Lassan, óvatos léptekkel ereszkedtem alá a meredek domboldalon. Szememmel a sziklaperemeket pásztáztam, ahol korábban levedlett kígyóbőrt láttam, de semmi. Már kezdtem feladni, ebből ma sem lesz siklófogás, amikor egy kisebb galagonyabokor mellé értem. Úgy döntöttem, alulról kerülöm meg, és úgy haladok tovább keresztben az oldalban. Alighogy a bokor mögé pillantottam, a fűből, mint a felhúzott rugó, 120 centiméter körüli haragossikló tágra nyitott szájjal lendült a térdem felé. Miután elvétette a harapást, újra S-alakba görbült, majd megint harapott. De ekkor már megragadtam, és a kezemben volt. Sok történetet lehet hallani a méltán haragosnak nevezett sikló temperamentumáról. Ha sarokba szorítják, gyakran fordul szembe támadójával, akit vagy amit hatásos blöffjével igyekszik megfutamítani. Mivel nagytermetű, vakmerő támadása elsőre tényleg félelmetesnek tűnik. Ha megfogják, vehemensen harap. Fogai aprók, de tűhegyesek, és a bőr fájdalomérző idegvégződéseit igencsak tépik, az apró hajszálerekkel együtt, emiatt harapása kellemetlen, és a vér is kiserken néha. Amint azonban a vér megalvad, és a sebet lemossuk, szinte alig látható a harapás nyoma.

Hazánk legnagyobbra növő kígyója a kaszpi haragossikló. Hossza meghaladhatja a 2 métert, vastagsága elérheti egy női csukló vastagságát. És bár megjelenése impozáns, viselkedése merész, nem könnyű vele összetalálkozni, mert az embert, ha csak teheti, igyekszik messze elkerülni. Ezüstösen fénylő barnásszürke alapszíne jól elrejti az élőhelyét jellemző fűben. A hátpikkelyei közepén húzódó szalmasárga csíkok tovább segítik rejtőzködését a száraz fűavarban. Barna szemei nagyok, melyekkel zsákmányát és támadóját egyaránt messziről észreveszi. Feje teteje mogyoróbarna, felső ajkai narancsosak, torka fehér, oldalt sárgás- vagy rozsdavörös foltokkal, hasa halványsárga. A fiatalok alapszíne ezüstös- vagy sárgásszürke oldalt, és a háton gyakran harántcsíkká olvadó apró sötét foltokkal.

Régi és új név

A kaszpi haragossiklót (Dolichophis caspius) magyarul sokáig csak haragos sikló névvel illettük. Ekkor a tudományos neve is Coluber jugularis caspius volt, vagyis a jugularis nevű fajnak az alfajaként tartottuk számon, ami a magyar névben nem tükröződött. A hazai jogszabályokban még ma is a haragos sikló elnevezéssel találkozunk, ezekbe a dokumentumokba ugyanis a törvényalkotás bonyolult eljárási rendje miatt még nem került át a tudományosan ma már sokkal helytállóbb új név. A változást részben az új, DNS-re alapozott törzsfejlődéstani vizsgálatok indították el, melyek arra világítottak rá, hogy az európai haragossiklók, amelyek egykor mind a Coluber-nemzetségbe tartoztak, több önálló törzsfejlődési ágon szétszórtan helyezkednek el. Ezek az ágak új genuszneveket kaptak, így ma már jobban látjuk a köztük lévő leszármazási/rokonsági viszonyokat. Így került az egykori „haragos siklónk” a Dolichophis nemzetségbe. Időközben az is kiderült, hogy a caspius nem is a jugularis-faj alfaja, hanem maga is önálló faj. Így lett a mai tudományos neve Dolichophis caspius. A Dolichophis jugularis nevű faj továbbra is létezik, és az ázsiai haragossikló néven ismerjük magyarul. De vajon miért írjuk a „haragos sikló” jelzős szerkezetet egybe? A magyar nevek is egyre gyakrabban tükrözik a tudományos neveknél jól nyomon követhető rokonsági viszonyokat. Az egykori Coluber nemzetségbe sorolt siklók számára a mindegyikükre jellemző harapósságot leíró haragossikló magyar nemzetségnevet tartottuk meg, amelyhez minden faj esetében egy faji jelzőt biggyesztünk: kaszpi haragossikló (D. caspius), balkáni haragossikló (Hierophis gemonensis), karcsú haragossikló (Platyceps najadum) stb.
 

