Ősz végi kirándulás
A legtöbb lombhullató fa már levél nélkül áll az erdőn, csak a bükkök és juharok aranylanak még helyenként. Ilyenkor a természetet járva felfedezhetjük azokat az érdekességeket, amelyeket eddig a lomb rejtett előlünk.
A fák csupasz ágai között láthatóvá váló, az ég világos hátterén kirajzolódó sötét csomókban fehér vagy sárga fagyöngyre, fészkekre vagy baktériumok által okozott göbökre ismerhetünk.
Ez a faóriássá nőtt barkócaberkenye már lehullatta ősszel vörösesre színeződő leveleit, kopasz ágait nyújtogatja az ég felé (Fotó: Péter Judit)
Az elhagyott fészkeket érdemes közelebbről is szemügyre venni. A rigók gyakran sárral vagy a kidőlt fák lassan erdei talajjá alakuló korhadékával erősítik meg fészkeiket. Az énekes rigó például igazai remekművet készít: fészkét belülről nyállal kevert farosttal simára tapasztja.
Énekes rigó fészek (Fotó: Benedek Veronika)
Az erdő alján az ősz végi esős időben még néhány gomba is tömeges lehet, mint az egyik korábbi cikkünkben is bemutatott harkálytintagomba. A fák ágai között csapatokban mozognak ilyenkor az őszapók, cinegék, csuszkák, az erdei pocsolyákban pedig láthatunk már fürdeni téli vendégként előforduló fajokat is.
A léprigó hazánkban szórványosan költ, téli vendégként azonban gyakrabban találkozhatunk vele (Fotó: Orbán Zoltán)
A lombjukat vesztett fákat meghatározhatjuk kérgükről. A csertölgy kérge például sziklaszerűen repedezett, a kocsánytalan tölgy kérge kevésbé barázdált. A csertölgy törzsén nedves termőhelyen gyakran láthatunk ún. cserlécet vagy fagylécet.
Csertölgy és kocsánytalan tölgy (Fotó: Péter Judit)
Ha szeretnél csatlakozni a következő "Most látható a természetben" kiránduláshoz, figyeld az MME Facebook oldalát!
Írta: Benedek Veronika
