horváth Zoltán, Hraskó Gábor, Hunyadvári Péter, Illés Gabriella, Jandrasits László, Juhász Tibor, Kalocsa Béla, Kapocsi István, Kasza Ferenc dr., Kazi Róbert, Kazsu Attila, Kenéz István, Keresztesi Péter, Kertész Péter dr., Kis Hegedűs Zoltán, Kiss Anita, Klébert Antal, Kleszó András, Kókai Bence, Kókai Károly dr., Kónya József, Kóra Judit, Korpás Attila, Kóta András, Kotymán László, Kovács András, Kovács Anikó, Kovács Gyula, Kozma László, Kraft Gyula, Kubatov Mónika, Kulcsár Péter, Laczik Dénes, Laposa Dávid, Lendvai Csaba, Lengyel Tibor, Lontay László, Lóránt Miklós, Lovas István, Lovász Csaba, Lukács Zoltán, Madas Katalin, Magyari Máté, Majercsák Bertalan, Marik Pál, Marinkó Anna, Márkus Rita, Máté Sándor, Mátéfy Szabolcs, Mátis Adrienne, Meiszterics Zoltán, Meizner Tibor, Mesterházy Attila, Mészáros András, Mészáros Csaba, Mihalik Imre, Molnár Ádám, Molnár Gyula dr., Molnár László, Mónus Gábor, Mórocz Attila, Musicz László, Nagy Ádám, Nagy Beáta, Nagy Imre, Nagy Károly, Nagy Lajos dr., Nagy Tamás, Németh Árpád, Németh Csaba, Nótári Kirsztina, Oláh Zoltán, Ónodi Miklós, Őze Péter, Pabar Zoltán, Palatitz Péter, Pálinkás Andor, Pálmai Józsefné, Pálvölgyi Zsolt, Papp Ferenc, Papp Gábor, Pásztor Zoltán, Paulovics Attila, Paulovics Krisztián, Pelenczei Ákos, Petrovics Zoltán, Pogány Judit, Preiszner Bálint, Primusz József, Puskás József, Puskás László, Puskás Lászó, Radó Lívia, Rausz Rita, Sali István, Sarkadi Péter, Sasvári János, Schwarzkopf Ágnes, Sebe Krisztina, Selmeczi Kovács Ádám, Seres Nándor, Serfőző József, Siklósi Máté, Simon Gyula, Simon Pál, Sipos Tibor, Solt Szabolcs, Somogyi Balázs, Somoskői Péter, Spakovszky Péter, Staudinger István, Szabó Attila, Szabó Ferenc, Szabó László, Szabolcs Márton, Szabóné Csendes Ildikó, Szalai Gábor, Szalóki Melinda, Szegedi Zsolt, Székely Balázs, Szekeres Tibor, Szekeres Zsófia, Szelényi Balázs, Széles Ákos, Széles Tamás, Széles Zsaklin, Széll Antal, Szelle Ernő, Szentirmai István dr. , Széplaki Imre, Szilágyi Attila, Szimuly György, Szinai Péter, Szirtl Attila, Szitta Tamás, Szulimán Tiborné, Szunyi Mihály, Szűcs Márta, Szűcs Péter, Tallósi Béla, Tamás Enikő Anna, Tar János, Tárczy Andrea, Tihanyi Gábor, Tobias Carlsson, Tóth Gábor, Tóth Imre, Tóth László, Tóth Péter, Tőgye János, Turny Zoltán, Udvardy Ferenc, Váczi Béla, Váczi Miklós, Ványi Róbert, Varga Ferenc, Varga László, Vasas András, Vincze Tibor, Viszló Levente, Vizes Tibor, Völgyi Sándor, Wágner László, Weiner Csaba, Zábrák Károly, Zelei Csilla, Zsólyomi Tamás.