1. kép: A barna ásóbéka egy hím példánya (Fotó: Jaime Bosch)

Rejtőzködő, éjjeli életmódja miatt a faj hazai elterjedéséről hiányos ismeretekkel rendelkezünk, állományainak több országban tapasztalható visszaszorulása miatt azonban mindenképpen fokozott figyelmet érdemelne. Mostani cikkünkben az ásóbékafélék családjának egyetlen hazai képviselőjére fókuszálunk, bemutatjuk aktuális hazai természetvédelmi helyzetén túl szélesebb körű elterjedését, valamint külsejének és életmenetének jellegzetességeit is.

 
2. kép: Az ásóbékafélék (Pelobatidae) családjának elterjedése Európában és közvetlen környékén

A barna ásóbéka (Pelobates fuscus LAURENTI, 1768) az ásóbékafélék (Pelobatidae) egyetlen nemzetséget (Pelobates) és négy fajt számláló óvilági családjába tartozik. Hatalmas elterjedési területen fordul elő, melynek határai Franciaországtól Nyugat-Szibériáig, Svédországtól Olaszországig húzódnak. Elterjedésének déli határvidékén, a Pó-folyó völgyében a törzsalaktól (P. f. fuscus) eltérő alfaja, a P. f. insubricus CORNALIA, 1873. él. Száz évvel ezelőtt még Svájc déli részén és Rijeka környékén is előfordult, ezekről a területekről azóta kipusztult. A barna ásóbékát a Balkán-félsziget nagyobb részén közeli rokona, a szíriai ásóbéka (Pelobates syriacus) helyettesíti, a Nagy-Morava folyó völgyében, az Al-Duna mentén, valamint a Fekete-tenger nyugati partvidékén viszont mindkét faj megtalálható. A szíriai ásóbéka a Kárpát-medence déli peremén, a mai Szerbia területén éri el elterjedésének északnyugati határát, a Pannon-síkság dél-bánáti részén található Deliblát homokvidékéről több előfordulási adata ismert. A Pelobates nemzetség másik két faja Magyarországtól jóval távolabb él: a zöld ásóbéka (Pelobates cultripes) az Ibériai-félsziget és Dél-Franciaország, a marokkói ásóbéka (Pelobates varaldii) pedig Marokkó északnyugati részének lakója.

3. kép: Pelobates syriacus, a hazánkban élő ásóbékafaj déli rokona. (Fotó: Vörös Judit)


4. kép: Pelobates cultripes, az Ibériai-félszigeten élő rokonfaj (Fotó: Iňigo Martínez-Solano)

Hazánk tekintetében SCHÄFFER és PURGER (2005) tanulmánya összesítette a szakirodalomban és a közgyűjteményekben fellelhető korábbi előfordulási adatokat, majd több kutató személyes közléseivel kiegészítve megrajzolták a barna ásóbéka magyarországi elterjedésének 10×10 km-es léptékű UTM-térképét. Eredményeik alapján a barna ásóbéka előfordulása az ország teljes területét lefedő 1052 darab UTM négyzetből 312 négyzet területére esik, ami 29,7%-os lefedettséget jelent. A barna ásóbéka hazánk sík- és dombvidéki területein széles körben elterjedt, hegyvidékeinken jóval ritkább, de helyenként középhegységeinkben is (pl. a Bakonyban, a Pilisben és a Bükkben) előfordul. Életmódja miatt a laza talajszerkezetű löszös, homokos területeket részesíti előnyben. A herpterkep.mme.hu oldalra az országos kétéltű- és hüllőtérképezési program keretében 2011-ben 77, 2012-ben pedig 39 előfordulási adatot töltöttek fel a lelkes adatgyűjtők. Az összesen 116 észlelési pont az ország teljes területén szétszórva található, legsűrűbben az Alföld északi részén helyezkednek el. Egyetlen észlelés sem érkezett ugyanakkor Komárom-Esztergom és Zala megyéből, és a vonatkozó szakirodalom sem bővelkedik ezekről a területekről származó előfordulási adatokban. A fajt egy-egy adatgyűjtő jelezte Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Nógrád és Békés megyéből, ezek a vidékek a térképezés szempontjából mindenképpen fokozottabb figyelemre érdemesek.

5. kép: A herpterkep.mme.hu honlapra 2011 óta feltöltött feltöltött barna ásóbéka adatok

Az ásóbéka a nagyobb zárt erdőségek és sziklás területek kivételével a legváltozatosabb élőhelyeken fordulhat elő. Gyakran az ember közvetlen közelében: városi parkokban, kertekben, mezőgazdasági területeken is megtalálható. Arra biztatunk mindenkit, hogy töltse fel észlelését a herpterkep.mme.hu honlapra, ha környezetében kertészkedés vagy más kültéri program során ásóbékával találkozik.

