A magyarországi vetésivarjú-állomány az utóbbi évtizedben a túlhajszolt gyérítés eredményeként drasztikusan lecsökkent. 2000-re a varjú állománya már annyira megfogyatkozott, hogy az súlyosan veszélyezteti a kékvércse-populáció fennmaradását is. Napjainkban a kék vércse hazai állományának már csak az egyharmada fészkel telepesen, a többi egyesével, elsősorban dolmányosvarjú- és szarkafészkekben költ. A telepen fészkelő párok költési sikeressége lényegesen nagyobb, mint a telepen kívülieké. A legelő állatállomány hiánya miatt sok helyen veszélybe kerültek a legfontosabb táplálkozóterületek is, mivel az elgyomosodó legelőkön a vércsék nem tudnak megfelelő mennyiségű sáskát zsákmányolni. A fészkelőtelepek közelében a nem szigetelt elektromos tartóoszlopok sok madár pusztulását okozzák. A védelmi terv intézkedéseket fogalmaz meg a kék vércse hazai állományának és különösen kolóniáinak védelme érdekében, amely Magyarországnak kiemelkedő feladata, mivel a faj európai állományának jelentős része nálunk él. A legfontosabb teendők a következők: a vetési varjak telepeinek megőrzése, az elektromos tartóoszlopok szigetelése, az alföldi facsoportok fenntartása és újak telepítése, a telepek közelében lévő legelők megőrzése, mesterséges fészektelepek kialakítása.

ELTERJEDÉS
A kék vércse eurázsiai elterjedésű faj. Magyarországtól nyugatabbra csak alkalmilag költ egy-egy pár. Rendszeres fészkelőállománya Szlovákiában, Ukrajnában, Oroszországban, Romániában, Bulgáriában és az egykori Jugoszláviában van. Ázsiában Nyugat-Szibériáig, illetve a Bajkál-tóig, délen a Kaukázusig terjed költőterülete. Magyarországon az alföldi megyékben a számára megfelelő élőhelyeken kisebb-nagyobb számban mindenütt megtalálható. A Dunántúlon csak szigetszerűen költ. Ritka fészkelőként a Kisalföldön is előfordul.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
2001-ben a hazai fészkelőállományt 600-700 párra becsültük. Mivel az ország egész területére kiterjedő felmérést a múltban nem végeztek, az állomány létszámának változását pontosan nem ismerjük. Az 1950-es években még több 100-200 párból álló kolóniája volt nálunk. Az 1990-es évekre a nagy telepek megszűntek, az állomány mind nagyobb része egyesével, telepeken kívül fészkel. A Hortobágy térségében 1975 és 1995 között több jelentős telepe megszűnt, pl. Meggyes-erdő, Hagymás-lapos, Borzas-erdő stb. és állománya is csökkent. Békés megyében az MME felmérése szerint 1990 és 1995 között a fészkelők száma 550 párról 150 párra csökkent.

VÉDELMI HELYZET
Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. csökkenő számú fajok kategóriájába tartozik. Az IUCN az úgynevezett jelentősen csökkenő számú, sérülékeny fajok csoportjába sorolja.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A kék vércse a sík, füves területek tipikus fészkelő madara. A nagy kiterjedésű legelők körzetében lévő varjútelepek különösen kedvelt fészkelőhelyei. Mivel fészket nem épít, megtelepedését erősen befolyásolja a vetési varjú állományának alakulása. Magyarországon jelenleg sokkal több helyen van számára alkalmas fészkelőterület, mint ahol költ, de a varjútelepek hiánya miatt mégsem tud megtelepedni, másutt pedig az alkalmasnak látszó élőhelyeken lévő varjúkolóniákat sem foglalja el, hanem egyesével fészkel. Rendkívül fontos számára a juhokkal legeltetett rövidfüves legelő, amelyen sáskára tud vadászni.

