2012.04.16
Budapesti Helyi Csoport

Több mint 40 ember vett részt a hétvégi madarásztúrán a Rákos-patak mellett




Az MME Budapesti Helyi Csoportja madarásztúrát szervezett a Rákos-patakhoz 2012. április 16-án (szombaton). A 10 km-es sétának 42-en indultak neki és az esős idő ellenére is 46 különböző madárfaj került a szemük elé.

A résztvevők már az első métereken találkozhattak egy a telelőterületéről hazatért fajjal, a csicsörkével. Később zöldike, tengelic, balkáni gerle, házi veréb is szép számban akadt. A patakot elérve csilpcsalpfüzikék szóltak mindenfelől, illetve sok fakopáncsot lehetett megfigyelni a környező fákon. Harkályfélékből a nap során a fekete harkályt, zöld küllőt, balkáni fakopáncsot, nagy fakopáncsot, kis fakopáncsot és egy nyaktekercset láttak.


A résztvevők teleszkópok segítségével figyelhették meg a madarakat
(fotó: Lendvai Csaba)


A patak mellett haladva találkoztak a vörös vércsével, karvallyal, barna rétihéjával, kabasólyommal és az év madarával az egerészölyvvel. Ez utóbbinak 2 fészkét is megtalálták, sőt maga a kotló madár is a szemük elé került, hiszen viszonylag alacsonyra építette a fészkét.


Barna rétihéja (fotó: Lendvai Csaba)


A nádasból közben a guvat malacszerű visítása, a nádi tücsökmadár monoton pirregése és a foltos nádiposzáta éneke  volt hallható. A tavaszi hazatérők közül a kakukkot is itt hallhatták több alkalommal.



1% az MME támogatására - www.mme.hu

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!






Kincses László, Szász Péter
A fenti kis képen a madarásztúra résztvevői láthatók
(fotó: Frekot Erika)