Az ásóbékáknak testfelépítése speciális életmódjukhoz idomult. A barna ásóbéka zömök testalkatú állat. A kifejlett egyed átlagosan 5-7 centiméter hosszú, a nagyobb nőstények meghaladhatják a 8 centimétert is. Feje rövid, legömbölyödött arcorra felé erősen lecsapott. Szemei nagyok, pupillája függőleges, ebben minden más hazai békafajunktól eltér. A szivárványhártya általában aranyszínű. Bőre sima, legfeljebb néhány szétszórt elhelyezkedésű szemölcs figyelhető meg rajta. Végtagjai rövidek és vaskosak, hátulsó lábain ujjait terjedelmes úszóhártya köti össze. Belső sarokgumója jól fejlett ásósarkantyút képez. Színezete nagyon változatos lehet. A hímek alapszíne sárgás-, a nőstényeké inkább szürkésbarna, amelyet nagy, többnyire sötétbarna foltok és apró vörös pontok tarkítanak. Foltjainak mintázata egyedenként változik. Hasoldala szürkésfehér, ritkán szürke foltokkal borított.

6. kép: A nőstény barna ásóbéka bőre sűrű piros pöttyökkel borított (Fotó: Szelényi Gábor)

7. kép: A barna ásóbéka ásósarkantyúja (Fotó: Szelényi Gábor)

A fiatalok kezdetben nagyon hasonlóak, az egyedi mintázottság csak fokozatosan alakul ki. Mialatt vízben tartózkodnak, a színük sötétedik, a foltok alig különülnek el. A hímek testmérete általában kisebb, valamint a felkarjukon nászidőszakban ovális, sima mirigyduzzanat képződik, mely a nászidőn kívül alig észrevehető. Tenyerükön és a mellső végtagjukon ilyenkor apró dudorok is kialakulnak. A Szerbiában és Romániában is előforduló szíriai ásóbéka hátán a foltok jellemzően sötétzöld színűek, a tarkódudor hiányzik, és a barna ásóbékánál nagyobbra is megnőhet.

Nincs még egy kétéltűfaj hazánkban, mely annyira rejtőzködő életmódot folytatna, mint a barna ásóbéka. Általában márciustól októberig aktív. A szaporodási időszakot kivéve éjjeli állat, a nappalt a laza talajban tölti, ásósarkantyúival akár fél méter mélyre is könnyűszerrel beássa magát. Ásás közben éles sarokgumójával a földet kifelé szórja és közben testét hátrafelé tolja, így rövid idő alatt majdnem teljesen függőleges helyzetben tűnik el a földben, mely azután teljesen bezáródik fölötte. Rejtekhelyéről csak sötétedés után merészkedik elő. Táplálékául rovarok, pókok, meztelencsigák és férgek szolgálnak. Saját testhosszánál jóval hosszabb gilisztákat is képes elfogyasztani, ilyenkor zsákmánya legyűréséhez mellső végtagjainak segítségét is igénybe veszi. Veszélyhelyzetben testét felfújja, ijesztő hangot ad, bőrén át fokhagymaszagú, kellemetlen váladékot bocsát ki. A köznyelv Németországban (Knoblauchkröte) és Horvátországban (češnjača) is „fokhagymavarangy"-ként ismeri.

A barna ásóbéka március végén, április elején vonul a vizekhez, ilyenkor néha napközben is megfigyelhető. Előnyben részesíti az olyan náddal, gyékénnyel szegélyezett, dús vízinövényzettel rendelkező állóvizeket, melyekből hiányoznak a ragadozó halak. A hímek a víz alatt hallatják halk „klok-klok" hangjukat, melyre a nőstények röfögésszerű „tok-tok" szóval felelnek. A hím a hátsó lába előtt karolja át a nőstényt. Petéi 3-4 mm átmérőjűek, ezeket több sorban, a varangyokénál jóval rövidebb zsinórban rakja le a vízinövények köré tekerve. Egy petezsinórban akár 3500 pete is lehet.

8. kép: A barna ásóbéka petefüzére (Fotó: Szelényi Gábor)

A fejlődő embriók a petezsinórban feketék, lárvája kezdetben nagyjából fél centiméter hosszú. Hátoldalának színe szürkés, barnás, hasoldala szürkés- vagy kékesfehér. Farka sárgásfehér, domború farokvitorláján sűrűn álló barna pontok találhatóak. Felső vitorlája közvetlenül a légzőnyílás előtt vagy után húzható merőlegesnél kezdődik. Farka hegyes csúcsban végződik. Fogképlete 3-4/4. Táplálékát eleinte algák, növényi törmelékek, majd később állati eredetű anyagok alkotják. Maguk a lárvák is számos ragadozónak szolgálnak zsákmányként, a vízimadarak és ragadozó halak is előszeretettel fogyasztják őket. Az ebihalak kezdetben inkább a vízfenéken, később a felszín közelében tartózkodnak. A hazai békafajok közül az ásóbéka ebihala nő a legnagyobbra, ha lárvaként telel át, hossza a következő év tavaszán elérheti akár a 18 centiméteres hosszúságot is (általában 8-12 centiméternél nem nő nagyobbra).