Költés
A kék vércse azon kevés ragadozómadár-fajok egyike, amelyik telepesen költ. Mint a többi sólyomféle, fészket nem épít, inkább a más madarak által rakott fészkeket foglalja el költésre, azok fiókáinak kirepülése után. Előfordul azonban az is, hogy az előző években épült, gyakran igen rossz állapotú fészekben költ. Ez főleg azokon a területeken jellemző, ahol a párok egyesével fészkelnek és nincs elegendő költésre alkalmas fészek számukra, melyből válogatni tudnának. Az elfoglalt fészket nem béleli, illetve nem tatarozza. Ha a kék vércsék nincsenek elég nagy számban, akkor nem tudják megvédeni fészkeiket a héja és a varjak támadásaitól, ezért inkább elhagyják a telepet. A varjak a kék vércsék költésének kezdetén - május végén, június elején - gyakran jelentősen károsítják azok fészekaljait. Hazai költőterületén szinte mindenütt találkozunk telepen kívüli, egyesével fészkelő, úgynevezett szoliter párokkal. Ez a fészkelési mód előfordul azokon a területeken is, ahol vannak telepek. Az így költő párok dolmányosvarjú- és szarkafészkekben, esetenként örvösgalamb-fészkekben, ritkán öreg fák nagyobb üregeiben - kikorhadásaiban - is megtelepszenek, míg a telepesen költők kizárólag a vetésivarjú-kolóniákat használják. Fészekalja 2-5 tojásból áll, a fészkek döntő többségében azonban 3-4 tojás található. A hazánkban végzett vizsgálatok szerint a tojások szinte mindegyikéből kikelnek a fiókák, azok felnevelkedésének, illetve kirepülésének esélye azonban lényegesen nagyobb a telepeken, mint a szoliter pároknál. A telepesen költő párok fészkeiből átlagosan 3 fióka repül ki, míg a szoliter pároknál ez eggyel kevesebb. A kirepült fiókák már a következő évben elérik ivarérettségüket, annak ellenére, hogy a szárny- és faroktollaik még fiatalkoriak, azaz tollazatuk még nem azonos színezető az öreg madarakéval.

Táplálkozás
A kék vércse tápláléka elsősorban rovarokból (sáskákból, szöcskékből) áll, szívesen zsákmányol azonban más rovarfajokat is, főleg azokat, amelyek a telep környékén nagyobb számban fordulnak elő. Agrárterületek közelében a mezei pocok a fő tápláléka. Gyakran fog gyíkokat is. Ahol fészkelőhelye közelében az ásóbéka előfordul, ott azt is rendszeresen zsákmányolja.

Vonulás
A kék vércse a telet Afrikában tölti. A Magyarországon fészkelő kék vércsék a mediterrán régiót a Földközi-tenger keleti felében, Görögországon keresztül szelik át, egyes példányok azonban Olaszországon és Máltán keresztül vonulnak. A telet Afrika középső és déli területein töltik. Magyar gyűrűs példányokat Olaszországból, Máltáról, Görögországból, Törökországból és Dél-Afrikából jelentettek vissza. A vonulás megkezdődése előtt sokszor nagyobb tömegben gyülekeznek egy-egy megfelelő helyen. Ilyenkor akár ezer madár is látható együtt, amelyek mindig ugyanazon a helyen éjszakáznak.

Gyakran előfordul, hogy főleg a fiatal madarak dél felé vonulásuk előtt észak felé indulnak és a lengyel, a német, majd az atlanti tengerpartot követve indulnak dél felé. Valószínűleg egy ilyen hazánkban gyűrűzött példány került kézre Gdanskban, Lengyelországban.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Varjútelepek megszűnése
Az 1990-es években Magyarországon a kékvércse-állomány fennmaradását leginkább a vetési varjak létszámának és telepeinek drasztikus csökkenése veszélyezteti. A varjúkolóniák megszűnésével megfogyatkozott a fészkelőhelyek száma. A szoliter fészkelési módot választó párok költési sikeressége a gyakori megsemmisülés miatt lényegesen alacsonyabb, mint a telepesen költő pároké. Az ország legtöbb térségében a szarka- és a dolmányosvarjú-állomány olyan alacsony, hogy azok nem biztosítanak elegendő fészket a vörös és a kék vércséknek. Másutt - elsősorban a túzokos területeken - viszont indokolt e fajok állományát folyamatosan alacsony szinten tartani. A vetési varjú fiókáinak megszerzése érdekében egyes térségekben még a "fészkes" fákat is kivágják, amelyeken gyakran több pár kék vércse is költ, így azok fészekaljai is elpusztulnak.

Táplálkozó- és fészkelőterületek megszűnése
A kék vércsék telepei leggyakrabban a legelőkkel körülvett erdőfoltokban találhatók. Ilyen helyeken fő táplálékuk az egyenesszárnyúak, elsősorban a sáskák, amelyeket néhány száz méteren belül zsákmányolnak. Messzebbre csak nagyobb testű állatokért (mezei pocokért, ásóbékáért) járnak el. Az 1990-ben kezdődött rendszerváltást követően - főleg a magánkézbe került kisebb legelőterületek esetében - gyakorivá vált a legelők feltörése, amely különösen a fészektelepek közvetlen közelében veszélyezteti súlyosan a kék vércsék fennmaradását. Újabb keletű probléma az, hogy a táplálkozóterület megszűnik a legelők felhagyása miatt. Ha ugyanis a legeltetés elmarad megindul a természetes úton történő bokrosodás. Ennek első jele a magasabb szárú növényzet megjelenése, ami már kizárja a talajon mozgó sáskák eredményes zsákmányolásának lehetőségét, ez pedig a madarakat elköltözésre készteti. Egyes helyeken potenciális veszélyforrás lehet a túllegeltetés is. Ha a kívánatosnál több állat legel, azok tövig rágják a legelőt, s ekkor a sáskák életfeltételei romlanak, egyedszámuk csökken, és így nem biztosítanak megfelelő mennyiségű táplálékot. A kék vércsék számára azok az ideális legelők, ahol a sáskák igen nagy egyedszámban vannak jelen. A pusztai élőhelyeken a fák, fasorok illegális kitermelésével még a szoliter fészkelés lehetőségei is megszűnnek.

