Műfecskefészkek kihelyezése

Az ezredfordulót követő első évtizedben felére csökkent molnár- és füstifecske-állomány megtartásában alapvető feladat a meglévő telepek, évről évre használt fészkelőhelyek megóvása, fenntartása és lehetőség szerinti bővítése. Ehhez kínálnak segítséget a megvásárolható és otthon is olcsón és egyszerűen elkészíthető műfecskefészkek.

 

Az állomány fele már kipusztult

A hazai fecskeállomány 2000-2010 között összeomlott, az ezredforduló első évtizedének végére az állománycsökkenés meghaladta a 60%-ot. A tendencia sajnos nem fordult meg, viszont közben nagyot változott a világ.

A 2010-es évek végére jelentősen felerősödött a klímaváltozás, melynek egyik következményeként szinte évről-évre újabb és újabb mezőgazdasági kártevő rovarok és betegségeket terjesztő szúnyogfajok érkeznek Magyarországra. Éppen ezért az olyan rovarevők szerepe, mint amilyenek a fecskék (tovább a denevérek) is, jelentősen felértékelődik, hiszen ők biológia úton, plusz környezetterhelés nélkül csökkentik a rovarok számát. Hiányukban ezt agrárkemikáliákkal és rosszul végrehajott szúnyogirtással végezzük el, ami súlyosan környezetszennyező és természetkárosító.

Éppen ezért jól felfogott érdekünk, hogy a megmaradt fecskeállomány megőrzése mellett műfészkek kihelyezésével is tegyünk számuk gyarapodásához.

 

Sárfészket építő fecskéink

Ahhoz, hogy megfelelő műfészekkel tudjuk őket segíteni, ismernünk kell két sárfészket építő fecskénk egymástól részben eltérő költési viselkedését.

molnárfecske fészek
füstifecske fészek

 

molnárfecske

 

füstifecske

 

a molnárfecske   a füsti fecske
- zárt fészket épít egészen a tető síkjáig
   feltolva, kis bejárati nyílással;
      - nyitott fészket épít, a tető síkjától
       távolabb, attól akár méterekkel is lejjebb;
- elsősorban épületek eresze alatt,
   ablak-, erkély- és tornácbeugróban;
      - elsősorban istállók belsejébe (de eresz
       alatt is);
- egyes fészket is épít, de ha teheti,
   több száz, több ezer egymásra épülő
   fészekből álló, zsúfolt kolóniát alkot;
      - egyes fészket is épít, de ha teheti, laza
       csoportban költ, fészkei általában
       nem érintkeznek egymással;
- a nagyvárosokba, a lakótelepekre is
   követet bennünket;
       - erősen kötődik az állattatáshoz, a falusias
       környezethez.

(Fotók: Orbán Zoltán)

 

2017-ben előkerült egy harmadik sárfészket építő faj, a vörhenyes fecske is Magyarországon. Az, hogy ez a madár tartósan megtelepszik-e hazánkban, még a jövő zenéje, és pillanatnyilag nem szorul külön segítségre.

Fontos gyakorlati tapasztalatok!

A 2010-es fecskevédelmi év óta eltelt időszak lakossági tapasztalatai azt mutatják, hogy:


Ezért azt javasoljuk, hogy mesterséges molnár- és füstifecskefészkeket:

 

A műfészkek

A műfecskefészkek a madarak által sárból készített fészkek hasonló alakú és méretű, különböző anyagokból készült utánzatai, melyek a természetes fészkekhez hasonlóan tartós és biztonságos fészkelőhelyet kínálnak a fecskéknek.

 


Az MME 2019 év elején megújított műfészke molnárfecskék – 2 fotó, katt a képre ...

 

 


.. és füsti fecskék számára, melyek az MME web boltjában szerezhetők be itt >>

 


Műfészkeket bárki egyszerűen és olcsón készíthet otthoni körülmények között is,
amiről részletesen írunk itt >>
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

Kihelyezés

A lényeg, hogy a műfészkeket ugyan oda és ugyan úgy kell kihelyeznünk, ahova a madarak építenék természetes fészkeiket - azaz esőtől védett helyre. Jelentős különbség van azonban a két sárfészket építő fecskefaj fészkének elhelyezkedése között!

 


A zárt fészket építő molnárfecskék műfészkeit mindig fel kell tolnunk a tető síkjáig,
a madarak számára a be- és kirepülést a kis röpnyílás biztosítja
(Fotó: Orbán Zoltán)

 

A fecskékre, különösen a molnárfecskékre jellemző, hogy – néhány fészekből álló kolóniától a sok ezres telepekig – lehetőleg társasan költenek.

 

 

 

Ezt kihasználva a műfészkeket is érdemes tömegesen, telepesen kihelyezni.

 

 


Molnárfecskefészkek fészekköznyi távolságot hagyva, ...

 

 


... illetve szorosan egymás mellé kihelyezve (Fotók: Orbán Zoltán)

 

 


Füstifecske-műfészkek telepesen kihelyezve Sormáson (Zala megye), ...

