Ezeket a pontos információkat annak köszönhetjük, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai hatvan fehér gólyára szereltek műholdas jeladót az elmúlt öt évben. Sokatmondó adat, mely egyben a madarakra leselkedő rengeteg természetes és civilizációs veszélyre is felhívja a figyelmet, hogy ezek közül jelenleg kevesebb mint tíz adó aktív - azaz az eszközök esetleges meghibásodásának esélyét is figyelembe véve már csak mintegy 20%-uk lehet életben.

A műholdas követésnek köszönhetően néhány év alatt többet tudtunk meg a faj vonulási és telelési viselkedéséről, mint az ezt megelőző több mint száz év hagyományos (az adatgyűjtéshez a madár ismételt kézbevételét igénylő) gyűrűzésével:

• Kiderült, hogy a fiatal fehér gólyák az ivarérés évei alatt gyakran haza se jönnek, a nyarat Kis-Ázsia térségében töltik.
• De fény derült a talán legkorábban, már februárban hazatérő gólyánk titkára is: „Báró” gyorsaságának oka, hogy Afrika helyett csak Izraelig vonul.
• A GPS adatokból tudjuk, hogy az egyes példányok telelőhely-választása akár évenként változhat.
• Idén ősszel azt is láthattuk, hogy a délre tartó vonulást hosszabb időre is megszakíthatják olyan kedvező események, mint például egy kialakuló sáskajárás a Szahara déli, Száhel-övezetében.
• Azt is megtudtuk, hogy a hazai állomány fő telelőterülete Csádban és Szudánban van. Ugyanakkor elképesztő azzal szembesülni, hogy a kötöttségek nem korlátozta madarak akár úgy is dönthetnek, hogy folytatják útjukat, és az afrikai kontinens legdélebbi térségeiig repülnek, ahonnan visszatérve több mint 20000 km-t repülnek fél év alatt.

A múlt héten két jeladós fehér gólya pusztulására, és ennek okaira is fény derült, ismételten jelezve, hogy milyen veszélyek fenyegetik mind az itthon telelés kockázatát felvállaló, mind a vonuló példányokat:

• A „Január” nevű áttelelő madár múlt csütörtökön pusztult el, tetemét a Fővárosi Állat- és Növénykertben Dr. Sós Endre vezető állatorvos vizsgálta meg. Az elhullás oka a madár emésztőrendszerében a táplálékállatok szőréből és egyéb emészthetetlen részeiből képződő „bezoár” okozta gyulladás és elzáródás volt, melynek kialakulása valószínűleg a főként kisrágcsálókból álló táplálkozásra vezethető vissza. A gólyák messze túlnyomó többségének egyébként az ilyen emészthetetlen táplálék-összetevők nem okoznak gondot, ezektől napi többszöri köpeteléssel probléma nélkül megszabadulnak.
  Annak ellenére, hogy az áttelelés rendkívül kockázatos döntés, az itthon maradó gólyák rendkívül jól bírták a telet az elmúlt években és a mostani kemény fagyok idején is. Többségük gond (és az alapvetően szükségtelen emberi segítség) nélkül vészeli át a fagyos hónapokat, a „Januáréhoz” hasonló elhullásról eddig nem is volt hazai adatunk.
• Egyik leghíresebb jeladós fehér gólyánk, az időjárás-jelentésekben is bemutatott „Veca” pedig Afrikában került bajba. Adója január 9-e óta ugyan arról a helyről sugározta a jeleket, amiből a pusztulására lehetett következtetni. A madarászok nemzetközi közösségének köszönhetően alig néhány nap alatt sikerült megszervezni, hogy valaki Zambiában ellenőrizze a GPS koordinátákat. Így derült ki, hogy „Veca” valószínűleg orvvadászat áldozata lett.

Az áttelelő fehér gólyák rendkívül hatékonyak, nagyon nagy százalékban és
természetesen emberi segítség nélkül élik túl a fagyos hónapokat
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Aktív jeladós fehér gólyáink 2017 januárjában

Az alábbakban bemutatot madarak mozgását egy térképen itt tekintheti meg >>

„Báró” 2016 márciusában Őrhalom községben fogtuk be. Ő az egyik, ha nem a legkorábban hazaérkező gólyánk egyike, tavaly is már február végén a fészkében volt, amit 2016-ban bekameráztunk, így az interneten keresztül élőben lehetett követni a fiókák nevelését. Nagyon kíváncsiak voltunk, honnan ér ilyen hamar haza! Kiderült, hogy csak Izraelig vonul, ahol egy szeméttelep-víztározó-olajfaliget kombóban táplálkozik, iszik és alszik.

