2014.06.06
Hajdú-Bihari Csoport

MME a Derecskei Gyümölcsösben

2014. április 26-27-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hajdú-Bihar-megyei Helyi Csoportja is részt vett a Bold Agro mezőgazdasági Kft. derecskei Gyümölcsös Kalandok elnevezésű rendezvényén.

Az egyesület önkéntesei 26-án érdekes előadásokkal készültek, amiből a tavaszi madarainkkal, illetve az év rovarával, a földi poszméhhel ismerkedhettek meg a kedves érdeklődők. Ezen kívül madárbarát stand is várta a kíváncsi embereket, ahol az egyesület munkájáról és számos tevékenységéről kaphattak részletes tájékoztatást az oda látogatók. Az aprónépnek madaras kifestőkkel és színes ajándékokkal (matrica, könyvjelző) igyekezett az MME örömet okozni.

27-én a madárbarát stand madárgyűrűzési bemutatóval egészült ki, így a rendezvényre kilátogatók kézből is megismerkedhettek kertünk madaraival. Hat madárfaj (mezei veréb, barázdabillegető, mezei poszáta, széncinege, zöldike, seregély) 15 példánya került a hálókba a befogás során. A két nap alatt a rendezvényen 640 fő vett részt.

Köszönet a résztvevő önkénteseknek, név szerint Fekete Orsolyának, Király Annának, Erdélyi Henriettának és Tóth Pálnak.

Koczka András
Területi Iroda vezető
MME/BirdLife Hungary