2014.03.13

704 ezer forintot hozott a LUSH gólyája

A tavaly nyáron indult Charity Pot gyűjtésnek köszönhetően idén is rendületlenül folytatódhat az MME gólyavédelmi programja.

Az MME egyébként is folyamatosan zajló gólyavédelmi programja újabb támogatást kapott, melynek keretében újabb gólyakosarak kerülnek kihelyezésre, valamint az ilyenkor szokásos fészekkarbantartások is megtörténnek.

Nagy örömmel fogadtuk a LUSH képviseletében, Joó Katalin megkeresését a tavalyi év során. Mivel a nemzetközi cég vezetője nagy madárbarát hírében áll és a magyarországi ügyvezető hölgynek is közel áll a szívéhez a madarak sorsa, közös gyűjtésbe kezdtünk. A LUSH Charity Pot elnevezésű terméke, ami egyébként egy kéz- és testápoló krém sikerének és talán a gólyák szeretetének eredményeképp a meghosszabbított gyűjtési időszak alatt 704.000 Ft került a „perselybe”.

Az összeget szakmai munkatársunk iránymutatásában gólyafészkek karbantartására és újabb gólyakosarak kihelyezésére fordítanánk az idén az ország különböző pontjain. A munkálatok a következőképp alakulnak:

  • terepszemle, helyszín- és fészekfelmérés
  • gólyakosarak gyártatása
  • fészek kezdemények készítése
  • engedélyeztetés, egyeztetések
  • együttműködés az áramszolgáltatóval, ahol ez szükséges
  • darus kocsi biztosítása a fészkek eléréséhez
  • új fészektartók, gólyakosarak kihelyezése
  • fészekkarbantartás (tisztítás, bontás, a madarak szabad mozgásának biztosítása a környező növényzet rendezésével)

Az ez évi munkálatok megkezdésére Kókán kerül sor a LUSH képviselőjének, Joó Katalinnak jelenlétében. Lehetőség van beszélgetésre a helyszínen Kertész Lászlóval, a Tápiói gólyavédelmi program koordinátorával gólyavédelem témakörben, valamint Joó Katalinnal a kezdeményezés indíttatásáról és megvalósításáról.

Helyszín:        Kóka
Időpont:          2014. március 14. 10:30
Program:       új fészektartó kihelyezése és egy régi fészek tatarozása

Várunk minden érdeklődőt szertettel!