„Bátony” 2015-ben Nagybátonyban, fiatal korában jelölt madár. Tavaly a Száhel-övezetben telelt, majd Törökországban nyaralt. Most is ott kezdte a telelést, majd Csád és Szudán térségébe repült, ahonnan november óta nincs adata. Ez azonban az elmúlt évek tapasztalatai alapján még nem jelenti azt, hogy gond van a madárral. A fehér gólyák jeladói ugyanis GPS-GSM rendszerűek, azaz a pozícióadatokat a mobiltelefon cellahálózat tornyain keresztül továbbítják. Afrika e térségében azonban ez a hálózat még hiányos, így az itt telelő madarakról gyakran csak tavasszal „hallunk” újra, maikor északra tartva elérik a jóval kiépítettebb infrastruktúrájú Egyiptomot.

„Emília” a híres mentett öreg tojó Dejtárról, amely mély vágott sebekkel került kézre, majd egy teljes télen át a Fővárosi Állat- és Növénykertben ápolták. Gyógyulását követően 2016 márciusában engedtük el Dejtáron, de nem sok érdeklődést mutatott a fészkelés iránt. A szomszéd falu határában nyaralt, majd vonulás előtt egy nappal megjelent a bekamerázott fészkében, de hamar odébb állt. Nagyon lassan vonult, későn érte el Afrikát. A tél első részét a Nílus-völgyében egy öntözött területen töltötte a sivatag közepén. Januárban érte el csak a Száhel-övezetet. Most a Fehér- és Kék-Nílus között tartózkodik.

„Eszténa” 2016 augusztusában jelölt madár. Sikeresen költött ugyanabban a fészekben, amelyből a híres (Egyiptomban bebörtönzött, majd elengedése után egy törzs asztalára került) „Ménes” kirepült. A Száhel-övezetből Csád és Szudán határvidékéről adott jelet utoljára december közepén, nagyjából ugyanonnan, ahonnan „Bátony”.

„Gyöngyvirág” 2015 tavaszán került kézre az Ipoly-völgyben, már felnőtt gólyaként. Abban az évben nem költött, 2016 már igen, Petőn az Ipoly szlovák oldalán. Tavaly télen a Száhel után Kelet-Afrikában telelt az Egyenlítő mentén Tanzániáiban. Idén ő ment legdélebbre, egészen Dél-Afrika közepéig.

„Hajdú” jelenleg a Limpopó folyó völgyében van, a Dél-Afrikai Köztársaság – Zimbabwe – Mozambik hármas határvidékén. 2015 tavaszán jelöltük a mentett madarat, ami a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságból került a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Elengedését követően visszarepült az Alföldre, Balmazújvárosba. Onnan vonult el és telelt az idei évhez hasonlóan, bár akkor ilyen délre nem ment le, Mozambikban megállt és onnan jött haza. 2016-ban sikeresen költött Balmazújvárosban.

„Jerguš” 2015-ben mentett fiókaként jelölt gólya Szlovákiából. Tavaly a Sínai-félszigeten, Sarm es-Sejkben (Egyiptom) telelt, nyáron pedig csak a Román-alföldig jött vissza. Az idei telet tölti először Afrikában.

„Veca” 2014 nyarán, már öreg madárként került kézre egy kisebb balesett után. Gyógyulását követően jeladóval engedtük el. 2015-ben sikeresen, 2016-ban sikertelenül költött Ipolyvecén. „Veca” az egyik legismertebb fehér gólyánk, akiről Németh Lajos meteorológus az időjárás jelentésekben is rendszeresen beszámolt és két tavasszal is követhettük hazatérését. Az elmúlt két telet a Száhel-övezetben töltötte. Jeladója 2017. január 9-e óta egy helyből adott Zambiából, a tanzán és mozambiki határtól, ahol a madár a néhány nap alatt Magyaroszágról a Dél-Afrikai Köztársaságon keresztül  megszervezett helyszínbejárás alapján valószínűleg orvvadászat áldozata lett.

