2012.03.05
Budapesti Helyi Csoport

Homoktövis élőhelykezelés Újpesten 2012. március 10-én




Az MME Budapesti Helyi Csoportja immár 9. alkalommal szervezi meg "Homoktövis-élőhelykezelés" elnevezésű akcióját Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében. Az idei első munka időpontja 2012. március 10. (szombat) lesz.

A szervezők már reggel 8 körül a helyszínen lesznek, de az akcióban részt vevők elég ha 9 órakor érkeznek.

A területen található értékes homokgyepek összesen 22 védett növényfajnak adnak otthont, melyből a Homoktövis cserje vadon csak ezen az egy helyen él Magyarországon, nem beszélve a számtalan védett gerinctelen és gerinces állatfaj jelenlétéről. Ezek élőhelyét nagyban veszélyezteti a tájidegen fásszárúak térhódítása, melyek visszaszorítása és a Magyarországon egyedülálló természetes életközösség megóvása a legfontosabb feladat.


A helyi csoport már tavaly is sokat tett a terület rendezése
érdekében (Fotó: Orbán Zoltán).


Tömegközlekedéssel legkönnyebben a 104-es busszal lehet elérni a helyi védettségű területet. Érdemes Újpest Központnál, az Újpesti Áruház oldalában lévő buszmegállónál felszállni a járatra, mely kb. 15 perc alatt éri el a területet. Hétvégén a 104-es busz csak fél óránként közlekedik, ezért érdemes Újpest központhoz kb. 8:30-kor megérkezni, ugyanis a busz kb. 8:40-kor érinti a fentebb említett megállót. A busszal a "Vízművek" megállóig kell eljönni, mely a régi és új 2-es út elágazása utáni második megálló. Más megközelítésben: a Megyeri-híd előtti megálló. A következő - Ezred utcai - állomás már a Megyeri-híd után van, ezért ha valaki esetleg túlmegy a megadott helyszínen, vissza kell sétálni néhány száz métert. A menetrend innen letölthető >>

A "Vízművek" megállótól ki lesz táblázva az érintett helyszín. Amennyiben autóval szeretne valaki érkezni, akkor a Váci út végénél a régi és új 2-es út elágazásától, a régi 2-en Dunakeszi felé kell jönni kb. 500 métert. Itt az út jobb oldalán található két óriásplakát és egy fém sorompó, ami a terület bejáratát zárja le. A sorompó a kezelés idején nyitva lesz, ezért mindenki biztonsággal beparkolhat a földút lezárt szakaszára.


A térkép nagyobb méretben ide kattintva érhető el >>


Ahogy azt a résztvevők korábban megszokhatták, a szervezők madárgyűrűzési bemutatóval és étellel, itallal is készülni fognak, de a megjelenők létszámát lehetetlen előre megbecsülni, így a biztonság kedvéért mindenki készüljön némi saját élelemmel is. A munkához szükséges eszközöket - kesztyű, kézi és gépi szerszámok stb. a helyi csoportunk biztosítani fogja, de akinek lehetősége van rá hozzon munkáskesztyűt, illetve kézifűrészt, vagy ágvágó ollót, mert ezekből minden darabra nagy szükség lesz. Idén továbbra is elsősorban a gallyak kihordásán lesz a hangsúly ezért az ágak mozgatásához szükség lesz ponyvákra és hevederekre is, hogy kötegelve lehessen szállítmányozni a faanyagot. Természetesen ezekből is lesz jónéhány darab.

A munkára mindenkit szeretettel várnak, munka lesz bőven!





Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!