Az első gyűrűzött madárfajok a fehér gólya, gémfélék, a dankasirály, a füsti fecske és más, fészken fogható és jelölhető madarak voltak. A gyűrűzési eredményeket, valamint a beérkezett megkerülési adatokat éves madárgyűrűzési jelentések formájában publikálták az 1894-ben alapított Aquila folyóiratban. Az 1909. évi jelentésen (Aquila 16. évfolyam) számol be a Központ az első, Afrikában megkerült gyűrűzött madárról -- egy Háromszék megyében (ma Románia) Schenk Jakab által, fiókaként jelölt és Dél-Afrikában lelőtt fehér gólyáról --, amely világszenzációt a Times magazin is közzé tette hasábjain. 1928-ban Schenk Jakab iskolai falitérképet szerkesztett az addig összegyűlt adatok alapján, "Magyarországi madarak vándorútjai" címmel. Ez volt a madárgyűrűzés eredményeinek első, összefoglaló térképi feldolgozása. A hazai madárgyűrűzés első negyed századában összesen 84 625 madarat jelöltek Magyarországon az Intézet külső munkatársai.

1944 decemberében, Budapest ostroma alatt, megsemmisült a Madártani Intézet teljes archívuma és gyűjteménye. A pusztítás martalékává vált 60 ezer kötet könyv, a teljes irattár, 32 ezer madártáplálék-minta, 8 ezer madárpreparátum, a Cerva-féle pelyhesfióka-gyűjtemény, Alexander Bau 7500 db-os tojásgyűjteménye, a gyűrűzési törzskönyvek és kartonok 170 ezer addigi összes adattal. Pátkai Imre (1916-2003) sorait idézve: "Ember magasságú hamu, olvadt üveghalmok fájdalmas látványától megrendülve kezdtük meg februárban az újjáépítés küzdelmes munkáját.

Romokat bontva és tömegsírokat ásva, a jobb jövő reményével biztattuk egymást." A háború után a régi munkatársak és a külföldi társintézetek segítségével megpróbálták az adatokat rekonstruálni, de csak a megkerülési adatok egy részét sikerült újra összegyűjteni. Napjainkra a háború előtti időszakból csak azok a felbecsülhetetlen adatok maradtak fenn, amelyek korábban az éves madárgyűrűzési jelentésekben publikálásra kerültek. 1951-ben indult újra a gyűrűgyártás és a rendszeres madárgyűrűzésMagyarországon. A függönyháló megjelenésével és az 1974-ben, a Magyar Madártani Egyesület (MME), és azon belül a gyűrűzőket tömörítő Gyűrűző Szakosztály megalakulásával lendületet vett a szervezett madárgyűrűzés. Az addig ritkábban jelölt, nagy tömegű énekes madarak rendszeres vonuláskutatására a lengyel "Actio Baltica" mintájára megindult az "Actio Hungarica" madárgyűrűző-táborok rendszere, amelyekben napjainkig közel másfél millió madarat jelöltek.

1976-ban a Madártani Intézet megbízásából az MME átvette a madárgyűrűzés szervezését Magyarországon. A nyolcvanas évek végétől a Madárgyűrűzési Központban elkezdődtek a megkerülések számítógépes rögzítése. A kezdetekig visszamenőleg digitális adathordozóra kerültek a megkerülési adatok. A gyűrűzési adatokat 1994-től rögzítik folyamatosan. A teljes digitalizálás 2005. év végére készült el. Ezek alapján 1951. és 2005. között közel kilencszáz munkatársunk összesen 290 madárfaj három millió egyedét jelölte Magyarországon. Összesen 250 ezer megkerülési adatot tarunk nyílván, amiből 20 ezer külföldi vonatkozású. Mindezek közül jelenleg a legtávolabbi, a gyűrűzés helyétől (Tarpa, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 8964 km-re megkerült fehér gólya (Dél-Afrikai Köztársaság).

A világon unikális, egy évszázados és teljes mértékben digitalizált hazai madárgyűrűzési adatbankból eddig is számtalan publikáció, egyetemi szakdolgozat, doktori dolgozat, cikk született, amelyek közül érdemes kiemelni Schmidt Egon 1974-ben megjelent könyvét -"Hová mennek, honnan jönnek vándormadaraink?" (Mezőgazdasági Kiadó) -, amelyben a szerző legkedvesebb madaraink vonulási szokásait mutatja be. A centenáriumra kiadásra kerülő hazai madárvonulási atlasz az első tudományos igényességű átfogó összefoglalója a hazai madárvonulásnak és a hazai madárgyűrűzésnek.