2009.11.24

Környezeti nevelés - Oktatási hálózat az MME-ben



Az MME alapítása óta társadalmi szintű partnerség keretein belül is dolgozik a természeti értékek megőrzésén. Mit jelent ez a partnerség? Kapcsolatfelvételt önkormányzatokkal, iskolákkal és óvodákkal országos szinten; szervezett és rendszeres programokat, tematikus előadássorozatokat. Már csak egy lépés hiányzott, hogy közösen képviseljék és képezzék magukat a környezeti nevelők.

Az MME környezeti nevelőiben, pedagógusaiban az igény már a korábbi években is megfogalmazódott, egy egységes, jól működő, sok lábon álló szakmai munkacsoportja a madárbarát foglalkozásoknak – az MME környezeti nevelésének. A környezeti nevelők 2009 tavaszán életre hívták az MME új csoportját: az Oktatási hálózatot. Az Oktatási hálózat célja, hogy a hivatásszerűen űzött nevelői munka tapasztalatait, egymás munkájának megismerését, ötleteket, oktatási anyagokat és eszközöket osszanak meg egymás között.

A november elején tartott második találkozó témája a Madarász ovi foglalkozások tematikájának aktualizálása lett. Az elmúlt idő tapasztalatai szerint a szakmai közösségnek a prioritásai között szerepel a Madarász ovi a Madarász suli programok meghatározása, „újratervezése” - válaszolva a közösségi (szülői, pedagógusi) igényekre. Ezek a programok végig kísérik a tanévet, rendszeresek és az élmény alapú oktatást tartják szem előtt a korosztályi sajátosságokra építve.

 

 
Madarász suli foglalkozás Magyaralmáson
(Fotó: Orbán Zoltán)

 

Megszülettek az adott korosztálynak szóló oktatócsomag elemei és az óvodai foglalkozások közös tematikája. A ötletek egy már része rövid időn belül megvalósítható, így egységes, és helyi igényekre is választ adó foglalkozások alakíthatóak ki, megfelelve egy közös tematikának, ami évről évre építve növeli a foglalkozásokon részt vevő gyerekek és pedagógusok tudását.

A cél nem csak az igény felkeltése és a „tananyag” átadása, hanem olyan programok és ötletek átadása, amivel az év más napjain is tevékenykedhetnek a csoportok, legyen szó odúépítésről, madáretetésről vagy saját madármegfigyelő túrákról.

További információ: Schmidt Emese, schmidt.emese@mme.hu

Madarász ovi

Madarász suli

Környezeti nevelés az MME-ben


A cikk bővebb változata az FN Zöld Hullám blogjában jelent meg.