9. kép: a: a barna ásóbéka lárvája b: a lárva szája. (Forrás: Dely O. Gy. 1978)

Átalakulásuk többnyire 2-4 hónap alatt lezajlik, s a vizet elhagyó fiatalok nagyjából fele olyan hosszúak, mint a kifejlett egyedek. A fiatalok az iszapban, míg az idősebb példányok a föld mélyén vészelik át a telet.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy az ásóbéka Magyarország teljes területén előfordul, rejtett életmódja miatt azonban nehéz képet alkotni állományainak helyzetéről. Természetes ellenségeiről keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy egyes élőhelyeken előkelő helyen szerepel a kék vércsék (Falco vespertinus) étlapján (Horváth, 1963). Gyakran megfigyelhető, hogy a madarak hajnalban - vagy borús időben nap közben is- nagy számban zsákmányolják. A fokozottan védett kék vércse védelmét célzó természetvédelmi LIFE program (www.falcoproject.hu) során végzett kutatások kimutatták, hogy esős nyárelőkön a kék vércse fiókáknak behordott táplálékfajok egynegyedét is kitehetik a barna ásóbékák (Böde, 2008).

10. kép: Kék vércse zsákmányával (Fotó: Máté Bence)

Sokkal jelentősebb veszélyforrást jelent azonban a békák számára élő- és szaporodóhelyeik megszűnése, mivel helyhűségük és speciális környezeti igényeik miatt új területeket csak lassan képesek meghódítani. Ebihalai fokozottan érzékenyek élőhelyük szennyeződéseire és a ragadozó halak jelenlétére. A kifejlett egyedek számára a közúti gázolás jelenti a legfőbb veszélyt. Magyarországon a többi kétéltű és hüllőfajhoz hasonlóan védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.

Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya idei évben a barna ásóbékát szeretné jobban megismertetni a nagyközönséggel, ezért a honlapunkon eddig is megtalálható részletes fajleíráson kívül a fajt bemutató kiadványok és poszterek készítését tervezzük, valamint a fajhoz és védelméhez kapcsolódó programokat: iskolai ismeretterjesztő előadásokat és kirándulásokat szervezünk. Ezekről a programokról a szakosztály honlapján értesülhet mindenki.

11. kép: Barna ásóbékák telelés előtt. Jól látszik a színváltozat és mintázat sokfélesége.

A programhoz kapcsolódó, ásóbéka kereső kirándulásunkat idén március elején szervezzük a Pest-megyei Farmos határában, ahol az I-es tározó (Nagy-nádas) közelében vezető 311 sz. közútnál már 2004 óta zajlik kétéltűmentési akció a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának koordinálásával. Eddig az akció keretében a mentett kétéltűek száma évente 1.500 és 64.000 között változott. Kilenc kétéltűfajt mutattak ki a területről, de az egyedszám 96%-át a barna ásóbéka adta. A kirándulás során nagy eséllyel találkozhatunk a keresett fajjal és megismerhetjük természetes élőhelyén. A programmal kapcsolatos információkat a khvsz.mme.hu honlapon tesszük közzé február végén.

Ha a fajjal vagy előfordulásával kapcsolatban kérdés merül fel, a khvsz@mme.hu e-mail címen lehet érdeklődni. Az „Év kétéltűje" vagy „Év hüllője"(2012-ben a lábatlangyík volt kiemelt faj) akció nagymértékben épít a Kétéltűek és Hüllők Országos Térképezése programra, melynek 2011-ben elindult honlapjára (herpterkep.mme.hu) várjuk a fajra vonatkozó észlelési adatokat, lehetőleg a helyszínen készült fotóval alátámasztva a megfigyelést. Az elterjedési adatok pontos ismerete elengedhetetlen feltétele annak, hogy a faj helyzetét hazánkban pontosan értékelni tudjuk.

Írta: Péntek Attila László

Irodalom:
Böde Á. (2008): A kék vércse (Falco vespertinus) táplálkozásbiológiája. [Kiadatlan szakdolgozat] Sopron: Nyugat Magyarországi Egyetem (NYME) 38 p.
Dely O. Gy. (1978): Kétéltűek – Amphibia. – Magyarország Állatvilaga (Fauna Hungariae)
20 (3): 49–52.
Hels, T. 2002. Population dynamics in a Danish metapopulation of spadefoot toads Pelobates fuscus. – Ecography 25: 303–313.
Horváth L. (1963): A kékvércse (Falco vespertinus L.) és a kis őrgébics (Lanius minor Gm.) élettörténetének összehasonlító vizsgálata I. A tavaszi érkezéstől a fiókák kikeléséig. Vertebrata hungarica, 5 (1-2) 69–121. p.
Schäffer, D.A., Purger J.J. (2005): A barna ásóbéka (Pelobates fuscus) elterjedése Magyarországon. Állattani Közlemények 90(1): 25–39.

​