"Veca" jeladója ettől a zambiai kunyhótól sugározta a jeleket 2017. január 9-e óta.
A tanya közelében rendszeresen hallani puskalövéseket, amiből a madár
lelövésére lehet következtetni. Köszönjük a Dél-Afrikai Köztársaságban
és Zambiában tevékenykedő madarászok gyors segítségét a
felderítésben! (Fotó: Chiukepo Mtonga)
 

„Január” esete

Múlt csütörtökön, 2017. január 12. hajnalban elpusztult „Január”, az Ipoly-völgyben rendszeresen áttelelő gólyánk. Teteme a Fővárosi Állat- és Növénykertbe került, ahol Dr. Sós Endre vezető állatorvos vizsgálta meg. Az elhullás oka a madár emésztőrendszerében a táplálékállatok szőréből és egyéb emészthetetlen részeiből képződő „bezoár” okozta gyulladás és elzáródás volt, melynek kialakulása valószínűleg az egyoldalú, főként kisrágcsáló zsákmányállatokból álló táplálkozásra vezethető vissza. Mindazonáltal a gólyák messze túlnyomó többségének az ilyen emészthetetlen táplálék-összetevők nem okoznak gondot, ezektől (a baglyokéhoz hasonló) napi többszöri köpeteléssel gond nélkül megszabadulnak. "Január" emésztőrendszere tehát rendellenesen, rosszul működött (ennek okaira azonban nem derült fény), és az ebből következő megbetegedés vezetett az állat elhullásához.
 

„Január” előtörténete
2013-2014 telén fedezték fel a Szécsény városához tartozó Pösténypusztán élők, hogy „Január” itt maradt. 2014 januárjában kaptuk róla az első felvételt egy gólyafészekben állva. Kora tavasszal sikerült befognunk, és a Madarak Határok Nélkül projekt keretében egy műholdas jeladót is kapott. Ennek segítségével folyamatosan nyomon tudtuk követni az életét a következő három évben. Ez idő alatt számos cikkben szerepelt, illetve az interneten bárki követhette, merre jár.

"Január" 2016. december 30-án (Fotó: Papp Ferenc).

 

A terepi megfigyelésekből kiderült, hogy a madár képtelen magasan repülni. Ez lehetet az oka, hogy ősszel nem vonult el, hanem az Ipoly-völgyében töltötte a telet.

"Január" egy éve, 2016. január 18-án ...

... és 2016. január 14-én (Fotók: Papp Ferenc).

 

A gólyák, mint a legtöbb nagytestű madár, elsősorban ragadozómadaraink, a földfelszínről felszálló meleg légáramlatokat kihasználva „termikelnek” fel szinte szárnycsapás nélkül a magasba, majd siklanak tovább. Úgy tűnik, hogy „Január” erre képtelen volt. Viszont jól feltérképezte az Ipoly-völgy táplálékforrásait, és emberi segítség nélkül három telet is sikeresen átvészelt itt. Főleg a telelő gulyák mellett, illetve a fagymentes vizek, meleg források mellett gyűjtötte a napi betevőt. Annyira sikeres volt, hogy három évben is fészekaljat nevelt az Ipoly partján található fészkében. Az első két fészekalj sikeresen kirepült, a harmadik alatt azonban a fészek leszakadt és csak egy fióka élte túl a zuhanást, amit ezt követően a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállítottunk.

Vadon élő madarak esetében három fészekalj létrehozása és a fiókák többségének kirepítése a faj szempontjából egyértelmű siker, különösen a csökkent röpképességű „Január” esetében!
 

Miért pusztult el?
Az elmúlt három tél enyhének számított a Kárpát-medencében, mely sok olyan állatfaj egyedének segített az áttelelésben, melyek kemény teleken bizony nagy számban elpusztulnak. Az itt maradó állatoknak nem a hideg jelenti az elsődleges túlélési problémát, hanem a hó és a fagy okozta táplálékhiány, ha pedig nem zsákmányolnak eleget, nem tudják fűteni a szervezetüket.

A fehér gólya nem véletlenül vonuló madár, táplálékbázisának nagy része ugyanis télen eltűnik. Nincsenek számára elérhető helyen a rovarok, kétéltűek, hüllők, a fagyok beálltával pedig jégpáncél takarja a halakat, illetve a talajban lévő férgek is hozzáférhetetlenné válnak.

