2015.05.19
Budapesti Helyi Csoport

Beszámoló a budapesti TeSzedd akcióinkról

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja idén első alkalommal vett részt az ország teljes területét érintő TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű rendezvényen.

A május 15-17. között meghirdetett szemétszedési akció mindhárom napján kivették részüket tagjaink a munkából. Minden nap olyan területekre koncentráltuk erőinket, amelyek fővároson belül találhatóak és helyi védettséget élveznek.

Május 15-én pénteken a XI. kerületi Rupp-hegy Természetvédelmi Területet tisztítottuk meg. Ezt a TeSzedd pontot a Fővárosi Önkormányzat hirdette meg, ahol Egyesületünk tagjai mellett az önkormányzat dolgozói, A Főkert NZrt., a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség, valamint az Amdocs Magyarország Kft. lelkes csapata erősítette a szemétszedést.

A nap folyamán a védett terület nyugati oldalán lévő erdős területen elszórt hulladéktól szabadítottuk meg az értékes élőhelyet. Reggeltől délután 3 óráig 80 zsák szemét és kb. 5 köbméter konténerbe gyűjtött hulladék gyűlt össze, így elmondható, hogy a tervezett feladatot a megjelent 25 fővel maradéktalanul sikerült elvégezni. A konténert a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. (FKF ZRt.) bocsátotta rendelkezésünkre.

Május 16-án szombaton a természetvédelmi őrök által meghirdetett TeSzedd ponton, a IV. kerületi Palotai-sziget Természetvédelmi Terület déli felén került sor a hulladékhalmok felszámolására. Az őrök és önkéntesek mellett egyesületünk is kivette részét a feladatból, ahol az ártéri erdőben összegyűjtött, kb. 100 zsák szemét mellett tetemes mennyiségű kábelkötegeket is sikerült kivonszolni az erdő szélére.

A legnagyobb feladatot azonban Budapest legfrissebben védetté nyilvánított területe, a X. kerületi Felsőrákosi-rétek 2014-ben oltalom alá helyezett 164 hektáros élőhelye jelentette. Ezen a vidéken már tavaly is tetemes mennyiségű hulladék gyűlt össze a 2014-es TeSzedd! akció keretén belül, sőt az FKF ZRt.-nek köszönhetően több száz köbméter sitt is elkerült a védett terület szegélyéből. Ennek ellenére a Főkert NZRt. által meghirdetett ponton megjelent 25 fő önkéntes – akik Egyesületünk tagságából, a Főkert NZrt. munkatársaiból, a X. kerületi Önkormányzat képviselő testületéből és lakosaiból, valamint a Fővárosi Önkormányzat és a természetvédelmi őrszolgálat dolgozóiból tevődtek össze – itt szedte a három nap alatt a legtöbb hulladékot. Az FKF Zrt. jóvoltából kapott két 8 köbméteres konténerbe kerültek a be nem zsákolható, nagyobb hulladékdarabok, melyeket sikerült teljesen telepakolnunk. A TeSzedd! zsákokból összesen közel 150 darab gyűlt össze a Keresztúri út és a Túzok utca találkozásánál.

A három nap alatt összesen 80 önkéntes 20 köbméter konténerbe rakott hulladékot és mintegy 330 zsák egyéb szemetet gyűjtött össze a 3 kiválasztott helyi védettségű területen, mely igen sikeres akciósorozatnak mondható.

Szerencsére az elmúlt években az az általános tapasztalatunk, hogy az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések térnyerésének köszönhetően, illetve Egyesületünk rendszeressé váló fővárosi rendezvényei által egyre inkább ráirányul a figyelem Budapest rejtett természeti kincseire, melyek következtében a hulladékhalmok egyre kevésbé és egyre kisebb mennyiségben kerülnek ki a szabad természetbe. Ezért remélhetjük, hogy az elkövetkezendő évek további hathatós fellépéseinek következtében talán eljutunk egy olyan ideális állapotba, hogy gyermekeink és unokáink már mindenütt egy lényegesen tisztább várost fognak otthonuknak mondani.


A területeken mindenféle hulladék előkerült, melynek szállításához számtalan
hatékony ötletet és eszközt bevetettünk. (Fotó: Bajor Zoltán)


Megtelt konténer a X. kerület határán, a Felsőrákosi-réteken. (Fotó: Bajor Zoltán)


A legnagyobb zsákkupac leszámolása a Keresztúri út mentén. (Fotó: Bajor Zoltán)

Az országos eredményekről az alábbi információt kaptuk:
“Rekordmennyiségű, mintegy 2300 tonna szemetet gyűjtöttek össze a péntektől vasárnap délutánig tartó országos TeSzedd! akcióban – közölte az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF) vasárnap közleményben az MTI-vel. Az Önkéntesen a tiszta Magyarországért! elnevezésű programban a becsült adatok szerint több mint 170 ezren dolgoztak; az önkéntesek 1590 helyszínen csaknem 1,5 milliárd forint értékű munkát végeztek el. Budapesten 151 találkozási ponton 8078 önkéntes vett részt az akcióban.”