2010.02.03

Afrikai expedíció a kék vércsék nyomában




Útnak indult négy magyar madarász Namíbiába, hogy a telelő kék vércsék nyomába eredjenek. Útjuk során azokat a helyeket próbálják felkeresni, ahonnan a jeladóval felszerelt madarak adatai alapján feltételezhető, hogy a kék vércsék éjszakai gyülekező helyei. Szeretnének a lehető legtöbbet megtudni arról, hogy milyen körülmények között telelnek azok a madarak, melyeknek védelméért a költőhelyükön, azaz itthon, annyi erőfeszítést teszünk.

 

2010. január 22-én indult el a csapat, hogy eddig nem ismert információkat szerezzen e fokozottan védett ragadozómadárról, mely 2009-ben az MME év madara volt a vetési varjúval együtt.

A kutató csoport tagjaival folyamatos kapcsolatban van az MME Monitoring Központja, mely a 2009-ben zárult Kék vércse LIFE partnere volt a műholdas jeladóval ellátott madarak megfigyelésében. Rendszeresen küldjük a jeladós madarak legfrissebb pozícióit, ők pedig időnként rövid híreket küldenek nekünk, hogy merre jártak és miket láttak az elmúlt napokban. Természetesen az expedíciós csapat is fel van szerelve GPS-vel, s időnként megküldik az egyes napokon megtett útjuk nyomvonalának adatait is!
 
Az első napok beszámolóit a kék vércse védelmi oldalon olvashatják.

Útvonaluk megtekinthető a jeladós kék vércsék interaktív térképén, Four Falcon Follower néven jelenik meg a csapat nyomvonala.


 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

     Köszönjük!