Áramütés
A Magyarországon használt 20 kV-os szabad légvezetékek tartóoszlopai olyan kiképzésűek, hogy az arra felszálló madarakat igen gyakran éri áramütés. Különösen azok a kék vércsék veszélyeztetettek, amelyek fészkelőtelepe közelében ilyen vezeték húzódik, hiszen a madarak gyakran üldögélnek ezeken a vezetékeken.

Ragadozók kártétele
Gyakran előfordul, hogy a frissen kirepült, de még bizonytalan mozgású fiókákat egy-egy (főleg fiatal) héja zsákmányul ejti. Sajnos az ilyen példányok könnyen rászoknak a telepre és akkor jelentős veszteséget okoznak.

Lelövés
Az 1990-es évekből kevés információnk van a kék vércsék magyarországi lelövéséről. 1983-ban azonban egy preparált állatokat külföldre értékesítő illegális társaságnál lefoglalt madarak nagyobb része kék vércse volt. Mivel a faj tőlünk nyugatabbra gyakorlatilag nem fordul elő, számolni kell a preparátumgyűjtők által okozott veszélyeztetéssel. A céltudatos lelövésnél sokkal nagyobb veszélyt jelent a vetésivarjú-telepeken az, ha ágon ülő varjúfiókákra sörétes puskával "vadásznak", ami szinte mindig néhány kék vércse pusztulásával jár. A legnagyobb veszélyt azonban a költési időben végzett "dúvadgyérítés" jelenti, amikor a szarka-, dolmányos varjú fészekből hirtelen kirepülő kék vércsét reflexszerűen lelövik. Ennek a veszélynek különösen a sötétszürke színezető hímek vannak kitéve. A mediterrán régión keresztülvonuló kék vércsékből meglehetősen sokat lelőnek, elsősorban Olaszországban és Máltán.

Mérgezés
Fő táplálkozóterületén - a füves pusztákon - a vegyszerektől történő pusztulásnak, vagy mérgeződésnek kicsi a valószínűsége. A mezőgazdasági területeken vadászók azonban potenciálisan veszélyeztetettek.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja az, hogy a további fogyatkozását megállítsa, illetve mielőbb visszaállítsa a 2000 pár körüli állományt. A meglévő kolóniák hosszú távú fenntartása, illetve a közelmúltban megszűntek életre keltése fontos feladat.

FELADATOK
Jogi szabályozás
A kék vércsék védett területeken kívül található nagyobb fészkelőtelepeit és az azokat körülvevő gyepeket, mint táplálkozóterületeket védetté kell nyilvánítani. Meg kell tiltani a vetési varjú telepek feldúlását, illetve azok körzetében a mérgezést és a fegyverrel történő "gyérítést". A vetési varjút és a még meglévő telepeit ismételten védetté kell nyilvánítani. A természetvédelmi törvényben meghatározott természeti területek kijelölésekor a kékvércse-telepek közelében található gyepterületekre különös figyelmet kell fordítani. A kék vércse fokozottan védett státuszát hosszú távon fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem
Az egyébként fészkelésre alkalmas, de "varjúmentes" területeken műfészkek, nagy nyílású oduk kihelyezésével mesterséges megtelepedési lehetőséget kell kínálni a kék vércsék számára. A Csongrád megyében fészkelő 80-100 pár közel fele mesterségesen kihelyezett fészkelőládában vagy nyitott odúban költ. A kisebb kolóniákat műfészkek-kihelyezéssel kell növelni. A veszélyeztetett nagyobb telepek környékén őrzést kell szervezni. A kék vércsék által lakott térségben, illetve a vonulás előtti gyülekezőhelyeik környékén gondoskodni kell a 20 kV-os szabad légvezetékek tartóoszlopainak szigeteléséről. Azokat a magántulajdonba került erdőket, facsoportokat, amelyekben vetésivarjú-, illetve kékvércsetelep van, és az azokat körülvevő gyepeket - ha a védelem megkívánja - MME tulajdonba kell venni. Ilyen módon gondoskodni lehet azok hosszú távú fennmaradásáról. 1999-től egy kékvércsetelep van az MME tulajdonában. A kék vércsék fennmaradása csak akkor lehetséges, ha fészkelőhelyén megfelelő számú legelő állat biztosítja a táj hagyományos arculatát és a legeltetéshez kötődő nagyszámú rovart. El kell érni, hogy a Környezetileg Érzékeny Területek hálózatának kialakítása során a kék vércsék élőhelyeit figyelembe vegyék. Szorgalmazni kell a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program mielőbbi bevezetését.

