2026.01.14
Budapesti Helyi Csoport

Új faház, közel 3500 madár, 51 faj a nyári Naplás-tónál

Jégmadár (Fotó: Lendvai Csaba)

12. alkalommal rendeztük meg az augusztusi madárgyűrűző akciónkat, amely idén is közel 3 hétig tartott. Felújításra került a tóparton álló faház, amely a XVI. kerületi önkormányzattal történt megállapodásunknak köszönhetően mi kezelésünkbe került. A január elejétől megkezdett építési munkák a tábor kezdőnapjáig tartottak, amelynek eredményeként elkészült infrastruktúra már kiválóan tudta szolgálni a program megvalósítását. A munka már az augusztus 8-ai nyitónap előtt megkezdődött, ugyanis a hálóállásokat meg kellett tisztítani, amit nagyon köszönünk a lelkes önkéntes csapatunknak. A gyűrűzőcsapatot Sári Gergő, Berecz Tibor, Kocsi Attila, Ócsai Péter, Radnai Míra, Sztrehárszki Lili és Sarlós Dávid madárgyűrűző alkotta. A munkába besegített Nagy Tibor, Soós Tamás és Péter Dávid is.

Az idei évben 23 hálóval dolgoztunk, amelyek 7 területen voltak elhelyezve. Az időjárás kedvezett nekünk, szinte végig volt lehetőség gyűrűzésre. Nagy hőség azért kihívást jelentett, így délelőtt 10 órakor már be kellett fejeznünk a munkát, illetve este 6 előtt nem tudtuk széthúzni a hálókat. A legtöbb madár idén is a nádasban mozgott, a bokrosban szerényebb mennyiséggel találkoztunk. A tarlón kihelyezett hálóinkban idén is több érdekesség került elő. Az augusztus eleje madármennyiség tekintetében idén is nagyon jó volt, de a hónap második felében sem panaszkodhattunk. Természetesen a hajnali, reggeli órák voltak a legjobbak, az esték változó sikert hoztak. Az akció során minden látogató megtekinthette a madárgyűrűzés folyamatát, módszereit, sok információt kaphatott a terület élővilágáról és általában a madárvédelemről. Szemléltető molinóink, segédanyagaink, kiadványaink, játékaink segítségével remélhetőleg sok hasznos és érdekes információt tudtunk átadni kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Fiatal zöld küllő (Fotó: Lendvai Csaba)
Fiatal zöld küllő (Fotó: Lendvai Csaba)

A 20 nap során 51 fajból összesen 3441 madár akadt a hálóinkba, ebből 174 visszafogás volt. Ez közel 500 példánnyal kevesebb, mint tavaly, annak ellenére, hogy csak egy nappal volt rövidebb a program.
A tábor ideje alatt több mint 2000 látogató érkezett, sokan célzottan jöttek hozzánk, de sokan csak arra jártak és véletlen csöppentek bele a madárgyűrűzési bemutatóba.

Örök kedvenc: jégmadár (Fotó: Lendvai Csaba)
Örök kedvenc: jégmadár (Fotó: Lendvai Csaba)

Az akció leggyakoribb madarának ismét a foltos nádiposzáta bizonyult, a teljes mennyiség 29 %-át tették ki, összesen 925 egyed kapott jelölőgyűrűt. Szép mennyiségben fogtunk barátposzátát (530 pld, 16,7 %), cserregő nádiposzátát (458 pld., 15,1 %), de jelentős számban kerti poszátát (364 pld., 11,4 %), énekes nádiposzátát (307 pld., 9,9%) és mezei poszátát (106 pld., 3,2 %) is jelöltünk. 100 példány alatti, de mégis jelentősnek mondható mennyiségű fülemüle (88 pld.), nádirigó (81 pld.) lábára került ornitológiai gyűrű. Szórványosabban előforduló madarakból sem volt azért hiány, 25 nagy fülemüle mellett 14 nyaktekercshez is szerencsénk volt. Gyűrűzés szempontjából ritkaságnak tekinthető fajok sem hiányoztak, mint a vörös vércse (2 pld.),  erdei fülesbagoly (2 pld.) réti tücsökmadár (12 pld.), berki tücsökmadár (8 pld), jégmadár (5 pld.), rozsdás csuk (4 pld.), hantmadár (3 pld.), gyurgyalag (5 pld.), örvös galamb (2 pld.) és a seregély (1 pld.). Nagy öröm volt 2 olyan madárfajjal (búbosbanka, fekete harkály (2 pld.)), találkozni a területen, amelyeket sosem gyűrűztünk még itt. 