A korábbi évek telein csak napokig volt fagyosabb idő, ezt követően pedig hetekre felengedett a fagyos talaj, feláztak a legelők és a zsákmányállatok egy része is előbújt. Ebben a szezonban azonban már decemberben keményre fagyott a talaj felső rétege, ami nem is fog kiengedni egyhamar. Ráadásul január elején több hajnalon is -25C fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála Szécsényben. Az már a sors fintora, hogy a melegfront alatt, a legenyhébb -5C fokos hajnalon pusztult el „Január”.
 

Meg lehetett volna menteni?
Elvileg igen, gyakorlatilag nem. Miért? A legtöbb mentésre szoruló áttelelő fehér gólya vándorlásról lemaradt fiatal egyed. Ezek viselkedése teljesen más, mint egy öreg, kifejlett példányoké. Ráadásul sok olyan van közöttük, amely pl. Németország olyan vidékeiről érkezik, ahol direkt etetik már a gólyákat a fészkelési időszak alatt. Ezek a madarak az emberhez is barátságosabbak, kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy a kerti fekete rigó is viselkedik. „Január” viszont teljesen vad volt, amit csak tetézett, hogy nem lakott terülten, hanem külterületen, egy folyó partján, vad élőhelyen fészkelt, így a költési szezonban szinte embert se látott. Ráadásul tudatában volt gyenge röpképességének, így mikor ellenőriztük, már több száz méter távolságból felrepülve menekült. Közelebb csak a telek alkalmával lehetet hozzá kerülni, amikor beköltözött a településekre, de akkor is nagyon bizalmatlan volt. A múlt héten megpróbálkoztunk az etetésével, de azt nem fogadta el, a felé dobott hússal nem foglalkozott.

Meg kell értenünk, hogy a fehér gólyák magyarországi áttelelése egy teljesen új jelenség, ami 2004/2005 telén kezdődött. Az, hogy ez a viselkedés közép és hosszú távon megéri-e a fajnak, ezekben az években, évtizedekben dől el.  Mégpedig azzal, hogy az átteleléssel próbálkozó madarak milyen gyakorisággal élnek túl, és tudnak szaporodni. A próbálkozás tehát a faj evolúciójának természetes része, amibe nekünk, embereknek nem szabad közvetlenül és nagymértékben beleszólni. Ha ugyanis így tennénk, a madarak egyre nagyobb mértékben függenének az emberi segítségtől, elveszítenék természetes alkalmazkodóképességüket, ami a segítség elmaradása esetén tömeges elhulláshoz vezetne.

Magyarországon nincs (és remélhetőleg nem is lesz) olyan etetési program, mely nélkül valamely madárfaj vagy madárcsoport léte veszélybe kerülne! Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a lakott területen végzett téli, lakossági madáretetés sem az énekesmadarak életének védelmét, hanem a mi szórakoztatásunkat szolgálja. Az etetőlátogató madarak akkor se kerülnének bajba, ha egyetlen helyen se töltenénk fel az etetőket – egyszerűen délebbre húzódnának.

 „Január” pusztulása a nagy kockázattal járó áttelelés ellenére is ritka kivételnek számít, és nála is egy olyan megbetegedés okozta, amit egy vad, óvatos és röpképes madárnál (ezeket képtelenség befogni, mivel madaraknál az altatófegyverek nem alkalmazhatóak) sem felfedezni, sem kezelni nem lehetett. A többi telelő gólyánk eddig gond nélkül átvészelte a hideget. Jó példa erre „Fülöp”, a spanyol származású madár, mely immáron a 11. telét tölti itthon. Az, hogy ezek a madarak a kemény fagyok ellenére továbbra is itthon maradnak, jelzi, hogy a körülmények még nem haladják meg a túlélhetőségi szintjüket. Ennek bekövetkezte, elsősorban tartós és vastag hótakaró esetén a madarak egyszerűen délebbre húzódnának. Vészhelyzetben lehetőség van a telelő fehér gólyák etetésére (ennek lehetőségeitől itt olvashat >>, erre azonban alapestben nincs szükség.

 

 

Papp Ferenc – Orbán Zoltán