 

 


... ahol molnárfecskék költenek a falazással "befejezett" fészkekben
(Fotók: Darázsi Zsolt).

 

 

 


A molnárfecskék számára készíthetünk lábazaton álló kétlábú, ...

 

 

 


A mesterséges füstifecskefészek elhelyezése könnyebb, mert nem igényel közvetlen
fedettséget, ezért esőtől védett helyre
szinte bárhova felszerelhető
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

Panel- és irodaházakon is alkalmazhatóak

 

Különösen a városlakó molnárfecskére jellemző (a füsti fecske inkább a tanyasi és falusi környezetet, az istállók közelségét kedveli), hogy ablak- és erkélybeugrókba, akár a sokadik emelet magasságába építi fészkeit, ezért a műfészkeket nyugodtan alkalmazzuk panel- és irodaházakon is.

 

 


Mesterséges molnárfecskefészket (középen fent) Madárbarát panelben
és a Madárbarát munkahelyen is használhatunk
(Fotó: Orbán Zoltán)

 

 

 

Milyen irányba nézzenek a fészkek?

 

Az épület külsejére kihelyezett műfészkeknél törekedjünk a keleti és déli irány közötti tájolásra.

 

 

 

Kiegészítés fecskepelenkával

 

Természetes vagy mesterséges fecskefészkekről legyen is szó, mindkét típusra jellemző az ürülékpotyogás. Ezért ahol ez problémát jelentene, a műfészkek alá is érdemes fecskepelenkát kihelyezni.

 

 

 

Be kell-e festeni?

 

A műfészkeket érdemes a természetes fészkekhez hasonlóra színezni. Ehhez földből (ezt legjobb egy vakondtúrásból gyűjteni) és tapétaragasztós vízből készítsünk tejföl sűrűségű sarat, majd keskeny ecsettel alaposan parcsmagoljuk be ezzel a műfészkek külső felületét.

 

 

 

Mikor érdemes kihelyezni a műfészkeket?

 

A fecskék évente kétszer költenek: az első költés április-májusban, a második június-júliusban kezdődik. Ehhez igazodva a kora tavasztól a nyár közepéig kihelyezett fészkekben, telepekben még az évben lehet költés, de az sem probléma, ha valaki csak ősszel vagy télen tudja telepíteni az eszközöket, mert ezeket a következő költési szezontól már birtokba tudják venni a madarak.

 

 

 

Telepítsünk sárgyűjtőhelyet is!

 

Ne felejtsük el, hogy sok helyen, különösen városi környezetben, a sár hiánya is korlátozhatja a fecskék megtelepedését, mert a madarak nem találnak fészeképítő anyagot. Ezért a műfészkeket, a mesterséges telepet érdemes egyszerűen kialakítható sárgyűjtőhelyek létesítésével együtt használni. Az itt gyűjtött fészekanyaggal a madarak gyakran kiegészítik a műfészkeket is (a molnárfecske például felfalazza a nyitott füsti fecske műfészkeket), illetve a műfészkek mellé természetes sárfészkeket is építenek.

 

 


Tálcás sárgyűjtőhely fecskék számára (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Fecskevédelmi eszközök beszerzése

 

Az MME boltjában fecske műfészkek is beszerezhetők itt >>

 

Védjük együtt a fecskéket!

Ha veszélyeztetett fecskefészkekről vagy -telepekről szerzünk tudomást, védett élőlények (növények és állatok), illetve ezek élőhelyeinek pusztítását tapasztaljunk vagy fennáll ennek gyanúja, kockázata stb., eljáró hatóságként a megyei kormányhivatalhoz és a területileg illetékes nemzetipark-igazgatósághoz fordulhatunk az alábbiak szerint:

  1. Bizonyító fotók készítése a ma már szinte mindenkinél ott lévő okostelefonnal.

Ez a követendő eljárás bármely természetkárosítás észlelése, illetve ennek belátható veszélye, például költési időszakban végzett fa- és bokroskivágás, épületfelújítás, partifecske és gyurgyalag partfal megsemmisítés, fehérgólya-fészek leszakadása, madarak áramütése (különösen tömeges előfordulás), védett tőrösdarazsak elpusztítása stb. esetén is!

 

Ilyen esetekben a bejelentést azért nem tudja az MME megtenni, mert ha nem mi vagyunk a szemtanúk, akkor a hatóság munkáját sem tudjuk adatokkal, információkkal segíteni. Azaz, ha csak közvetítők lennénk, akkor ez a hivatalos vizsgálat lefolytatását, a szükséges intézkedések megtételét, az eredeti cél elérését is ellehetetlenítené. Ezért is hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a hatósági bejelentést – a fentiekben részletezett módon – a problémát közvetlenül megtapasztaló szemtanú tegye meg. Köszönjük!

 

 


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 

 

 

-

 

 

 

 

-

 

 

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

 

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

 

 
 
A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen
a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt
a képekre (Fotók: Orbán Zoltán)
 

 

 

A Madárbarát kert programnak 2019-ben már több mint 7.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

 

 

Az MME támogatása

 

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!

 



Orbán Zoltán