Csíkos sikló

Korábban a kaszpi haragossiklót gyakran nevezték csíkos vagy ugró siklónak is. Az ugró jelző abból fakad, hogy meglepve legtöbbször nagy lendülettel nekiiramodik, szinte felpattan vagy a támadója irányába vagy az ellenkező irányba. A csíkos elnevezés a testének és farkának felső részén futó pikkelyek szalmasárga csíkjaira utal, amelyek a farkon álló helyzetben is, de a testen gyors sikláskor az emberi szem számára folyamatos csíkká olvadnak össze.
 

Kiterjedt rokonság

A kaszpi haragossikló viszonylag nagy közvetlen rokonsággal bír. A Coluber-nemzetségnevet azonban ma már csak az Észak-Amerikában élő fekete haragossikló (Coluber constrictor) viseli. Az egykori széles csoporton belül ez a faj áll a legtávolabb az eurázsiai és afrikai rokonaitól, a többiek közelebbi rokonai egymásnak. Európában több haragossiklófaj is megtalálható. Közös tulajdonságuk, hogy szemük nagy, nappal aktívak, zsákmányukat aktívan keresik, és nagy sebességgel vadásszák le. Ha megfogják őket, mindannyian gorombán harapnak, de méregfoga egyiküknek sincs, és az embernek jelentős sérülést nem tudnak okozni. Mindegyikük mediterrán vagy sztyeppi-sivatagi környezetben él. A sárgászöld haragossikló (Hierophis viridiflavus) például, az Appennini-félszigeten, Dél-Franciaországban és a Pireneusokban honos. Életmódja, alkata nagyon hasonló a kaszpiéhoz. A balkáni haragossikló hozzánk legközelebb a horvát tengerparton található meg, igen gyakori. Viszonylag kis termetű, alig nő nagyobbra egy méternél. A kis-ázsiai nyakörvös haragossikló (Platyceps collaris) rendkívül karcsú, gyíkokkal táplálkozik, amelyeket élve nyel le. A különleges díszes haragossikló (P. elegantissimus) a sivatagos Arábia nyugati hegyvidékein él, de felhatol egészen Dél-Izraelig és Dél-Jordániáig. Az egyik legközelebbi rokon, az ázsiai haragossikló a Közel-Keleten és Kis-Ázsiában honos. Velük együtt vagy 40 fajt ismer a tudomány.

Haragos vagy nem haragos?

Nem a haragossikló az egyedüli nagy termetű siklónk. Szinte ugyanazokon az élőhelyeken előfordul az erdei sikló (Zamenis longissimus) is, amely maga is impozáns méretűre nő, hossza meghaladhatja a másfél métert. A két faj azonban könnyen megkülönböztethető egymástól. Az erdei sikló egyöntetű sárgás- vagy zöldesbarna (ritkán grafitszürke), a test közepén apró macskakörömszerű apró, fehér mintával. Ajakpikkelyei és torka egyöntetű sárga (a szürkéknél piszkosfehér). Temperamentumuk is nagyon különböző. Az erdei sikló sokkal lassabb, sokszor nem is menekül, hanem megmerevedik. Ha védekezésképp harap is, annak vehemenciája lényegesen kisebb, és sokszor újra és újra megismétli, majd kissé lomhán megpróbál kitérni, de nem fogja menekülőre lélegzetelállító sebességgel. Az erdei sikló legtöbbször erdős területeken, olykor kertvárosokban  bukkan fel, és csak ritkán azokon a sziklás füves helyeken, ahol a haragossikló.

