2016.03.07

Önkénteseket keresünk parlagi sas fészekőrzéshez 2016.04.15–07.22. között!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), együttműködve a Hortobágyi, a Bükki és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal, a HELICON LIFE+ projekt keretében, önkéntesek bevonásával ismét parlagi sas fészekőrző akciót hirdet három Különleges Madárvédelmi Területen 2016-ban. 


Az akció célja kettős. A legfontosabb feladat a globálisan veszélyeztetett és hazánkban fokozottan védett parlagi sas költőállományának – mely egyben az európai uniós állomány kétharmada – megóvása a fészkelési időszakban jelentkező emberi zavarástól, esetleges bűncselekményektől (mérgezés, lelövés, fészekrablás). Amennyiben az önkéntes sasőrök bármilyen zavarást tapasztalnak, telefonon azonnal értesítik a védelmi program munkatársait, akik megteszik a szükséges intézkedéseket. Emellett a folyamatos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a sasok életével kapcsolatban.


Kisfilm a fészekőrzésről (Felvétel: termeszetfilm.hu).

 

A fészekőrzésről

Az önkéntesek a fészekőrzést mintegy 1 km-es távolságból végzik, hogy jelenlétükkel ne zavarják a sasok életét, de értékelhető információkat tudjanak gyűjteni a viselkedésükről. A megfigyeléshez teleszkópot, távcsövet biztosítunk, de saját eszközt is lehet hozni. 

 

Létszám

Az önkéntesek heti váltásban végzik a fészekőrzési feladatokat, de előnyt élveznek azok, akik ennél hosszabb időszakot, azaz több turnust (lásd később) is vállalnak. Az őrzést minimum 2, maximum 4 fő látja el egy-egy helyszínen. Érdemes baráti társaságot összeszervezni, de az sem baj, ha valaki egyedül érkezik, mert az őrzés ideje alatt bőven van idő összebarátkozni. 

 

Ki- és beszállítás

A programban résztvevők számára utazási költségtérítést sajnos nem tudunk biztosítani, de ezt némi ajándékkal próbáljuk pótolni. Az önkéntesek szállítását a találkozási ponttól (vasútállomás, buszpályaudvar) a fészekőrzés helyszínére, majd a turnus letelte, a váltás megérkezése után ide vissza, a program munkatársai végzik. A gépkocsival érkezőkkel külön találkozási pontot egyeztetünk.

 

Dokumentumok

Az őrzőkkel önkéntes szerződést kötünk, ami részletesen kitér az elvégzendő feladatokra, a házirendre, a technikai eszközök, a sátor és más berendezések használatára, az adatszolgáltatásra, a titoktartásra és a saját felelősség kérdésére. Tanulók részére igazolást biztosítunk, ha oktatási intézményük a fészekőrzésben eltöltött időt elfogadja szakmai gyakorlatnak, vagy ha ez más okból szükséges.

 

Elhelyezés, étkezés

A tábor nomád jellegű, de igyekszünk komfortosabbá tenni, ugyanakkor minden helyszínen kicsit más és más adottságok vannak. Szállás katonai sátrakban, raklapra helyezett szivacsokon. Kivéve Dévaványán, ahol épületben van az elhelyezés. Aki akar, hozhat saját sátrat. Hálózsákról, személyes felszerelésről mindenki maga gondoskodjon. Jelentkezés esetén erről és a szükséges felszerelésről a szakmai vezetők részletes leírást küldenek. Étkezési alapellátást biztosítunk, de extra dolgokat érdemes magatokkal hozni, vagy a helyszínen megvásárolni. Szükség esetén a közeli faluban utánpótlás beszerezhető, a telefonok töltése is megoldható.

 

Napi munkarend

Az őrzést hajnaltól estig kell végezni, a megfigyelők által közösen eldöntött, két vagy több órás váltásokban. Legalább egy fő mindig ügyeletben van, a többi pihenhet, tanulhat vagy elmehet kerékpárral bevásárolni stb. 

 

Őrzési helyszínek és találkozási pontok

  • Jászság Különleges Madárvédelmi Terület – Jászberény
  • Borsodi-Mezőség (Kis-Hortobágy) Különleges Madárvédelmi Terület – Mezőcsát
  • Dévaványai-sík Különleges Madárvédelmi Terület – Dévaványa, Kisújszállás

Az őrzés folyamatosságának fenntartása érdekében az esetleges átcsoportosításokról természetesen egyeztetünk az önkéntesekkel.

 

Fészekőrzési turnusok, időpontok

  1. 04.15–22.
  2. 04.22–29.
  3. 04.29–05.06.
  4. 05.06–13.
  5. 05.13–20.
  6. 05.20–27.
  7. 05.27–06.03.
  8. 06.03–10.
  9. 06.10–17.
  10. 06.17–24.
  11. 06.24–07.01.
  12. 07.01–08.
  13. 07.08–15.
  14. 07.15–22.

 

Jelentkezés

Jelentkezni e-mailben lehetet, az akció területi felelősénél:

  • JÁSZSÁG: Fatér Imre, e-mail: fater.imre@mme.hu
  • BORSODI-MEZŐSÉG (KIS-HORTOBÁGY): Seres Nándor, e-mail: seresn@bnpi.hu
  • DÉVAVÁNYAI - SÍK: Czifrák Gábor, e-mail: gabor.czifrak@kmnp.hu

A parlagisas-védelmi programról részletesen tájékozódhatsz a www.parlagisas.hu honlapon, és közösségi oldalán www.facebook.com/HeliconLife

 


Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!
 
 


Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az
Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019).
A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros
Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az
Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a
Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a
Természetfilm.hu Egyesület.
www.parlagisas.hu