Kutatás és monitoring
Fel kell deríteni az ország valamennyi kékvércse-kolóniáját, és folyamatosan nyomon kell követni az állomány nagyságának alakulását. A védelem megalapozása érdekében folyamatosan gondoskodni kell a vetési varjú állományának felméréséről is. Tovább kell folytatni a kék vércse költésbiológiájának védelmi célú kutatását. Vizsgálni kell a legeltetés módjának és az egyes területek eltartóképességének összefüggéseit. Ki kell dolgozni a költés eredményességét negatívan befolyásoló tényezők elhárításának módját. Vizsgálni kell a fészkelőhely-választás ökológiai viszonyait, mivel várható, hogy a vetési varjú állományának további fogyatkozása miatt egyre több helyen kell műfészkekből fészkelőtelepet létesíteni. Ezek helyének megfelelő kijelölése csak a fészkelőhely-választás körülményeinek ismeretében lehetséges. Meg kell vizsgálni, hogy a kék vércsék számára alkalmas fészkelőodúk kihelyezésével javítható-e az egyes telepek stabilitása, illetve csökkenthető-e a ragadozók kártétele. Ki kell dolgozni, hogyan lehet a héják károsítását elkerülni.

Tudatformálás és propaganda
Széleskörű propagandát kell kifejteni a varjútelepek megőrzése érdekében. Egyes helyeken konfliktus alakulhat ki a gazdálkodók és a vetési varjak között. Ezeken a helyeken fel kell hívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a helyes agrotechnikai eljárás megválasztásával a varjak esetleges kártétele kiküszöbölhető. Ha erre nincs lehetőség, akkor anyagi kompenzációval kell biztosítani a varjútelep fennmaradását. A kékvércsetelepek térségében gondoskodni kell a helyi lakosság, a mezőőrök, a vadászok részletes tájékoztatásáról. A kékvércse-védelem célkitűzéseinek megismertetése érdekében színes ismertetőt kell készíteni és azt az együttműködő partnereknek eljuttatni. Támogatni kell az alföldi erdőfoltok felújítását vagy - lehetőleg honos fafajokkal történő - újratelepítését.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
Az MME a kékvércsevédelmi programját a természetvédelmi hatóságokkal szoros együttműködésben kívánja megvalósítani. Védett területek esetében a védelem céljait, és a tervezett intézkedéseket a természetvédelmi kezelővel összhangban kell megvalósítani. Más, nem védett élőhelyeken együttműködést kell kialakítani a hivatásos és a sportvadászokkal. A kékvércse-kolóniák közelében a gazdálkodókkal és a földtulajdonosokkal meg kell ismertetni a védelem céljait, és együttműködést kell kialakítani velük azok megvalósítása érdekében. Egyes esetekben az önkormányzatokkal és a helyi iskolákkal való kapcsolatfelvétel is jelentősen segítheti a védelmet.

IRODALOM:
Haraszthy, L. (1981) : Contributions to the Quality Conditions and hatching Biology of Red-footed Falcons in the Hortobágy .
Aquila, 87. 117-122. p.

Haraszthy, L. (1993) Gyakorlati ragadozómadár védelem.
MME Könyvtára, 5 158. pp.

Haraszthy, L.-Bagyura, J. ( 1993) Ragadozómadár-védelem az elmúlt 100 évben Magyarországon.
Aquila 100. 105-121 p.

Haraszthy, L. - Bagyura, J.(1993) : Comparison of the nesting habits of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in Colonies and Solitary Pairs.
Biology and Conservation of Small The Hawk and Owl Trust. London 8o-85. p.

Haraszthy, L.- Rékási, J. - Bagyura, J.(1994):
Food of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in the Breeding period.
Aquila, 101. 93-110. p.

Horváth, L. (1954) A kék vércse (Falco vespertinus) és a kis őrgébics (Lanius minor) élettörténetének összehasonlító vizsgálata.
Vert. Hung. 5. 69-121. p., + 6. 13-39. p.

Kotymán, L (2001):
A vörös vércse (Falco tinnunculus) és a kék vércse (Falco vespertinus) telepítésének gyakorlata a Vásárhelyi pusztán. Túzok 6/3 120-129 p.

Tóth, I. (1995) A Békés megyei ragadozómadár-állomány helyzete és változása 1990-1995.
MME kiadvány 55. pp.

További információ: http://falcoproject.eu/hu/splash