Többszörös honfoglalás délről

A kaszpi haragossikló délkelet-európai elterjedésű kígyó. Mediterrán füves, bokros domboldalakon, vagy Kelet-Európa déli részének száraz, meleg sztyeppéin él. Megtalálható a Balkán-félszigettől egészen a Krím-félszigetig. Elterjedésének északnyugati határát Magyarországon éri el. Hazánkban az elterjedése ma igen szűk, de ez nem mindig lehetett így. Egy elszigetelt, de szerencsére meglehetősen erős populációja a Villányi-hegységhez tartozó Szársomlyón él. További kisebb szórványpopulációk élnek a Duna jobb partja mentén elterülő löszsztyepp-maradványokon (Paks, Dunaújváros, Dunakömlőd stb.), illetve néhány elszigetelt állományáról tudunk a Budai-hegységben: a Sas-hegyen, a Budaörsi kopárokon és Pesthidegkúton. A mezőföldi löszgyepek szántóföldi hasznosítása, és a dolomit és mészkőkopárok fásítása előtt valószínűleg jóval nagyobb területen fordulhatott elő. A törzsfejlődéstani vizsgálatok arra utalnak, hogy a haragossikló a Kárpát-medencét legalább két, de lehet, hogy három alkalommal népesítette be dél felől, ugyanis a szársomlyói és a pesthidegkúti állomány genetikailag valamelyest eltér egymástól és a többi populációtól is. Mindez arra utal, hogy egymástól különböző időben érkeztek, és nem keveredtek, de más összetettebb folyamatok is lehetnek a különbözőség hátterében. A pesthidegkúti populáció esetén felvetődött a behurcolás lehetősége. Ismert, hogy a 80-as években egy hobbiállattartó szabadon engedett néhány bulgáriai eredetű példányt, de anekdotikus információk alapján ezt nem Pesthidegkúton tette, így ennek az állománynak a különbözőségére egyelőre nincs meggyőző magyarázat. 
 

Többnapos vadászportyák

A nagyra növő haragossiklónak sok táplálékra van szüksége. Szinte minden gerinces állatot elfogyaszt, amelyet el tud ejteni, és le tud nyelni. Zsákmányol gyíkokat, más kígyókat, madarakat, kisebb emlősöket, elsősorban rágcsálókat. Ahol az ürgével egy élőhelyen él, ott e nagy mókusfélét is legyűri. A magatehetetlen áldozatait, pl. madárfiókákat, pocokkölyköket, kisebb gyíkokat élve nyeli le, a nagyobbakat testének egy-két gyűrűjével megfojtja. Mivel igen aktív, anyagcseréje is meglehetősen gyors, így sok zsákmányállatot kell elejtenie, ehhez pedig nagy vadászterületre van szüksége. Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya által végzett rádiónyomkövetős vizsgálatok megmutatták, hogy egy-egy példány több hektárnyi területet jár be rendszeresen, és a törzshelyétől fél kilométernél is messzebb távolodik el, akár egy napon belül is. Vadászportyáik több napig is tarthatnak, melyek során ürge- vagy pocokjáratokban vészelik át az éjszakákat vagy a kedvezőtlen időjárást. Ez idő alatt mindvégig tisztában vannak vele, hogy merre járnak, ami azt jelenti, hogy a környezetükről részletes kognitív térképpel rendelkeznek. Kiterjedt otthonterületük részleteit az évek során tanulják meg, éppen ezért élőhelyük hasznosításakor és átalakításakor hiába is telepítenénk át őket, az új, számukra ismeretlen helyen valószínűleg elpusztulnának. Kifejezetten nappali kígyók, és a forró nyári napokon is egész nap mozgásban lehetnek. Gyakran menekülnek bokrokra, vagy fákra, ahonnan nagy szemeikkel figyelik a lehetséges támadóikat. A fákra fészket rabolni is felkúsznak a madarak költési időszakában. Löszfalakon gyakran fosztanak ki gyurgyalagfészkeket is, de olykor felnőtt madarakat is elkapnak. A fiatalok az irodalmi adatok alapján esznek egyenesszárnyúakat is, de főleg gyíkokkal táplálkoznak.
 

Tánc a fűben, tojások a rágcsálójáratokban

A haragossiklók március közepe után bújnak elő sziklákba vagy a löszfalakba mélyen benyúló, tágas és fagymentes üregekben eltöltött hibernációjukból. Nászuk április második felében kezdődik, és eltarthat a nyár elejéig. A hímek gyakran küzdenek egymással a párzás jogáért. Ez a sok más kígyónál is ismert „kígyótánc”. Testüket egymásba fonják, és így haladnak egymás mellett, miközben testük elülső harmadával lökdösődnek. Mozdulataik néha kecsesek, a magasba emelt fejű kígyók valóban úgy tűnnek, mintha táncolnának. A következő pillanatban azonban hatalmasat taszítanak egymáson, és hirtelen nekiiramodnak. A harc nem jár komolyabb sérüléssel, és csak addig tart, amíg egyikük fel nem adja. A győztes hím ezután párosodik a közelben lévő nősténnyel. A nőstény nyár elején, közepén talajfelszín alatti üregekbe rakja le 5-12 pergamenhéjú tojását, amelyből a körülbelül 30 centiméteres kis kígyók augusztus végén, szeptemberben kelnek ki, és kezdenek hozzá teljesen önálló életükhöz. Téli kényszerpihenőjüket szeptember végén vagy októberben kezdik meg. Kedvező időjárás esetén a fiatalok még novemberben is aktívak lehetnek.