Fekete harkály (Fotó: Lendvai Csaba)
12 év kellett, hogy fekete harkályt is tudjunk mutatni az érdeklődőknek (Fotó: Lendvai Csaba)
Karvaly (Fotó: Lendvai Csaba)
Karvaly (Fotó: Lendvai Csaba)
Nyaktekercs (Fotó: Lendvai Csaba)
Nyaktekercs (Fotó: Lendvai Csaba)

Hazai és külföldi megkerülések is akadtak idén.
Egy augusztus közepén gyűrűzött cserregő nádiposzátát 20 nappal később Dél-Franciaországban fogtak vissza, a megtett távolság 1311 km!

Cserregő nádiposzáta Franciaországban

Sajnálatosabb megkerülés egy erdei fülesbagoly esete, amelyet augusztus 9-én jelöltünk és szeptember 13-én került kézre Ják (Vas megye) mellett szárnytöréssel. Innen mentőhelyre került. 204 km-t vándorolt a Naplástól 1 hónap alatt.

Erdei fülesbagoly megkerülés Jákon

Különösen farmosi jó kapcsolatunk miatt érdekes, hogy visszafogtunk egy július 25-én Farmoson gyűrűzött cserregő nádiposzátát augusztus 13-án. A távolság 47 km.

Farmosról a Naplásra, cserregő

Szintén hazai megkerülés, de még érdekesebb, ugyanis egy 2024 júliusában Izsákon gyűrűzött énekes nádiposzáta került meg idén. A távolság mindössze 83 km, de ez a madár már megjárta egyszer Afrikát. 

Izsáki énekes a Napláson

Egy környékben gyűrűzött barátposzáta megkerülése is érdekes, amelyet a 8 km-re levő Isaszeg mellett jelöltek augusztus elején, amelyet az utolsó napunkon fogott vissza gyűrűzőnk.

Barátposzáta Isaszegről

Utolsóként egy külföldi megkerülésünket említjük még meg. Szlovákiában, nem messze a határtól egy májusban jelölt cserregő nádiposzátát fogtunk vissza augusztus 13-án. Ez 175 km elmozdulást jelentett.

Szlovákiai cserregő

Részt vettünk az MME Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztálya által végzett munkában, amely során a tájidegen teknősfajokat próbálják meg a vízből eltávolítani. A korábbi évekkel ellentétben egyetlen idegenhonos teknős sem került a csapdáinkba. Ennek az oka az alacsony vízállásban keresendő, ami miatt a vizek alsóbb rétegei is elég melegnek bizonyultak és nem kellett  kijönniük a napozó helyekre. 

A programot színesítette több éjjeli rovar megfigyelés is.

Hantmadár (Fotó: Lendvai Csaba)
Hantmadár (Fotó: Lendvai Csaba)
Fiatal mezei veréb (Fotó: Lendvai Csaba)
Fiatal mezei veréb (Fotó: Lendvai Csaba)
Hím tövisszúró gébics (Fotó: Lendvai Csaba)
Hím tövisszúró gébics (Fotó: Lendvai Csaba)
Az akció során elsőként gyűrűztünk búbosbankát (Fotó: Lendvai Csaba)
Az akció során elsőként gyűrűztünk búbosbankát (Fotó: Lendvai Csaba)

Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki segített a megvalósításban! Sári Gergőnek, Berecz Tibornak, Péter Dávidnak, Ócsai Péternek, Kocsi Attilának, Sztrehárszki Lilinek, Radnai Mírának, Soós Tamásnak, Nagy Tibornak és Sarlós Dávidnak köszönjük a madárgyűrűzésben nyújtott segítséget. Hálával tartozunk mindazoknak, akik a madárszedésben, a fenntartási munkákban és a standnál végzett ismeretterjesztő munkában segítségünkre voltak. Név szerint köszönettel tartozunk: Adorján Áginak, Albert Lászlónak, Berecz Tibornak, Dékány Orsolyának, Kelemen Hubának, Koczor Mártonnak, Körmendy Csillának, Kun Zsófiának, Liptay Rékának, Márton Katának, Meszlényi Andrásnak, Mészáros Ádámnak, Mészáros Máténak, Mikó Andrásnak, Moharos Zsoltnak, Zitának és Fanninak, Molnár Lászlónak, Molnár Petrának Nagy Anna Fruzsinának, Prigyeni Péternek, Réthelyi Bálintnak, Schrodt Olivérnek, Schrodtné Kristály Boglárkának, Szabó Eszternek, Sztrehárszki Lilinek! A programot idén is több éjjeli rovarászattal gazdagítottuk, ennek megszervezésében köszönet illeti Mészáros Ádámot. A program kezdete előtt a FŐKERT gondoskodott a sétautak karbantartásáról és a szemétmentesítésről, amit ezúton is köszönünk.