Eltűnőben

A kaszpi haragossikló hazánkban már nagyon régóta ritka hüllő. Löszgyepeken, dolomit és mészkőkopárokon kialakult élőhelyeinek többsége mára feldarabolódott vagy elveszett, melynek oka elsősorban a szántóföldi gazdálkodás előretörése volt, illetve a Budapest környéki élőhelyeit megette a terjeszkedő város, vagy a kopárfásítás áldozatává váltak. A települések közelében nagy veszélyt jelentenek rájuk a házi macskák és kutyák. Sokuk a közutakon autókerekek alatt végzi. Egy ilyen elütött példány révén derült fény a Duna menti populációkra a 2000-es évek elején. A pesthidegkúti állományról is csak 2012-ben szereztünk tudomást. Elképzelhető, hogy további kisebb populációkra fogunk bukkanni, de mindezzel együtt is a haragossiklók helyzete igen elkeserítő. Pedig, ha legalább az élőhelyüket megkímélnénk, még képesek is lennének elviselni bennünket a közvetlen közelükben. Meglepő módon, egyes élőhelyeiken hozzászoknak az ember és a sétáltatott kutyák jelenlétéhez, úgy, hogy hatalmas termetük ellenére képesek csendben rejtve maradni előlünk. Mindazonáltal, ha nem teszünk többet az élőhelyeik rendbetételért, a feketefenyvesek eltávolításáért, a még megmaradt élőhelyfoltjaik megőrzéséért, ez a faj hamarosan le fog kerülni a hüllőink listájáról. Kár lenne érte, mert lenyűgöző állatok, amelyek láttán szinte mindenkinek elakad a lélegzete, és nem annyira a félelemtől, mint inkább a csodálattól. 
Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500.000 Ft.
 

Jane Goodall és a haragossiklók

Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya (MME KHVSZ) 2011-ben kezdte meg haragossikló-védelmi programját. Az élőhelyek feltérképezése, mellett az Agrárminisztérium, a Duna-Ipoly és a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóságok támogatásával a siklópopulációk monitorozását és egyes haragossiklók rádiónyomkövetéses vizsgálatát végezzük. Ez utóbbi vizsgálatok felkeltették Jane Goodall, neves főemlőskutató és természetvédelmi aktivista érdeklődését is, aki maga engedte szabadon az azóta nevét (Jane) viselő első nyomkövetővel ellátott siklót. A program ezáltal országos ismertségre tett szert, aminek jelentős szerepe volt a pesthidegkúti élőhely olimpiai hegyikerékpár-pályává alakítása ellen folytatott kampányban. A haragossikló élőhelyei továbbra sincsenek biztonságban. A legutóbb az MME KHVSZ hívta fel a figyelmet arra, hogy egy a Kisapostag mellett létesítendő szemétlerakó épp az ott élő haragossiklók otthon és telelőhelyeit pusztítaná el. Jelen pillanatban is zajlik a létesítési engedély felülvizsgálata. Az év hüllője kampánnyal a Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály változatos programokkal szeretné a figyelmet újra e nagyszerű hüllőre irányítani rajzpályázattal, előadásokkal, kirándulásokkal. Mindenkit arra bátorítunk, hogy vegyen részt a kétéltű- és hüllőtérképezési programunkban, használja a “Kétéltű- és Hüllőtérképezés” (Herptérkép; https://herpterkep.mme.hu/) elnevezésű androidos vagy IOS  applikációnkat, és segítse a hazai herpetofauna védelmét minél több sikló- és egyéb hüllő-, valamint kétéltűészlelés feltöltésével.

Javasolt irodalom:

• Babocsay G. & Korsós Z. (2015): A haragossikló és rokonai. Állatkerti Kötetek a Természetért; Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest; 128 pp., ISBN: 9786155392085
• Babocsay, G. Halpern B. & Korsós, Z. (2016): Haragos, de nem mérges – a kaszpi haragossikló Magyarországon. Madártávlat, 23(4): 38-41. 
• https://mme.hu/keteltuek-es-hullok/kaszpi-haragossiklo

Írta: Babocsay Gergely